Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

És ha Raffaello belépne most ide, ebbe az elsötétített szobába? Leülne ebbe a furcsa dőlésszögű fotelbe, és meglátná a benéző, továbbsiető, unott arcú vagy éppen csodálkozó embereket?

És meglátna engem is. Itt ülök, és rá gondolok. Arra, hogy ő mit gondolna és érezne, ha látná, hogy az emberek 2002 nyarán hogy nézik az ő „Athéni iskolájának” fal nagyságú, hatalmas ceruzarajzos vázlatát.

És Leonardo da Vinci? Milyen arcot vágott, miközben ezt a különös gépet kitalálta, és lerajzolta ide? Kezei érintették a papírt.

Volt egy tanítványa. Azelőtt soha nem hallottam róla. Bernardino Luini volt a neve. Nem hiszem, hogy túl sokan ismernék őt. Lugano egyik zajos utcáján, a tóparton van egy kis templom. Annak a falán van az ő „Utolsó vacsora” festménye. Hasonlít Leonardóéhoz. Ugyanúgy Jézus ül középen, körben a tanítványok. Látszik a festményen a nagy művész hatása. Annyira, hogy könnyű lenne továbblépni és a templom főfalán a másik gyönyörű freskót nézni. Egy tekintet mégis megállít.

A tekintet Júdásé. A kép három egységből áll össze. A középsőn Jézus és a körülötte levő rajongó tanítványok láthatók. A rajongás már-már visszataszító. A két szélső képen, három-három tanítvány önálló közösséget alkot. Itt a Mester iránti rajongás átszövődik valami különös önimádattal. Jézus miatt mi is szentek vagyunk. Nézzetek minket! Nézzük egymást! Ugye, milyen szép? Ugye, milyen szép? Az önimádat és a „nyálfolyató” kegyesség összemosódik valami ködös háttérré, beolvad a nem lényegesek közé. Középen, Jézus közelében azonban valaki kinéz a képből. Ő az egyedüli, aki kifelé néz. Mindenki Jézussal vagy saját magával van elfoglalva, de Júdás kinéz a képből. Az asztal ellentétes oldalán ül, kezében az elmaradhatatlan pénzes zacskó. Kitekint, és ezt kérdezi:

– Látod ezt? Ilyenek körülötte az emberek. Mi közünk hozzájuk? Te is, én is árulók vagyunk. Nézd őket, és nézz rám! Te is, én is árulók vagyunk.

Ha lenne egyetlen csendes pillanat, amikor nem „nyálfolyató”, önimádó kegyesként és nem árulóként találkoznék Vele, talán akkor megérteném, kicsoda Ő. Addig pedig együtt ülünk, egy asztalnál.

Bernardino Luini nagy festő volt.

Koczor Tamás

::Nyomtatható változat::