Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Akik előtte és utána mentek, ezt kiáltották: "Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!" Mk 11,9-10 (Zsolt 33,5; Jn 12,12-19; Fil 2,5-11; Zsolt 88) Virágvasárnap örvendező tömeg veszi körül a Megváltót. Sokan csak sodródnak a tömeggel. Többen csak kíváncsiak. Néhányan pedig csak beállnak a kiáltozók közé. E bevonulás igazi üzenete még mindenki előtt rejtve van. Számunkra viszont ott fénylik benne a kereszt és a feltámadás. Most gondolkodjunk el azon, hogy nekünk hol a helyünk Krisztus követésében! Krisztus előtt járunk? Esetleg utána megyünk? A vele való közös járásból igazi örvendezés, hozsánnázás fakad-e? Vagy csupán külső szemlélői vagyunk a történéseknek? Kövessük őt bátran, ezen a héten végiggondolva a passiót is!

Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm. 2Sám 22,2 (Mk 3,27; Róm 5,6-11; Mk 14,53-65) Sokszor bolyongunk, távol kerülünk Istentől. A távollét segít abban, hogy elgondolkozzunk azon, milyen jó volt közel lenni az Úrhoz. Ahogyan a tékozló fiú is távol, idegenben ébredt rá arra, milyen erős, rendíthetetlen helye volt az atyánál, most pedig mennyire kiszolgáltatott, erőtlen és gyenge. Ezért indult vissza az atyai házba. Ha visszatérünk Istenünk oltalmazó házába, megtapasztalhatjuk, hogy erős, biztonságos helyen vagyunk. Együtt kiálthatunk fel Dáviddal: az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm!

Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétben, és nála lakik a világosság. Dán 2,22 (2Pt 1,19; Jób 38,1-11; 42,1-6; Mk 14,66-72) Ezekben a napokban mélyből érkező, rejtett titkokat tár fel előttünk Isten. Krisztus a halál mélységébe száll le, hogy azt legyőzve új reménységet és lehetőséget tárjon az ember elé. Krisztus kereszthalála világossá tette Isten üdvtervét az emberek előtt. Ami nagypéntekig sötét volt, az akkor világossá lett. Igazi erővel pedig húsvét reggelén kezdett el tündökölni. Isten hatalmával tárta fel és tárja fel ma is a világosság igazi titkát. Ez a titok a hívő ember számára látható: Krisztus a világ világossága.

Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él. Hab 2,4 (Róm 1,17; Ézs 26,20-21; Mk 15,1-15) Ki lehet elégedett, ha őszintén megvizsgálja önmagát? Be kell vallanunk: Isten előtt egyetlen ember sem lehet büszke önmagára. Isten arra figyelmezet, hogy az, aki csak önmagára támaszkodik, becsapja magát. Nem őszinte önmagához, és nem őszinte Isten előtt sem. Egyetlen lehetőség marad csak az ember kezében: ez pedig az Istentől ajándékba kapott hit. Ez tud megmenteni. Egyedül a hit tehet őszintévé Isten és önmagunk előtt.

A katonák bíborba öltöztették Jézust, tövisből font koronát tettek a fejére, és elkezdték köszönteni: "Üdvözlégy, zsidók királya!" Mk 15,17-18 (Ézs 33,17; Jn 13,1-15/34-35/; 1Kor 11,23-26; Mk 15,16-23) Jézus kicsúfolása és megalázása előre megrendezett jelenet volt, amellyel a római katonák az erejüket, a "hatalmukat" fitogtatták. Jézus többször mondta: ha Isten nem engedné, nem lenne hatalmuk őrajta. De ő vállalja a megaláztatást és a kigúnyolást, a bíborruhát és a töviskoronát. Miért? Értünk. Tudja, hogy az ő kigúnyolása és halála az ember megmentését szolgálja. Ez a megváltás útja.

A katonák nádszállal verték Jézus fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte. Mk 15,19 (Péld 14,31; Jn 19,16-30; 2Kor 5,/14b-18/19-21; Mk 15,24-41) Nagypénteken tovább folyt Jézus megalázása - egészen a kereszthalálig. A világ kereszténysége tudja: Krisztus értünk szenvedett, miattunk verték meg, miattunk köpték le. Ne feledjük: a mi bűneink is ott vannak Jézus megcsúfolt testén. A nagypénteki csend és szomorúság bűneink miatt költözhet szívünkbe.

Aki hisz a Fiúban, az nem jut ítéletre. Jn 3,18 (Zsolt 82,8; Hós 5,15-6,3; Mk 15,42-47) Jeruzsálemben Krisztus halála után elcsendesült minden. A vad indulatok elnémultak, mert az indulatokat felkorbácsoló személy valóságosan meghalt. Krisztus halálával minden gyűlölködés elnémult - és ma is elnémulhat! Ő halálában is hitre és új életre hív. Ma se felejtsük el, hogy aki benne hisz, ha meghal is, él. Hitünkben már ott tündöklik a feltámadás örömhíre. Nem kell félnünk a haláltól és az ítélettől, mert őbenne megmenekülhetünk!

Szmolár Attila

::Nyomtatható változat::