Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A hóviharok ellenére sokan összegyűltek vidékről is február 8-án Tihanyi János temetésére. A kelenföldi templomban tartott végső búcsún az igehirdetés Jn 14,1–4 alapján arról szólt, hogy Jézus az, aki helyet készít számunkra a mennyei hajlékban.

Tihanyiné, Zsóka néni még elrendezte a férje temetésével kapcsolatos teendőket, majd ő is kórházba került agyvérzéssel. Férje temetése előtt 1 órával adta vissza lelkét Teremtőjének, mely mélyen megrendítette a gyászolókat.

Tihanyi János lelkésztestvérünk 1914. március 22-én született a Tolna megyei Kaposszekcsőn. Édesapja a falu kovácsa volt. Határozott jellemű, szorgalmas ember, akinek a keze alatt égett a munka. A kis falu kevés munkalehetőséget kínált számára, ezért egyszerűen, szerényen éltek.

Mivel Jánoska fizikuma gyenge, a kovácsmunkára alkalmatlan volt, gimnáziumba küldték. A család örömére jól érettségizett 1932-ben. Akkoriban – a nagy gazdasági válság miatt – óriási volt a munkanélküliség. János így fizetés nélküli írnoki állást vállalt a község jegyzői hivatalában. Isten ezt a nehéz 2 évet használta fel, hogy érlelje az ifjút: ez idő tájt döntött a lelkészi hivatás mellett.

A teológia befejezése után először Bakonyszentlászlóra helyezte a püspök segédlelkésznek, majd Szepetnekre került lelkipásztornak. A Volksbund által megbolygatott gyülekezetben kellett békét teremtenie, melyben nagy segítséget jelentett számára némettudása. Ekkor kapta segítségül élete párját, Stráner Erzsébetet, akivel tavaly november 26-án ünnepelték 60. házassági évfordulójukat.

Isten 5 gyermekkel áldotta meg frigyüket.

A háború után hívták meg Egyházas-kozárra lelkészének. Elvállalta ezt az igen nagy szórvánnyal rendelkező s a háború alatt kitelepített sváb gyülekezetet, mert így a szülőföldjére kerülhetett viszsza. Nehéz időkben hűséges papja volt a falunak, felesége pedig állandó munkatársa és kántora. (A falubeliek gyakran láthatták, amint a pap motorkerékpárján a szórványokba ment, s hátul ült törékeny felesége.)

Némileg könnyebb lett az életük, amikor a Lutheránus Világszövetség segítségével egy Trabantot kapott a gyülekezet. Az egyházmegye lelkészei ápolták az egymással való kapcsolatot, a lelkészi fraternitást, s ebben Tihanyi János élen járt. Együtt készültek az istentiszteletekre az összejáró lelkészek, és beszélték meg a templomok renoválásának gondját akkor, amikor nem lehetett építőanyagot kapni…

Sokszor hirdette az imádság csodálatos erejét. Ezt saját életében is megtapasztalta. Hastífuszt kapott, bevitték a pécsi kórházba, ahol csak fektették, mert kezelni nem tudták. Az osztályos orvos 3 napra szabadságra ment. Amikor visszajött, és belépve a szobába meglátta, kicsúszott a száján: „Hát maga még él?” A kozári gyülekezet és sokan mások egy emberként imádkoztak érte! A kórházból hazatérve egy héttel később már a Trabantjában ült, és ment a feleségével a szórványokba istentiszteletet tartani.

A nagy szórvány, a motorozás és az autózás kikezdte az egészségét. Ezért isteni útmutatásnak érezte a györkönyi gyülekezet meghívását, ahol kisebb területet kellett gondoznia. Nyugdíjba meneteléig szolgált itt. Idős korában igen bántotta, hogy nagyothallott, és agyi bántalmak is akadályozták a munkájában.

Tihanyiék az unokák közelébe, Rákoskeresztúrra költöztek, hogy segíteni tudjanak. Zsóka néni itt is a gyülekezet hűséges kántora lett. Számunkra, fiatalabb lelkészek számára sokszor látott, megható kép volt, amint János bácsi és Zsóka néni, a két idős ember összefogódzkodva megjelentek Budapest különböző egyházi rendezvényein: az országos evangélizáción, a Fébé-napon, a külmissziós összejöveteleken vagy a kerületi közgyűlésen. Külön örömük volt, és boldogan újságolták, hogy megszületett a dédunokájuk.

Tihanyi János januárban kórházba került. Három nap után, január 20-án megállt a szíve. Elérte mennyei Ura hazahívó szava!

Akkor még nem gondoltuk, hogy feleségével együtt mennek majd a Mindenható Isten elé. Isten irgalma kísérje tovább mindkettőjüket, és emlékük maradjon köztünk áldott!

Missura Tibor

::Nyomtatható változat::