Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

„Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat.” Ez 20,11 (Jn 11,25; Jel 21,1–7; Zsolt 90) Az ember szereti a saját gondolatait megvalósítani. Nem örülünk neki, amikor valaki beleszól abba, vagy befolyásolja az életünket bármi is. Azt kell tisztázni magunkban, hogy Isten törvényt adott nekünk ebbe a világba, aminek a megtartására törekednünk kell. Ismerve Isten parancsolatait, mégis eltérünk attól, mert inkább a világra hallgatunk, a jelenlegi előnyünket nézzük, ahelyett hogy bíznánk benne. Teljes életet csak Istennel együtt élhetünk, ezért nem szabad Őt kihagyni a számításainkból.

„Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” Zsolt 55,23a (Mk 4,19; 5Móz 34,1–8; Ézs 4,2–6) Milyen egyszerűnek tűnik ez az ige! Mégis: Istenre bízni magamat, az ő gondviselésében hinni nem könnyű. Az isteni gondviselés azt jelenti, hogy Isten fenntartja és kormányozza ezt a világot. Bele kell tudnom helyezni az Úr kezébe az életemet, rá kell tudnom bízni magamat. Vannak látható és láthatatlan terheink. Ezeket csak akkor tudom Istenre bízni, ha hiszem, hogy Ő el tudja hordozni.

„Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok!” Jer 7,3 (Lk 3,8; 1Pt 1,13–21; Ézs 5,1–7) Feltehetjük a kérdést: Miért járok rossz úton, és miért rosszak a tetteim? Van, aki alapvetően azt sem ismeri fel, hogy rossz úton jár, tehát először is önvizsgálatra van szükségünk. Rá kell döbbennünk arra, hogy nem cselekedjük Isten akaratát, vagyis bűnös életet élünk. Amikor idáig eljutunk, akkor kezdődik valami új az életünkben, ehhez azonban alázatra is szükségünk van! „Vallod-e magadat bűnösnek és kárhozatra méltónak?” – tesszük fel a kérdést a gyónásban. A felelet: „vallom”. Ekkor történik meg az, hogy megtalálom a valós helyem, utam és helyes cselekedetemet.

„Én Uram, Uram! Te már elkezdted megmutatni szolgádnak nagyságodat és erős kezedet.” 5Móz 3,24a (Jn 14,21; lKor 3,9–15; Ézs 5,8–24) Van, aki nem jut el idáig, hogy megszólítsa az Urat. Megszólítani az Urat annyit jelent, mint közeledni feléje – vagyis a hithez vezető úton való elindulás ez. Vajon az, aki nem az Urat szólítja meg, kihez fordul a nehéz időkben? Egy baráthoz, cimborához vagy esetleg valaki máshoz? Az élő Isten a kinyilatkoztatáson keresztül mutatja meg önmagát, és ebből tudjuk meg, hogy milyen nagy és erős is ő. Annál többet ismerünk meg az Istenből, minél jobban kutatjuk őt hittel.

„Magasztal, Uram, minden teremtményed, és híveid áldanak téged.” Zsolt 145,10 (Jel 11,17; Kol 4,2–6; Ézs 6,1–13) Amikor az Isten megteremtette a világot, azt mondta: „Íme igen jó.” A természetnek, az égitestek működésének rendje van. A Föld forog saját tengelye körül, s közben kering a Nap körül – zseniális teremtés ez. Ahogyan az ember is megteremtetett a maga formájára, azt mutatja, hogy Isten szereti teremtményeit. Különös gondja van ránk, ezért valóban valljuk a zsoltárossal együtt azt a mélységes tiszteletet és szeretetet, amivel ő fordul az Úr felé.

„Nevedhez méltóan dicsérnek a föld kerekségén, Istenünk.” Zsolt 48,11 (Mt 24,14; Mt 27,50–54; Ézs 7,1–9) Isten ebben a világban segítséget tud nyújtani a hétköznapi élet során. Ezért fontos Isten áldásával rendelkezni, illetve az Ő nevét a mi életünkben segítségül hívni. Isten a mi pásztorunk, oltalmunk, fegyverünk, pajzsunk, világosságunk, és még sorolhatnánk mindazt, ahogyan megerősít bennünket, ahogyan közöttünk lakozik. Van tehát létjogosultsága Isten dicséretének, mert ő sokszorosan megerősít bennünket.

„Életem folyton veszélyben van, törvényedről mégsem feledkezem meg.” Zsolt 119,109 (1Jn 5,3; 1Thessz 5,9–15; Ézs 7,10–17) Általában akkor hívjuk segítségül az Úr nevét, amikor bajban vagyunk. Ritkábbak – sajnos – azok az alkalmak az életünkben, amikor boldog, örömteli esemény kapcsán fordulunk Isten felé. Ez az ige azonban azért kap komoly hangsúlyt, mert „folyton veszély”-ről van szó, vagyis állandó megpróbáltatások között él a zsoltáros. Még ezekben a nehéz helyzetekben is tud arra gondolni, hogy megtartsa Isten törvényét. Vajon mi gondolunk-e arra, hogy Isten törvényének megtartása fontos az életünkben? A törvény kánon, zsinórmérték kell, hogy legyen, amelyhez szüntelenül hozzáigazítjuk cselekedeteinket, szavainkat, szándékainkat. Törekvésünkben Jézus Krisztus erejére hagyatkozhatunk.

Fischl Vilmos

::Nyomtatható változat::