Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Súlyos veszélyben is így hagyatkozott teremtőjére a zsoltárszerző Dávid (31,16): „Kezedben van sorsom.”

Ez a fordítás jogosult értelmezése a héber eredeti két szavának: „időm kezedben”, oldottabb tolmácsolásban: „Kezedben van, mi lesz velem/belőlem.” Beleérthető ebbe életünk hossza, lefolyása, de elsősorban a formálódása az isteni kézben. A kéz: a cselekvés, alkotás, sőt a teremtés és a hatalom ősi jelképe. Akit Isten kézbe vesz, azt nyilván alakítani akarja, eszközévé formálni, munkatársává avatni. A kovács sem játékból ragad meg egy-egy vasdarabot.

Teremtőnk alapszándéka, hogy integráljon, azaz szervesen bevonjon bennünket terveinek megvalósításába. S ez amolyan munkaterápia-féle, mert akkor jár át minket igazi élet, amikor egy ütemre dobban a szívünk az Égi Szándék lüktetésével. Igaz: eközben olykor recsegnek-ropognak „lelki csontjaink” is, ám ez valójában üdvös fájdalom, avagy keserű orvosság: meglesznek az áldásos következményei. (Aki nem hiszi, próbálja ki!) Ha ettől folyton elbújunk, az olyan, mintha betegen is aggályosan kerülnénk az orvosokat, szinte félve az egészségtől – mert annak kötelező velejárói vannak? Ha Istent kemény kezűnek érezzük, tekintsük azt edzésnek: későbbi próbatételekre készít fel sorsunk Ura, aki Jézus átszegezett kezével „kezeskedett” szeretetéről.

Utolsó órámon ez legyen fohászom (Zsolt 31,6): „Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten.”

Dr. Bodrog Miklós

::Nyomtatható változat::