e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Borszentelési ceremónia

Az egyházak térnyerésével — mert a legsötétebben látók sem tagadhatják, hogy az egyházi szolgálatot egyre több hivatalos helyen és rendezvényen kérik a rendszerváltás óta — sűrűbben ütik fel lelkészeink az Agendát olyan oldalakon, melyekre hosszú évtizedeken át nem volt szükség.

Megnőtt a társadalmi szereplések száma, mert (csaknem) minden település vezetése igyekszik jó kapcsolatot kiépíteni az ott élő papokkal, illetve vallásos emberekkel. A falunapok, nemzeti ünnepek vagy egyes évfordulók kapcsán kérnek szolgálatot a lelkésztől, gyakran nagy plénum előtt és több felekezet képviselőjével közösen. Ezzel együtt jár a meghívók megfogalmazása és a rendezvény programjának összeállítása, melynek kapcsán a teológiailag képzettebb emberek alig győzik helyretenni az olyan furcsa fogalmakat, mint „ökumenikus szentmise”, „protestáns bérmálás”, esetleg „evangélikus plébános”. Úgy is mondhatnánk: a nép jót akar, csak győzzük megérteni — és udvariasan helyre tenni az elképzeléseket. Miután a szóhasználatot rendeztük, és minden titulus a helyére került, összedugják fejüket a szertartás levezetői, és „kitalálják”, ki mit mond vagy mondhat. Itt jön a szertartáskönyv, az Agenda vagy az egyházi/gyülekezeti hagyományok. A lelkészek dicséretére legyen mondva, eddig nagyon ritkán maradt el ökumenikus szertartás a párbeszéd hiánya miatt. (Sajnos sokkal inkább a nagy ünnepek alatti túlterheltség és a paphiány játszott közre a meghiúsult eseteknél…)

A továbbiakban vegyünk egy konkrét példát: borszentelés. A római katolikus és az ortodox egyházak egyaránt rendszeresen végeznek terményáldást, melyet korunkban egyes településeken népünnepéllyé fejlesztettek. Soltvadkerten idén tartották az első „ökumenikus borszentelést”. Ennek szervezője a helyi Krämmer Fülöp Borlovagrend volt. A következőkben lássuk, melyik egyház lelkésze mit vallott erről a jól sikerült ceremónia után.

Burányi Roland katolikus káplán: A katolikus egyházban igen gyakori, hogy különböző termesztett dolgokra kérjük Isten áldását. Azért is fontos ez, hogy az embert emlékeztesse arra, hogy nem csak az ő erőlködése és fontoskodása az, amin munkájának sikere múlik. Ahogy a Szentírásban olvashatjuk: „Hasztalan fárad az építő, ha az építőmester nem áll mellette”. Tehát itt bizony Isten áldása kell. Ha megáldunk vagy szentelt vízzel megszentelünk egy tárgyat, akkor Istent kérjük, hogy álljon meg mellettünk, és az a munka, amit ezzel a munkaeszközzel végzünk, az ő dicsőségére és az emberek javára szolgáljon.

Sípos Ajtony Levente református lelkész: A református egyház hagyományai szerint mi nem szentelünk bort, és nem is áldjuk meg, hiszen ez egy tárgy. A református teológia szerint Isten megáldja az embert, és így megszenteli munkáját. Jelen esetben tehát ennek gyümölcsét látjuk a palackban. Az áldásnak fontos előfeltétele, hogy az emberek óhajtsák azt. Az egyházi személy, azaz a pap mondja ki az áldást. Amit itt nem tudunk garantálni, csak remélünk, az az, hogy Isten megáldja rajtunk keresztül ezeket a termelőket. Ehhez azonban nekik meg kell tartaniuk az Úr törvényeit.

Káposzta Lajos evangélikus esperes-lelkész: Az evangélikus felfogás szerint sem áldanak meg tárgyakat és termést, de létezik az aratási hálaadó istentisztelet, ahol az egész termésért adunk hálát. Ekkor megköszönjük, hogy elvégezhettük ezt a munkát. Ahol én gyerek voltam, ott úgy kezdődött a tavaszi munka, hogy a szőlő nyitásánál a papi földön a lelkész is jelen volt, és istentiszteletet tartott az egybegyűlt gazdáknak. A Bibliában a gazdagság egyik kifejezője a bőven termő szőlőtőke. Megrázó azonban az a kép, amikor a vereséget és a nép széthullását az őszi tőkéről lehulló levelek példájával illusztrálják. Az abszolút pusztulás képe is a szőlőhöz kötődik: a legnagyobb ínség az, amikor a szőlő is kiszárad. Hiszen annak gyökerei nagyon mélyre nyúlnak, és ha már ott sincs víz, akkor az embernek sem jut.

Az őszi hálaadások az idei rossz termés miatt nem fajulhatnak sem panasznappá, sem pedig politikai gyűléssé. A nép ugyanis vigasztalást és biztatást vár papjaitól, akik ezt – hitbéli tanulmányaik és hitük birtokában – kétezer éve végzik.

Ifj. Káposzta Lajos

::Nyomtatható változat::