A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

A Chicagóban élő evangélikus lelkészt, az Amerikai Evangélikus Egyház világmissziói osztályának igazgatóját ez év májusában első látásra felismertem az országos iroda kapujában, hiszen tudtam: olyan vendég érkezik hivatalos látogatásra egyházunk Ifjúsági és Gyermekosztályára, akinek az édesanyja japán, édesapja amerikai. Franklin Ishidát az amerikai fiatalokról és az ottani egyházban végzett ifjúsági munkáról kérdeztem.

– Milyenek ma Chicagóban a fiatalok?

– Az ottani ifjúság a Music Television-kultúrán nő föl. A popzenei slágerlisták előadói – mint például Britney Spears vagy Jennifer Lopez – jelentik a mintát a számukra. A fiatalok az ő öltözködési stílusukat, megjelenésüket igyekeznek követni. Azonban azt is el kell mondanom, hogy a tizenévesek mindemellett keresik az élet értelmét, és a fiatalok igénylik, hogy valahol valakinek fontosak legyenek. Szükségük van a jó közösségre, arra, hogy érezzék, tartoznak valahová. Azt tapasztalom, hogy az egyházban ezt megtalálják. Gondot jelent, hogy a legtöbb nő, anya dolgozik, így sok kamasz otthon nem kapja meg a kellő figyelmet. Ezért a tizenévesek sokszor lázadnak. A szülőknek nem csupán arra kell törekedniük, hogy időt szakítsanak a gyermekükre, hanem arra is, hogy ez az együttlét tartalmas legyen. Sajnos manapság kevés a lehetőség arra, hogy az asztal körül együtt legyen a család minden tagja. A társadalmunkban már 50% az elváltak aránya, a kamaszokat az anyjuk neveli föl.

– Magyarországon már a tizenévesek között is vannak drogfogyasztók. Így van ez Chicagóban is?

– A legnagyobb veszélyforrást említi. Az alkohol nem tesz annyi kárt a fiatalokban manapság, mint a drog. A kábítószer-használat elterjedtségéből arra következtetek, hogy az egyházak – beleértve az evangélikus egyházat is – által a megelőzés érdekében megtett lépések sem elegendőek. Az otthoni vallásos közeg sem tudja őket visszatartani a drogok használatától – ez is gond.

– Mit tud adni az egyház a fiatalok számára?

– Elsősorban azt az üzenetet kell tolmácsolni a tizenéveseknek, hogy van Isten, a kegyelem Istene, aki megértő, aki velük él, aki szereti őket. Ez a legfontosabb üzenet, amelyet hirdetünk nekik. Az ifjúsági munkát igazából a családoknál kell elkezdenünk, így építve a gyülekezetet, amelynek szintén egy nyitott, befogadó nagy családnak kell lennie, mert akkor a fiatalok is otthonra lelnek benne.

– Próbálkoztak már a templom falain kívül is ifjúsági munkával?

– Egyszer 24 órás böjtöt tartottunk a templomkertben olyan körülmények között – például dobozokon alva –, ahogyan a hajléktalanok élnek. A fiataljaim így átérezték mások fájdalmát, az éhséget. Ez által az akció által sokan gazdagodtak a hitükben, és érzékenyebbek lettek a hajléktalanok gondjai iránt.

– Most is foglalkozik ifjúsági munkával?

– Jelenleg fiatal felnőttekkel foglalkozom. Korábban gyülekezeti lelkészként sokat voltam velük együtt.

– Ön sokat utazik, több országban is látogatja az evangélikus egyházakat.

– Igen, és gyakran elcsodálkozom azon, milyen kicsi is ez a Föld! Most például kiderült, hogy a magyar egyház egyik püspöke – korábbi kiküldetéséből – ismeri az édesanyámat.

– Van-e valami, ami meglepte itt Budapesten?

– Igen, az, hogy a fiatalok ugyanolyanok, mint otthon. Hasonló az öltözködésük, a hajviseletük, egész megjelenésük…

– Miért fontos az Ön számára ez a magyarországi látogatás?

– Mert alkalmat ad a személyes találkozásokra és arra, hogy bővítsük az egyházaink közötti együttműködés lehetőségeit.

Balog Eszter

::Nyomtatható változat::