Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Magyarországon élő evangélikusként keveset hallunk az úgynevezett felszabadításteológiáról. Van-e valami közünk ehhez az – alapvetően a katolikus egyházban kialakult – irányzathoz, amely egyes teológusok szerint a teológiai gondolkodásban végbemenő olyan nagymérvű paradigmaváltással állítható párhuzamba, mint amilyen a reformáció volt a 16. században?

Mi a felszabadításteológia?

Az 1960-as években Dél-Amerikában a teológiai gondolkodásnak egy egészen sajátos és új irányzata fejlődött ki. A latin-amerikai püspökök 1968-as medellíni konferenciáján jelentették ki először nyilvánosan azt, hogy Dél-Amerikában az egyháznak alapvetően más kihívásra kell válaszolnia, mint Európában. Nem helytálló az az évszázados gyakorlat, amely mindaddig csupán elismételte az európai teológia megállapításait – egy teljesen eltérő kontextusban. Európában a teológia alapvetően elméletet jelent, melynek fő forrása a filozófia. Dél-Amerikában a teológiai reflexiónak a gyakorlati problémákra kell választ adnia, különösen is a legszembeötlőbb gondokra: arra a kiáltó ellentétre, amely a tömegek nyomorából és a kevesek fényűző gazdagságából fakad. Hogyan lehet hirdetni Jézus Krisztus evangéliumát és Jézus nevében az életet egy olyan földrészen, ahol a szegények tömegesen pusztulnak éhen? Miért és hogyan alakultak ki a bűnnek ezek a szövevényes struktúrái? Hogyan lehet a társadalmi bűn és igazságtalanság helyett a társadalmi igazságosságot megvalósítani? Hogyan lehet a kizsákmányolt és megnyomorított tömegeknek visszaadni emberi méltóságukat? Hogyan szüntethető meg a gazdag országoktól való függés és elnyomás, mely a történelem folyamán kialakult tömeges szegénység egyik legfőbb oka? Ezek azok a fő kérdések, amelyekre a 60-as évek végén, 70-es évek elején Dél-Amerikában kifejlődött fel-szabadításteológia igyekszik választ találni, felhasználva ehhez a társadalomtudományok eredményeit, elsősorban Marx Károly gazdaságelemzését és társadalomkritikáját.

Mitől kell szabadulnunk?

Nem csupán az elnyomó gazdasági, társadalmi és politikai rendszerektől való megszabadulást tartják elengedhetetlennek e teológiai irányzat képviselői, hanem az ember személyes szabadságát is, amelyet így fogalmaznak meg: a népnek saját kezébe kell vennie a sorsát. Mindemellett a felszabadításteológusok is tudatában vannak annak, hogy alapvetően arra van szükségünk, hogy Jézus Krisztus szabadítsa meg életünket a bűntől, hiszen a bűn a legmélyebb gyökere minden igazságtalanságnak és elnyomásnak.

A felszabadításteológiának az 1960-as évektől kezdődően napjainkig sok-sok különböző irányzata alakult ki: például a feminista teológia, a fekete teológia, a koreaiak teológiája, az észak-amerikai indiánok teológiája stb. Ezért ma már a „felszabadításteológiák” kifejezés használa- tos, amelybe minden olyan irányzat beletartozik, ahol a teológiai reflexió középpontjában valamilyen elnyomás, méltatlan, kizsákmányolt helyzet áll.

Miért idegen tőlünk a felszabadításteológia gondolkodásmódja?

A felszabadításteológusok lelkesedése a marxi elemzés felhasználása és a szocialista eszmék iránt magyarázatot nyújthat arra nézve, miért nem terjedt el, és miért nem talált lelkes követőkre ez az irányzat a volt szocialista országokban. A rendszerváltozás évei után teljesen érthető módon, valamiféle belső erőtől vezérelve, szinte ösztönösen elkerültünk mindent, ami az elmúlt rendszerhez valamilyen módon kapcsolódott. Ha azonban arra összpontosítjuk a figyelmünket, hogy a felszabadításteológiák lényegi törekvése a társadalmi igazságosságért való küzdelem, melynek érdekében az elméleti reflexiókon túl a cselekvés lehetőségeit is igyekszenek feltárni, akkor megértjük azt, hogy mély, alapvető és aktuális üzenete lehet ennek az irányzatnak ma – számunkra is.

Evangélikus követők

E kezdetben katolikus irányzatnak ma már számos lutheránus követője is van, különösen a harmadik világ országaiban. Ezek az evangélikus teológusok arra figyelmeztetnek bennünket, Európában élő evangélikusokat, hogy a gyakorlati keresztény életben sok tekintetben távol kerültünk attól, amit a Szentírás, illetve a Biblia magyarázójaként Luther helyes keresztény gyakorlatnak tartott. Figyelünk-e ma a bibliai próféták – Ézsaiás, Jeremiás, Ámósz, Zakariás – intéseire, akik gyakran felszólítanak a szegény, az özvegy és az árva védelmére? Vagy figyelünk-e Jézus szavára: „…amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg” (Mt 25,45b)? Jól ismerjük – talán idézni is tudjuk – Luther Mártonnak a keresztény ember szabadságáról megalkotott tételét: a keresztény ember szabad ura mindennek, és nincsen alávetve senkinek. A tétel második felét azonban sokszor és sokan elfelejtjük: a keresztény ember mindenkinek készséges szolgája, és alá van vetve mindenkinek.

Hit és cselekedetek

Gyakorlati életvitelünkben gyakran az a gondolkodásmód jut kifejezésre, hogy „mindegy, mit teszek, hogyan élek, Isten úgyis megbocsát! Hit által igazulunk meg, nem a cselekedetek révén”. Luther azonban sokszor hangoztatta prédikációiban, hogy a hitből szükségszerűen következnek a felebarát javát szolgáló jó cselekedetek is. A hit ugyanis soha nem marad következmény nélkül. Ez az a pont, ahol a felszabadításteológiától tanulhatunk. Nem maradhatunk meg az elmélkedés, a teológiai reflexió szintjén, hanem továbbmenve meg kell találnunk a cselekvés lehetőségeit is. Ehhez fantázia, kitartás, elszántság és az az egészséges szemlélet szükséges, hogy hit és élet egymástól el nem választható valóságok. Istennel való kapcsolatunk nem von ki bennünket az emberek világából, sőt az igazi felelősséget kell megláttatnia velünk: „aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. (…) Aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” (1Jn 4,20–21)

Gömböcz Elvira

::Nyomtatható változat::