A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Az elmúlt héten hetvennyolc soproni diák, négy tanár és hat teológus, illetve öregdiák segítő vett részt a révfülöpi oktatási központban – immár szokásosnak mondható – nyári líceumi hittantáborban.

A hat nap hat olyan szimbólumot ismertetett meg a diákokkal és a vezetőkkel, amelyek természetes részei életünknek, s amelyek most mégis új arcukkal, új jelentésükkel jelentek meg előttünk.

Az együtt gondolkodás, a közösen értelmezett jelentéstartam megfogalmazása sokszor egy-egy játékban vált érthetővé, megtapasztalhatóvá. Az asztalra kitett vizeskancsók láttán és sós ropik rágcsálása közben megérthettük, átélhettük, mit jelentett a választott nép panaszkodása a pusztai vándorlás során, amikor Mózesnek kellett a keserű vizet édessé tenni vagy a sziklából enyhet adó vizet fakasztani. Vagy hogy mit jelentenek a saját életünkben elénk kerülő közlekedési táblák… Megtudhattuk, hogy mikor járunk veszélyes útszakaszon, hogy sebességkorlátozásra van szükségünk, illetve arról is hallhattunk, hogy valóban kerülőutat futunk-e meg, amikor nem látjuk azonnal a dolgok értelmét. Jézus szavát halottuk szólni: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6)

Megérthettük a nagy nyári melegben, hogyan pihen meg a templom hűvösében a fáradt test, csendjében a fáradt lélek. A tihanyi kirándulás nemcsak más helyszínt, de más hangszínt is adott az együttlétnek. Az egyik délelőttön az apátság vezetője, Korzenszky Rihárd perjel okított bennünket a bibliai szimbólumokról. Nagyszerű volt egy vérbeli, nagy tudású pedagógust hallgatni, kérdéseire megfelelni és kérésére az apátsági templomban énekelni!

Ez a nap még egy meglepetést tartogatott számunkra: Polgár Rózsa Kossuth-díjas gobelinművész kiállítását tekintettük meg. Az Örömhír című televíziós műsor felvétele miatt jelen volt a művésznő is. Varázslatos alkotásai mindannyiunkat lenyűgöztek. A szívünkben elhozott emlékek mellett dedikált képeslapokkal térhettünk vissza táborunk színhelyére.

A következő napi hídépítés szintén különleges feladatnak tűnt: egy bibliakörnek két csoportot alkotva kellett fél-fél hidat készítenie kartonpapírból úgy, hogy összeilleszthető legyen, és egy kisebb súlyt (például egy énekfüzetet) elbírjon. A játék során komoly kérdésekre is válaszokat kaphattunk. Megtudhattuk, hogy honnan hová vezet a híd; hogy mi a fontosabb: az esztétikum vagy a teherviselés, illetve hogy kiszámítható-e a próba ideje, vagy mindenkor készen kell állnunk.

A közösség tagjai természetesen különféle vetélkedőkön, akadályversenyeken is összemérhették ügyességüket, tudásukat. Nem maradhatott ki a programból a számháború, valamint a balatoni strandolás sem. Énekünk pedig a nap minden órájában dicsérte a Gondviselőt, és színesítette a hangulatot.

Kérdéseinkre válaszokat kaphattunk ezen a héten, ám a válaszok nyomán újabb kérdések születnek bennünk – hangzott el a záró istentisztelet igehirdetésében. – Ahogyan a világosság felé tart minden élet, úgy indul minden Istent kereső ember is az életet adó ige felé.

Választ kaptunk kérdéseinkre? Adjunk hálát érte! Maradt bennünk kérdés? Keressük rá a választ! Akár közösen, a legközelebbi őszi csendeshétvégénken!

Budaker Dóra

::Nyomtatható változat::