Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Simon András

A különös és bölcs gondolkodó, Kahlil Gibran Mesterével mondatja: „Kezdettől fogva itt vagyok, és itt leszek az idők végezetéig, mert létem sohasem ér véget. Az emberi lélek csupán egy töredéke annak az égő fáklyának, amelyet az Isten a Teremtéskor elválasztott Önmagától.” Egy parányi darabja annak, amit itt, a földön szere-tetközelben megélhetünk.

Kegyelemben szolgál köztünk egy ember, Simon András, aki kétéves kora óta mesél a világnak rajzaival. Ahogy mondja, azóta sohasem esett ki kezéből a ceruza. Szülei szerető-elfogadó közösségében grafikus lett, majd a szabad biztonságba, a házasság sajátosan kemény és megtartó szabályokkal erősített „szerzetesrendjébe” lépett. Húsz éve maga tartja el hattagú családját.

Szeretetközelben: nemrégiben született ez a könyv, mégpedig – kényszer diktálta megoldásként – egy „mélységesen” bizarr helyen, egy McDonald’s étterem rideg asztalánál, az „elhagyott szigeten”, ahol a költő-grafikus hétről hétre kiürült, és bármennyire hihetetlen, a külső zsivajból versig-rajzig töltekezett. Simon András szerint nem mindegy, hogy a visszajelzés kitől, milyen irányból és milyen szándékkal érkezik. Ahogy az sem: a művész kitől fogad el tanácsokat, kivel éli meg teljes és tökéletes egységben a vége nincs alkalommal hivatkozott szeretetet. Azzal kapcsolatban, hogy nála az írás vagy a grafika van-e előbb, az alkotó megjegyezte: az érzés és a gondolat mindig megelőzi a rajzok születését. Egy-egy üzenet annál értékesebb, minél több mondanivalót lehet belőle a szív szeretet-ritmusára fordítani.

Elmondása szerint a rajzokat először ceruzával „ledadogja” magának, utána tanulja meg „kívülről” a lélekkel formált vonalakat. Alázatosnak kell lenni ahhoz, hogy megszelídítse a kezét, és azt csinálja, amit akar. Ilyen mindennapi kegyelemként megélt állapotból született például a kígyóval küzdő galamb, a szívbe zárt ember, a művészi felelősség metaforája: a toll és a galamb, valamint a szeretet tökéletes és derűs egységében egyesült két arc rajza.

„Azért jöttem, hogy kimondjak egy szót, s most ki is fogom mondani. De ha megelőz a halál, akkor majd valaki kimondja holnap, mert a Holnap sohasem hagy hátra titkokat az Örökkévalóság könyvében” – vallja Gibran Mestere. Nem hagy titkokat, főleg nem a szeretetről, ami minden pillanat, minden szó, minden mozdulat örök lényege. Mulandó dolgokat hiszünk annak, pedig politika és világnézet, némaság és csend, vidámság és derű lényegükben különböznek egymástól. S mit mond erről a művész, Simon András? „A politikához nem, de közérzetem alakulásához, saját életemhez értek, és ahhoz, hogy továbbadjam az Istentől kapott üzenetet.”

Gülch Csaba

Regionális hozzárendelés: Budapest–Kelenföldi Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::