e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Borzongva nézzük (vagy már nem is!) a képernyőn nap mint nap ránk zúdított pusztítást: lelőtt repülőgépek és helikopterek, batyuval a hátukon kétségbeesetten menekülő civilek, szétlőtt házak és páncélosok, eltorzított embertestek, sebek és halottak – ki bírja ezt hosszú távon? De nemcsak a képek borzasztanak el, hanem a szóáradat is, amely magyarázná őket.

Már azoktól is félünk, bár tudjuk, hogy a szövegek nagy többsége hamis, téves, félrevezető: hadi propaganda a legnívótlanabb fajtából. Mert ugyebár ki hisz még a nagy hangon bejelentett „pszichológiai hadviselésben”, amelyet világszerte úgyis az iraki diktátor nyert meg? Ki hisz még a tökéletesen megszerkesztett „okos bombákban”, amelyek állítólag különbséget tudnak tenni a tárgyak, épületek és emberek között? No és a repeszbombák embertelen pusztítását hogyan tudja összeegyeztetni „hívő lelkiismeretével” a világhatalom egyedüli ura? Ha valami, akkor ez a legújabb háború generációkra szétrombolja a kereszténység hitelét az iszlám világban!

E sorok célja azonban nem ezekkel a kínzó és szégyenletes kérdésekkel való küszködés. Olyan ügyre szeretném felhívni a figyelmet, amellyel nem foglalkoznak a napi hadi tudósítások. Vajon hány amerikai és brit katona tudja, hogy minden ledobott bombájával és kilőtt aknájával – szégyenszemre – az egész emberiség civilizációjának bölcsőjét dúlja föl, és teszi tönkre? A volt Mezopotámia homokja nagyon sok helyen civilizációnk számtalan, több ezer éves, felbecsülhetetlen értékű és pótolhatatlan kincsét rejti magában. Legtöbbjüket már az ún. öbölháború idején károsodás érte, de most a legrosszabbtól is tartanunk kell.

Mi, bibliás keresztények is aggodalommal szemléljük a szenvedést, éhséget és halált elviselni kényszerülő iraki lakosság nyomorát – s köztük a kb. 800 ezer iraki keresztény testvérünkét is! De ezen túl az is fáj, ahogy halljuk a Bibliánkból jól ismert városneveket a bombázottak és feldúltak között. Úr, Uri, Babilon, Mari, Akkád, Assúr, Ninive – el sem tudnánk képzelni, hogy bennük ma a puszta életükért reszkető vagy annak megvédéséért a legnagyobb áldozatot is meghozni kész emberek laknak és szenvednek. Úr városa Ábrahám szülővárosa, Babilonban állt a Dániel könyvéből jól ismert Nebukadneccar palotája, Ninivéért pedig Jónás még az Istennel is hadakozott! Híres szumir város volt Eridu és Tell Ubaid, amelyek ma a bombázások kereszttüzében állnak.

Szemtanúk állítása szerint a hadseregek egyik oldalon sem válogatósak, és aligha figyelnek arra, hogyan kellene a „bölcsőnket” menteni. A háború soha nem volt kulturális és civilizált vállalkozás. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya ugyan már az elmúlt ősszel régészek és iszlámkutatók segítségével térképeket készíttetett, amelyeken egészen pontosan feltüntetik városkultúránk legrégibb elérhető emlékeit. De a háborús tapasztalatok nem azt igazolják, hogy a bombák kioldói, a rakéták kilövői ilyen térképet tartanának kezükben! Másrészt az iraki uralom szinte szánt szándékkal éppen a legfőbb emlékek mellé építkezett, ezzel is védelmet keresve önmaga számára. Úr közelében például hatalmas katonai repülőteret épített, Babilonban Huszein egyik palotája áll több más fontos épülettel együtt az egykori kultúra romjai mellett. Az emberi gonoszság egyik oldalon sem ismer határt.

Egy nemrég Irakból visszatért régészcsoport szomorúan jelentette, hogy a 10 évvel ezelőtti öbölháború idején használt kémiai fegyverek sok műemléket fertőztek meg uránnal. Mivel az iraki rendszer nem sokat törődött ezekkel az emlékekkel, megkezdődött a kiásott romok kifosztása, lebontása és széthordása. A nyugati piacokon egyre gyakrabban tűntek föl ilyen ellopott és kicsempészett, felbecsülhetetlen értékű kincsek.

Már a gondolat is abszurd, az ember legszívesebben le se írná: az állítólag magas civilizációt előteremtő emberiség bombázza a saját civilizációja bölcsőjét!

Mi marad meg a bölcsőnkből? – kérdezzük megrémülve. Nem azt mondaná-e erre Pál apostol, hogy „mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik (Róm 1,28)”?

Gémes István

::Nyomtatható változat::