Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A résztvevők

Az egyház jövőképe volt a fő témája az immár hagyományos, ötödízben megtartott országos felügyelői konferenciának. A felügyelői szolgálat fontosságát, megbecsültségét egyebek mellett az is jelezte, hogy a teljes egyházi elnökség részt vett az alkalmon, és mintegy hetvenen döntöttek úgy, hogy a november 7–9-éig tartó hétvégét Révfülöpön töltik. Az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ munkatársai meg is jegyezték: ritkán fordult elő, hogy az előzetesen jelentkezettek közül mindössze ketten maradtak távol...

A programban az intézményi jövőkép egyes részletei szerepeltek, így az iskolarendszer, a szeretetintézmények hálózata, valamint az egyházi médiumok jelenéről és jövőjéről esett szó. Elhangzott, hogy a következő, 2004-es konferencián a struktúra, az ingatlanvagyon, az épületek állapotának, a műemlékvédelemnek, a vagyongazdálkodásnak a kérdései kerülnének terítékre. Ez olyan érdeklődést keltett, hogy a fórumon csaknem megkezdődött a jövő évi tanácskozás, jelezve egyfelől a probléma élő voltát, másfelől a felügyelők felelősségtudatát.

A konferencia spirituális vonulatát az áhítatok keretében elhangzott igehirdetések jelentették. A mai gyülekezet – az első ko-rinthusi levél 12. része alapján – püspökeink szolgálatán keresztül szembesült a közösségépítés, az egyházépítés örök gondjaival. A három prédikáció középpontjában a Lélek vezetése, a Krisztus teste, a kegyelmi ajándékok sokfélesége állt.

Érdekes, hogy a legtöbb reflexiót, a legélénkebb vitát az iskolarendszer ügye váltotta ki. Ezt elősegítette az a színvonalas prezentáció is, amely településenként átfogó helyzetképet adott az összesen harminckilenc működő oktatási intézményről, feltüntetve az iskolaszerkezetet (például négy-, hat- vagy nyolcosztályos gimnázium stb.). Volumenében is tiszteletreméltó rendszer ez, élén a tizenkét középiskolával. Ezer pedagógus mintegy tízezer fiatalt oktat és nevel az intézményekben. Fejlesztési lehetőséget elsősorban az óvodai és az általános iskolai terület kínál. A középfokú intézmények tekintetében elértük a második világháború előtti helyzetet, bár Szarvason még lehetséges egy iskola átvétele. A hangsúly a meglévő rendszer további erősítésére, a minőségi fejlesztésekre kerül.

Az együttlét hangulatát színesítette a tény, hogy két hét múlva országos presbitériumi ülésre és közgyűlésre kerül sor. A testületek tagjai által hozandó döntések fontos, persze nem kizárólagos szempontja az egyházi közvélekedés megismerése, amelyre többek között az ilyen konferenciák kínálnak lehetőséget. Ezúttal az iskolaügynél előkerült evangélikus egyetem kérdése váltott ki sokféle visszhangot. A referens számos történelmi, jelenbeli és a jövőt illető érvvel támasztotta alá azt a gondolatot, hogy történelmi egyház mivoltunk az óvodától a gimnáziumig terjedő egyházi közoktatás mellett a felsősoktatásban is megkívánja szerepvállalásunkat, elsősorban talán a pedagógusképzésben, de más humán területeken is. (Ez a kérdés nem szerepel a közgyűlés témái között, hiszen ehhez gondos előkészítés szükséges. Egyelőre a megvalósítás nehézségei kerültek előtérbe.) Egy közvetett összefüggés mégis izgalmat keltett. A közgyűlésnek állást kell foglalnia az aszódi Podmaniczky-kastély ügyében. Ezt az alapjában nagy értékű, de jelen formájában forgalmi értékkel alig bíró épületet egyházunk viszszakapta. Sajnos olyan állapotban, hogy bármely korábban elképzelt hasznosításához milliárdos beruházás lenne szükséges. Ezért az a javaslat kerül a közgyűlés elé, hogy adjuk vissza a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóságnak az épületet azzal a reménnyel, hogy talán a jövőben használható csereingatlanhoz jutunk. Alternatív lehetőségként – és ez került szóba az egyetemi referátumban – jelentkezett egy nemzetközi céget képviselő evangélikus befektető, aki vállalná a kastély rekonstrukcióját, ha ez a későbbiekben egyházi felsőoktatási intézménynek adna otthont. A kastélyról való lemondás kockázatmentesnek és felelősségteljesnek tűnik, hiszen nem ró irreális terheket egyházunkra, ám a helyreállításnak is van perspektívája – még ha több kérdést is vet fel.

