EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 36 - Falban rejtezett bizonyíték

A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Falban rejtezett bizonyíték

Kecskeméten újra "történt valami"! Szinte évente kapunk meghívást egy-egy új intézmény születésére, templomuk, épületeik megújulására, gyarapodásuk megtekintésére. Augusztus 24-én, vasárnap egy új épületrész átadására, szentelésére invitáltak bennünket.

Valamikor a város evangélikussága igen megerősödött, gyarapodott a vagyonuk is. Azután jött a „szegénység” ideje, szinte mindent elvettek tőlük. A templomon kívül a saját bérházukban is csak azt az emeleti lakást mondhatták magukénak, melyben a mindenkori lelkész lakott. De volt lelkipásztoruk, az igét hirdették, és a Szentlélek megtartotta, gyarapította a gyülekezetet.

Azután eljött a rendszerváltás ideje, és az egyházakat valamilyen módon igyekezték kárpótolni. Igaz, nem mindent kaptak vissza, ám mintegy utolsóként átadták nekik azt az épületrészt, mely igazolhatóan az egyház tulajdona volt. Az Arany János utcai részen először 1984-ben bontották le az üzletsor egy jelentős részét, ekkor a templom szinte egyik napról a másikra a város szeme elé került. Majd a városrendezések során a másik oldalon is bontani kezdtek. Azonban megmaradt egy rész az épületből, melyen sokáig tanakodtak, vajon kihez tartozik. Ezt a megmaradt részt kapta meg végül is az egyház, mert bizonyítható volt a tulajdonjoga.

Érdekes módon járultak hozzá a kérdés eldöntéséhez maguk a munkások, akik a felújítást végezték. A falak megerősítésekor, a falak bontogatása közben találtak meg egy írást, melyet beleépítettek a falba 1892-ben. Nem hivatalos alapkőokmány volt, hanem a mesterek a „maguk szakállára” készítettek egy oldalnyi írást, melyen megörökítették az időpontot, azt a tényt, hogy az evangélikus egyháznak építettek, és felsorolták azok nevét, akik a munkában részt vettek. Lám, egy „magánkezdeményezés” is segített bizonyító erejével abban, hogy semmi kétség ne legyen a tulajdonjog felől.

Az egyemeletes épületből kialakították az új lelkészi hivatalt, mellé telepítették a gazdasági hivatalt is, mert a sok intézmény, az öregek napközi otthona, a lelkészlakás és a templom épülete miatt komoly gazdálkodásra van szükség. Ugyancsak a földszinten kapott helyet a tágas, szép, világos nagyterem, melyet az ifjúság vesz birtokba. Az iskolavárosban szépen növekszik a fiatalok száma, akik az egyházban keresik a világosságot és a közösséget. Az emeleten pedig kialakítottak egy segédlelkészlakást, melyet még konyhai eszközökkel is felszereltek, hiszen terveik szerint a hatodéves lelkészjelöltek közül évről évre fogadnak majd segítő lelkész testvért.

Ennek a megújított épületnek átadása és felszentelése zajlott ezen a nyári vasárnapon. A szertartást D. dr. Harmati Béla püspök végzete, a liturgiában pedig Káposzta Lajos esperes, püspökhelyettes és Kis János, a gyülekezet lelkésze segédkezett. A püspök a heti ige alapján (Zsolt 33,12) egyebek mellett arról szólt, hogy boldogságunk alapja az, hogy Istenünk az Úr. Aki Isten közelében marad, megtalálja boldogságát, és elnyeri az örökséget, melyet Isten készítetett övéinek.

A gyülekezet most is boldog volt, mert Isten ajándékát látta abban, hogy ismét gyarapodtak, és mindezt külső segítség nélkül, saját erőből, szép kivitelben valósíthatták meg.

tszm

Regionális hozzárendelés: Kecskeméti Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Gyökerek
Élő víz
"Istenből is megárt a sok"?
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Megvalósult álom
Hálaáldozat a 90 éves nógrádi templomért
Ébredj, Szentetornya!
Tirpák ősök emlékezete
Isten mencshelyi hajléka
Hálaadás a megújult Deák téri templomért
Keresztutak
"Hét csillag"
Iskolakezdési támogatás Borsodban
Ismét ülésezett a doktorok kollégiuma
Protestáns lesz a templom
Evangélikusok
Börtönben és kényszermunkán
Pedagógus-továbbképzés a hittudományi egyetemen
Jézus a szolgálat fundamentuma
Kőszegi fogadalomtétel
A balatonszárszói missziói központ épüléséről
Nem Ózd a csodák csodája
e-világ
A genetikailag módosított élelmiszerekről
Vatikán és génmanipuláció - áldásuk rá?
Magyar Rádió: Együttműködési megállapodás az egyházakkal
Keresztény szemmel
Templom
Kevélység
A hét témája
Gospelfesztivál
A közelmúlt krónikája
Falban rejtezett bizonyíték
Fébé-konferencia Béthelben
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Újraolvasom a 16. századi magyar reformáció történetét...
Born Ignác és Papp Simon emléke nyomában
Nemzetünkért "öszvefogván"
A vasárnap igéje
Isten igazít meg
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 36 Falban rejtezett bizonyíték

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster