Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Kós Károly

"...elmesélem azt, amit a szívem diktál róla, és adom úgy, ahogy tudom ma: tökéletlenül, egyenetlenül, rendszertelenül, de szeretettel"(Sztána, 1937) – így ír Kós Károly a számára oly kedves, szeretett Kalotaszeget bemutató könyvében, mely saját metszeteivel illusztrálva 1938-ban jelent meg Révai kiadásában.

Jó érzés volt ezt a hamar népszerűvé lett kis könyvet lapozgatva járni a szépen rendezett kiállítás szobáit, és felfedezni a belőle hét évtizede ismert finom vonalú metszeteket, a kalotaszegi fatemplomot, a "cserepes" kemencét s az Erdélyi Szépmíves Céh köteteihez készült sok-sok rajzkincset – hiszen ezek vezettek erdélyi utamon 1942-ben. Az emlékkiállítás Kós gazdag életművéből főleg szépírói, lapszerkesztői, illusztrátori munkásságát mutatja be, ebből is kiemelve egyedi, kézzel írt és rajzolt grafikai műveit. Láthatóak a sztánai műhelyében – 200-300 példányban – készült maga illusztrálta, nyomtatta könyvek is, az „Erdély kövei”, valamint a Kaláka kalendárium, jellegzetes kötéstervei, a különö- sen nagy értéket képviselő egyedi, kézzel írt és rajzolt munkái, köztük a Székely népballadák, a Régi Kalotaszeg…

Külön egységként mutatja be a kiállítás a magyar szecessziós építészet jelentős művészeként is számon tartott mester néhány alkotásának – az óbudai református parókiának, a XII. kerületi Kós Károly Általános Iskolának, a budapesti Állatkertnek, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak, a sztánai „Varjúvárnak” – építészeti terveit, belső fotóit. Kós ugyanis nemcsak tervezőként, hanem belsőépítészként, iparművészként is maradandót alkotott. Sajnos otthona, a maga építette kedves „Varjúvár” – ahol az I. világháború tragikus befejezése után visszavonulva dolgozott – 1944-ben a pusztítás, az emberi gonoszság színhelyévé vált, művészi munkásságának jelentős része megsemmisült. Tervei, illusztrációinak vázlatai, eredeti metszetei elpusztultak…

Új korszak kezdődött az életében, az újrakezdés nehéz napjai.

Az egyetemes művészet és népi kultúra hagyományait alkotásaiban csodálatosan ötvöző, ám mégis a legmodernebb alkotók egyike – túl hatvanadik életévén – a történelmi tudat erősítésével, a műveltség, a szülőföld szeretetével, a magyar szellemiséghez való hűséges ragaszkodással folytatta munkáját: a „dolgoznunk kell, ha élni akarunk…” példamutatással. Ahogy 1921-ben megjelen- tetett Kiáltó Szó című röpiratában írta: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája”. Így biztatott a nagy pusztulás után is munkájával és szavával. Ezt a töretlen hitet, buzdítást érezhetjük művein keresztül a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításán is, melyet Ladányi József és munkatársai rendeztek. A szervezők nem kis áldozatok révén felkutattak néhány munkásságához fűződő tárgyat, emléket is.

A kiállítást Gellér Katalin művészettörténész nyitotta meg. Köszöntőjében megemlékezett a nagy műveltségű, sokoldalú művész születésének 120. és halálának negyedszázados évfordulójáról is. A megnyitó előtti kerekasztal-beszélgetésen a Kós Károly-monográfiát író ausztrál Anthony Gall építész, illetve Elekes Károly és Stefanovits Péter festőművészek – a Kós Károly által tervezett, de az ő életében meg nem valósult siklódi templom kazettás mennyezetének festői – beszélgettek Kós Károlyhoz fűződő személyes élményeikről, a vele való találkozásaikról, a tudós-művész életéről.

Az érdekfeszítő kiállítás április 18-ig tekinthető meg.

Schelken Pálma

::Nyomtatható változat::