Jó hír volt, hogy a fővárosban megkezdődik egy protestáns felsőoktatási kollégium építése. Kevésbé örvendetes, hogy az oktatási kormányzat nem támogatja az önálló kollégiumokat, így az a kiváló elképzelés, hogy az egyetemi városokban létesüljenek evangélikus kollégiumok, nehezen valósítható meg.

Az iskolaügy kapcsán többen kérték – értesülve az ez irányú egyházvezetői szándékról –, hogy az egyházak lépjenek fel a pedagógusok titoktartási kötelezettségét előíró új törvénycikkely ellen. Elhangzott, hogy egyik iskolánkban az igazgató az évnyitón közölte a gyerekekkel, hogy a tanárok nem lesznek „cinkostársaik” a szülőkkel szemben. Igen, ez a pont az, amely a tiltakozást kiváltja, az alapvetően felelős szülők kizárása a fontos információkból. Az egyházban, ahol a családi nevelés, a szülők szerepe a középpontban áll, különösen érzékeny kérdés ez. Magam úgy vélem, feltételezve a jogalkotó jó szándékát, hogy eleve hibás ezt a kérdést, a pedagógus-gyerek-szülő kapcsolatrendszert törvényileg szabályozni. Bizonyára van helyzet, amikor – a lelkészi vagy az orvosi hivatáshoz hasonlóan – szükség van a pedagógusi titoktartásra. Ugyanakkor kívánatos lenne a pedagógusok mentálhigiénés továbbképzése, hogy felismerjék a gyerekekkel kapcsolatos gondokat – amikor esetleg a rossznak látszó gyerek netán épp egy családi konfliktus miatt viselkedik deviánsan –, illetve azt is, hogy mikor és mit kell a szülővel közölni, és mikor kell vállalni a titoktartást. A törvényi tiltás nem látszik megfelelő útnak.

Szép volt, hogy bár a téma az intézményi diakóniát érintette elsősorban, mégis a gyülekezeti diakónia fontossága került a középpontba. Talán főként azt a gondolatot erősítve, hogy a népegyházi értékek megőrzése, akár fejlesztése mellett csak a szabadegyházi karakter – az embertől emberig tartó szolgálat – erősítésével adhatunk jó választ a mai kihívásokra, a népesedési problémáktól a még mindig elviselhetetlenül sok abortuszon át a hajléktalanellátásig. Nagy reménységünk, hogy az evangélikus egészségügyi centrum 2005-ben minden tervezett részlegével megkezdheti működését.

A médiamunka legnagyobb elismerése, hogy híveink immár nemcsak elfogadják, hanem igénylik is azt, hogy egyházunkban is működjön a korszerű kommunikációs kultúra minden formája, így az internetes információáramlás is. Nagy sikert aratott a Déli Egyházkerület Déli Harangszó nevű honlapja, illetve a másik két egyházkerület azon bejelentése, hogy már ők is rendelkeznek saját weboldallal.

A felügyelők egyházismeretét, a folyamatokat, a fejlődést méltányoló szemléletét tükrözte az Evangélikus Élet értékelése.

A záró úrvacsorai istentisztelet emlékezetesen egészítette ki a spirituális vonulatot. Az igehirdetés Ámósz próféta alapján a jóról és a rosszról, az ítéletről hangzott, az úrvacsoravétel pedig az új liturgia és az őskeresztény gyakorlat szerint zajlott. Ez utóbbi azt jelentette, hogy egy nagy kört képezve egymásnak adtuk Krisztus testét és vérét. Végezetül a lelkész egy-egy sárguló levelet adott mindenkinek, mely a lombhullásra emlékeztetett. Hagyjunk el egy betűt – mondta –, legyen lomhullás. Szabaduljunk meg a lomoktól, melyek ítélet alá esnek, és gátolják Istennek tetsző életünket.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::