A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Dr. Ludwig Markert

Beszélgetés dr. Ludwig Markerttel, a Bajor Diakóniai Szolgálat elnökével

*– Elnök úr, Ön 1995 óta a Bajor Evangélikus Egyház Kelet-Európa Bizottságának elnöke, 2001 októberétől pedig betölti a Bajor Diakóniai Szolgálat elnöki tisztét is. Pontosan milyen teendői vannak?*

– A bajorországi diakóniai szolgálatnak 1300 különböző intézménye van, melyekben negyvenezer munkatársat foglalkoztatnak. Elnöki minőségemben felelős vagyok a Bajorországban végzett diakóniai munkáért, valamint vezetem a tartomány Nürnberg városában működő diakóniai hivatalát, ahol száznegyvenen dolgoznak. Mindennapi munkánk során igyekszünk a diakóniai munka minden területére – hajléktalanokra, szenvedélybetegekre, idősekre és sérült emberekre is – kellő időt és figyelmet fordítani.

*– Magyarországon kívül még mely országokkal építettek ki testvéregyházi kapcsolatokat?*

– A Bajor Evangélikus Egyház Magyarország mellett még Tanzániával, Pápua Új-Guineával és Brazíliával áll testvéregyházi kapcsolatban. A diakóniai munka tekintetében pedig bajor–magyar, továbbá bajor–tanzániai együttműködésről beszélhetünk.

*– Hogyan vélekedik a diakóniának az egyházban, illetve a társadalomban betöltött szerepéről?*

– A diakónia Németországban a köz, a társadalom javát szolgáló szervezetként működik a Vöröskereszthez vagy a Charitashoz hasonlóan. Az állam csak akkor foglalkozik bizonyos szociális kérdésekkel és problémákkal, ha az előbb említett intézmények maguk erre már nem képesek. Tehát nagyok az elvárások velünk szemben. Példának okáért Németországban nagyon magas a munkanélküliség, több mint 4 millió embernek nincs munkája. Sok a szenvedélybeteg, az elvált, gyermekét egyedül nevelő szülő és így tovább. Mindezekkel a gondokkal szembe kell néznünk és legjobb tudásunk szerint segítenünk. Nem az a fontos, ki evangélikus, és ki nem az. Azt kell néznünk, hol vannak és hogyan érhetők el szükséget szenvedő, bajban lévő embertársaink.

*– Nem lehet könnyű ennyi elvárásnak megfelelni. Különösen akkor nem, ha – a német egyházi újságok szerint – még komoly anyagi gondokkal is számolniuk kell...*

– Igen, sajnos azt kell, hogy mondjam: „üres az államkassza”, és ez természetesen az egyház anyagi helyzetére is kedvezőtlen hatással van. Csökkenek az egyházi adóból származó bevételek, jelentősen visszaesett azoknak a száma, akik hajlandók anyagi áldozatot is hozni az egyházért. Mivel kevesebb a bevételünk, ezért – megítélésem szerint – át kell gondolnunk a más jótékonysági szervezetekkel való összefogás kérdését.

El kell döntenünk továbbá azt is, mely feladatoknak tulajdonítunk elsőséget, és melyek azok a teendők, amiket esetleg fel kell adnunk. De – ahogy azt mondani szoktam – habár nincs pénzünk, szegények azért nem vagyunk. Mindannyian tudjuk, hogy vannak olyan országok, ahol sokkal rosszabbak a körülmények. Az a véleményem, hogy nehéz, de nem megoldhatatlan probléma előtt állunk. Tennünk kell azért, hogy az egyház és a diakónia, a gyülekezet és a diakónia – melyek kissé eltávolodtak – ismét közelebb kerüljenek egymáshoz.

Sokat jelentene az is, ha egyre több olyan embert sikerülne megnyerni a diakónia ügyének, aki társadalmi munkában venné ki a részét az intézményeinkben folyó mun- kából. Összességében véve tehát azt mondhatom, hogy reménykedem egy jobb jövőben, és látok kiutat a jelenlegi, több szempontból sem könnyű helyzetből.

*– Ez azt is jelenti, hogy amikor magyarországi látogatása során állami és egyházi vezetőkkel tárgyalt, és diakóniai intézmények képviselőivel találkozott, körvonalazódtak esetleges újabb közös tervek is?*

– Természetesen. Szeretném, ha az egyházaink között a már meglévő kapcsolat még szorosabbá válna. Például a Bajor Evangélikus Egyház egyik diakóniai intézményén keresztül, mely magyar partnert keres. Újabb együttműködési lehetőség kínálkozik még a továbbképzés terén is. Megoszthatnánk önökkel a diakónia különböző területein szerzett tapasztalatainkat – Magyarország Európai Unióba való belépését is szem előtt tartva. És persze nem feledkezhetünk el a Budapesten felépítendő evangélikus egészségügyi központról sem. A Neuendettelsauban működő diakóniai központ – Bajorország legnagyobb, és Németország második legnagyobb diakóniai intézménye – kész arra, hogy támogatást nyújtson.

*– Ön mit gondol erről a nagyszabású projektről?*

– Örömmel vettem ezt az új, többféle igényt is kielégítő, igényes kezdeményezést. A járó- és fekvőbetegeket ellátó, oktatási-módszertani, továbbképzést biztosító, valamint a szenvedélybetegekkel foglalkozó részlegek – mind fontos szerepet töltenek majd be a diakóniai munkában.

*– Az előbbi egy szép és jó példa az egyház intézményes diakóniai munkájára. Azonban nem szabadna megfeledkeznünk a gyülekezeti diakóniáról sem...*

– Ezt én magam is nagyon lényeges dolognak tartom, amely nálunk fontos szerepet tölt be. Igaz, hogy nagy hangsúlyt helyezünk a sérülteket, időseket gondozó, intézményesített diakóniai munkára, de emellett az ún. „ambuláns, mobil diakóniának” is meg kellene erősödnie. Ezalatt azt értem, hogy a mostaninál nagyobb hangsúlyt kellene helyezni például a hajléktalanok közt végzett munkára, a szenvedélybetegekre, az életvezetési tanácsadásra, a családsegítő szolgálatra stb. Németországban ez a fajta segítségnyújtási forma egyre nagyobb jelentőségű. Úgy gondolom, hogy ennek elterjedése – hosszú távon – Magyarországon is fontossá és elkerülhetetlenné válik.

*– Milyen egyéb észrevételeket osztana még meg mindazokkal, akik részt vesznek az egyház diakóniai munkájában?*

– A testvéregyházi kapcsolat remek alkalom arra, hogy odafigyeljünk egymásra, tanuljunk egymástól. A jó tanácsokkal azonban óvatosan bánnék. Azt mindenesetre elmondhatom, kívánom, hogy önök ne kövessék el azt a hibát, amelyet mi elkövettünk, amikor engedtük, hogy a diakónia „kivonuljon” a gyülekezetek életéből, és mindent átadjon a „profiknak”. Most zajlik az a nehéz és fáradságos folyamat, melytől azt reméljük, hogy a diakónia egyházközségeinkben ismét otthonra talál, és gyökeret ver. Elkerülhetetlen, hogy a gyülekezetek újra kivegyék részüket ebből a munkából. A hozzáértők nagyon fontosak, és jó lenne, ha megmaradhatnának a gyülekezet építő, segítő közösségében.

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::