Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

„Én vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön.” Jer 9,23 (Jak 3,17; Lk 8,4–8/9–15/; Zsid 4,12–13; Zsolt 61) Az ember alapvetõ vágya, hogy szeretetre, jogra és igazságra leljen a földön. Az ember alapvetõ tévedése, hogy azt hiszi: õ az, aki valamilyen módon szeretetet, jogot és igazságot tud teremteni és azzal élni. Isten Igéje egyértelmûen kijelenti nekünk: egyedül az Úrnál van szeretet, jog és igazság. Reménységünk nem valamilyen jobb emberi világrend, hanem az, hogy az Úr szeretete a végsõ napon a Krisztus véréért erõsebb lesz a jogos büntetésnél és az ítélõ igazságnál.

„Amikor Péter az erõs szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, és megragadta õt.” Mt 14,30–31 (Zsolt 18,7; 5Móz 32,44–47; Róm 11,11–16) Vízen járni merész vállalkozás. Itt, a földön élni: ennél még sokkal merészebb. Nem is a külsõ, hanem a szívünkben lakozó bizonytalanság miatt. Milyen jó, hogy Jézus Krisztus nemcsak ránk parancsol, hogy járjunk a vízen, hanem kezét is nyújtja. Légy velünk, Urunk, mert nélküled elveszünk!

„A sérültet bekötözöm, a gyengét erõsítem.” Ez 34,16 (Róm 8,26; 2Móz 7,1–13; Róm 11,17–24) Bajnokokkal és példaképekkel van tele a világ, õket hirdeti nekünk minden. A valóság: sérültek, gyengék élnek közöttünk, sõt mi magunk is azok vagyunk. Ki testileg, ki lelkileg, ki a kapcsolataiban – és persze mindannyian Istenhez fûzõdõ viszonyunkban. Bénultságunkban van gyógyítónk: Urunk, aki hozzánk lép, mielõtt mi indulnánk, elindít, amikor megállnánk, felemel, amikor összeesnénk. Õ a mi erõsségünk.

Jézus mondja: „Gyûjtsetek magatoknak kincseket a mennyben.” Mt 6,20 (Ézs 55,2; Mk 6,1–6; Róm 11,25–36) Gyakran érezhetjük azt az elvárást, amit a fogyasztói társadalom támaszt felénk, hogy megfelelõ életszínvonalon kell élnünk. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy ez a rendszer nélkülünk, fogyasztók nélkül pillanatok alatt összeomlana. Krisztus másra buzdítja tanítványait. Kincsgyûjtésre – mint a reklámok –, csak éppen nem a földön, hanem a mennyben. Mi a mennyei kincs? Nem garancialevélre szoruló csodaportéka, hanem az örök ígéret: õ maga; az, hogy aki benne reménykedik, nem lát halált, hanem örök élete lesz. Gazdagítson bennünket Urunk ezzel a mennyei ajándékkal napról napra!

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten elõtt.” Fil 4,6 (JSir 1,20; Lk 6,43–49; 1Sám 1,1–20) Aggódás, panasz, siránkozás: elítéljük, mégis mindnyájan naponta viselkedünk így. Bizony sok mindenért aggódhatunk. Félünk éhségtõl, háborútól, természeti katasztrófáktól, balesetektõl, betegségtõl. Az Ige megtanít bennünket arra, hogy van miért hálát adnunk Istennek! Mert Õ elrendezte gondviselõ jóságával e világi sorsunkat, de elrendezte kegyelmesen örök sorsunkat is. Forduljunk hát felé mindennap hálaadással!

„Mindenkor az Úrral leszünk.” 1Thessz 4,17 (Ézs 51,11; Jn 12,34–36/37–42/; 1Sám 1,21–28) Életünk útjának minden lépésénél elhagy bennünket valaki. Elmennek rokonok, jó barátok. Elhagyunk mi is sokakat, talán érthetõ, talán érthetetlen okokból. Egyedül maradunk. Egyedül és mégsem egyedül, mert velünk van az Úr. Ebben az életben oltalmaz és hordoz, ha pedig lecsukódik a szemünk, akkor Krisztusért hirdeti bûneink bocsánatát, üdvösségünket, örök életünket. Életet – vele.

„Aki bízik az Úrban, azt õ szeretettel veszi körül.” Zsolt 32,10 (Róm 15,13; Mt 13,31–35; 1Sám 2,1–11) Bizalmatlanok vagyunk egymással szemben, valóságos és jelképes falak mögött éljük le az életünket. Talán nem is alaptalanul: sokan visszaéltek már a bizalmunkkal. Mégis van valaki, akihez ha bizalommal fordulunk, szeretetet kapunk tõle. Akinek Isten bizodalmas hitet ajándékoz, az megismeri szeretetét, sõt méltatlan létére megérzi annak minden üdvösséges következményét is. Ma sem hirdet kevesebbet nekünk az Ige: a hitben megújított bûnös üdvösséget kap az Úrtól!

Tubán József

::Nyomtatható változat::