Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Hatvanöt éve, 1937 végén halt meg József Attila (Bp., 1905. ápr. 11. – Balatonszárszó, 1937. dec. 3.). Hatósági és egyházi vélemény szerint öngyilkosként, némelyek azonban úgy vélik, hogy baleset történt...

A költő anyakönyvileg az ortodox keresztény – régebbi nevén görögkeleti – egyházhoz tartozott. De a temetésén a krónikások szerint református lelkész szolgált. A tényeket nem ismerő emlékezők úgy gondolják, hogy szervezési okokból történt így, ti. messze környéken nem találhattak pópát. Talán nem is volt az ország területén magyarul prédikálni tudó ortodox pap. (A Magyar Ortodox Adminisztratúra későbbi szervezés.) Ám a tájékozottabbak szerint más volt az ok: a görögkeleti egyház nem vállalta az öngyilkos gyászszertartását. Meghökkentő, hiszen a szerencsétlen ember nem tudatosan ölte meg magát. Hasonló esetben a katolikus egyház vita nélkül eltemette a halottat, legföljebb a pompát nem engedélyezte – ahogyan Teleki Pál temetésének példája mutatja. Feltételezem, hogy a görögkeleti egyház ma már nem vallja ezt a dogmatikus elvet, a magyar nyelvű esperesség különösen nem.

A pap nélküli temetés akkor a halottnak (!) a társadalomból való kiközösítését jelezte volna. A református lelkész szép és emberséges vállalást tett a szertartás elvégzésével, szégyentől mentette meg a költőt és egy keserves emléktől a hozzátartozókat. A kevés gyászoló és az eseményről így-úgy értesülő személy tudta, hogy Attila melyik egyházhoz tartozott, tehát a református temetés nem okozhatott feltűnést. A költő, aki néhány versében mély és meghitt beszélgetést folytatott Istennel, megérdemelte, hogy sírjánál imát mondjanak.

Dr. Bán Ervin

::Nyomtatható változat::