Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Örök emberi kérdés: milyen nyomokat hagyunk magunk után? Évek múltán ennek súlya egyre nehezül. Örülünk, ha igénylik munkánkat, érdeklődnek utánunk. A gyermek még valamit ránk bíz, az unoka beugrik egy csókkal, kéréssel. Jó érzés, ha volt munkahelyünkön valakit helyettesíthetünk. Ha nem féltik az új nyomokat, amiket szorgos munkával kialakítottak.

Nemrég meghívást kaptam a boglári ifjú lelkésztől, Aradi Györgytől, hogy német és magyar nyelven szolgálatokat végezzek a gyönyörű templomukban. Megpillantásakor a torony önkéntelenül is az ajkamra adta: Erős vár a mi Istenünk! Közel ötven évvel ezelőtt járva a dél-balatoni missziói szórványgyülekezeteket, még sehol sem volt evangélikus templomunk, de hitünk Erős Vára ajtót nyitott evangéliuma meghallására.

Példaértékű számomra, ahogyan a boglári gyülekezetben az egymás nyomába lépés az évtizedek során végbement. Az ötvenes évek Vajda Jánosa és presbitertársai nyomaiba léptek az újak, akik új nemzedékként a sziklaként álló „régi ige nélkül” nem tudtak volna a sziklatornyú templom és az otthonos, új, modern paplak építésébe belefogni és külső segítséggel befejezni.

A szolgálati nyomokba lépés szép példája, hogy a nyugdíjban lévő Madarász István lelkész nagy lendülettel vállalta felkérésre az új templom és parókia építésével járó ügyvitelt, és így a fiatal utód végezhette a gyülekezetek lelkigondozását.

Az istentisztelet végén keresztelés is volt. Egykori gyülekezetem (Ecseny) fíliájának, Polánynak volt hűséges tisztségviselője, Pfeiffer János dédunokáját keresztelte a gyülekezet lelkésze. Kint, a templom előtt elém áll Judit, a nagymama, akit konfirmáltam, eskettem, fiát, az ifjú apát kereszteltem. Miközben átöleljük egymást, átélem annak örömét, hogy Isten nem engedte eltüntetni a hitnyomokat. Pedig viharos, hitfagyasztó szelek akarták tönkretenni ezeket a múlt század 60-as éveiben. De a kőszálként megálló Igébe, Jézus Krisztusba kapaszkodó testvérek nem tévesztették el a nyomokat. Ezeknek örülhettem Bogláron is. És hálát adhattunk azért, amit az istentiszteleten a kezdő énekkel fejeztünk ki: „Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.” Amit az ember önmagának alkotott, annak nyomai eltűnnek, de Urunk vég nélküli szeretetének végcélba vezető nyoma megmarad!

Szimon János

::Nyomtatható változat::