Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Aszódi szép napok. Alighanem így lehet a legtalálóbban jellemezni az evangélikus közoktatási intézményekben (óvodákban, általános és középiskolákban) tanító pedagógusok – június utolsó napjaiban Aszódon lezajlott – immár hagyományos konferenciáját. Első megközelítésben ez talán furcsán hangzik, hiszen inkább az élményre, a hangulatra utal, mintsem a tartalomra, a programra. Ám szó sincs valamiféle szembeállításról, méricskélésről: a szervezők (a házigazda intézmény és az országos egyház Oktatási Osztálya) idén is színvonalas programról gondoskodtak. A résztvevők számára az elsődleges ajándékot, az alapélményt mégis – és ez igen jó dolog – maga az együttlét jelentette.

Imponáló volt az eddigieknél jelentősebb részvétel. Kétszázhuszonnyolc pedagógus volt együtt, s ez azt jelenti, hogy az óvodáinkban, iskoláinkban tanítók mintegy negyede (!) jelentkezett, hogy e konferenciával kezdje meg nyári szabadságát, pihenését, feltöltődését.

Jóleső érzés volt látni, milyen örömmel üdvözölték egymást az ország különböző vidékeiről érkezők, mennyire érdekelte őket, mi történt az elmúlt esztendőben másoknál, és milyen szívesen adtak számot a közvetlen beszélgetések során saját gondjaikról, örömeikről. A korábbiaknál is erőteljesebben volt tapasztalható, hogy lassan valóban jogos az evangélikus iskolákban tanító pedagógusok közösségéről, egyfajta identitásáról szólni. Ezt fejezte ki a konferencia fórumvitájában a bonyhádi igazgató, Ónody Szabolcs értékelő felszólalása, amely a pozitív hangulatban a valóságosnál kissé talán szebbre festette a helyzetet, de ott és akkor valóban tükrözte a jelenlévők érzéseit.

Igen, érdemes volt az elmúlt másfél évtizedben ennyi energiát fordítani az iskolaügyre, az evangélikus oktatási rendszer újjáépítésére! Harminckilenc intézményben több mint tízezer gyerek formálódik, nevelődik kilencszáz pedagógus értő tevékenysége révén. Csaknem mindenütt a helyi gyülekezetek életére is kedvezően hatott az oktatási intézmény(ek) munkája: az óvoda, az iskola új feladatot adott, új embereket, csoportokat közelített az egyházhoz. Másrészről pedig növelte az egyház, a gyülekezet hitelét a helyi társadalomban.

Amikor a pedagóguskonferenciák gondolata megszületett, arról volt szó, hogy minden intézménynek egy bizonyos kvótát kell biztosítani, elosztva a rendelkezésre álló férőhelyeket, hogy valóban mindegyikük képviselve legyen. Később azután nem igazán volt erre szükség. Működhetett a demokratikusabb forma: az önkéntes, szabad jelentkezés. Lehet, hogy a szépszámú résztvevő Aszód központi elhelyezkedésének is köszönhető (nemcsak szívesen jöttek, de az ország minden részéből viszonylag hamar oda is értek a vendégek). Mindenesetre elértük nemcsak az optimális, de a maximális létszámot is. Mindezt úgy, hogy – ez nem ünneprontás, de a teljes képhez tartozik – néhány intézményből senki nem jött. Sajnálhatják.

Az első napon a program istentisztelettel kezdődött (ifj. Hafenscher Károly tartotta), a harmadik napon pedig istentisztelettel zárult. (A záró istentiszteletre Gödöllőn került sor, Albert Gábor helyi lelkész szolgálatával.)

A kiválóan szervezett kísérőprogramok csúcsát az első napon a világbajnok fogathajtó Lázár testvérek tanyáján tett látogatás jelentette. Itt a pedagógusok – megfelelő zenei kísérettel és az érzelmek kifejezését elősegítő nemes italok által is serkentve – magas fokú énekkultúrájukról is tanúságot tettek. Hasonlóan emlékezetes marad a gödöllői Grassalkovich-kastély megtekintése a zárónapon.

Roncz Béla aszódi igazgató és csapata kiváló munkát végzett. Sikeresnek bizonyult az az ötletük is, hogy a szakmai program zömét a háromnapos konferencia egyetlen „teljes” napjára sűrítették. Ez nem kis megterhelést: öt előadást és egy fórumvitát jelentett.

A délelőtti három előadás önálló területeket ölelt fel, mégis sajátosan összekapcsolódott. A maga módján mindegyik az élet minőségéről, az életminőség veszélyeztetettségéről szólt. A környezetvédelem (Kárász Imre), az egészségvédelem (Frenkl Róbert) és az erkölcsi nevelés (Farkas István) volt a három téma. Ez utóbbi előadója – az országszerte csak Lupus néven ismert piarista tanár – közhelymentesen, szinte szikáran elemezte a gondokat, értékelte a jellemformálás különböző összetevőit, igényeit a tisztességtől a hűségig. Saját tanári tapasztalatából vett illusztrációkkal, a humort sem nélkülözve erősítette meg a hallgatóságot abban, hogy ma is van esélye az erkölcsi nevelésnek, és hogy valójában nincsen más út.

Délután az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzorainak az előadásaira került sor, a teológia és az oktatás kapcsolatáról (Szabó Lajos), illetve a Bibliáról (Szabóné Mátrai Mariann).

A pedagógusok egyházi megbecsülését is tükrözte, hogy a fórumon egyházunk mindhárom püspöke – Szebik Imre, Ittzés János, Gáncs Péter – részt vett. Mellettük Benczur László (egyházkerületi felügyelő), Hafenscher Károly (országos irodaigazgató) és az országos felügyelő állt készen a válaszadásra. (A moderátor szerepét Mihályi Zoltánné, az Oktatási Osztály vezetője vállalta.) A közoktatás jövőjét, liberalizálódását, finanszírozását firtató kérdések mellett – talán a genius loci, a hely szelleme miatt – a legnagyobb érdeklődést az evangélikus egyetemi karok esetleges létesítése váltotta ki. Kiderült, hogy a jelenlévők többsége örömmel fogadná, ha a Magyarországi Evangélikus Egyház a hittudományi egyetem működtetésén túl is szerepet vállalna a felsőoktatásban. Az is elhangzott, hogy ha mégsem sikerülnének az aszódi tervek, másutt kellene próbálkozni. Annak idején Sopronban Lamperth Gyula igazgató kezdeményezte a pedagógusképzés megszervezését. A fórumon nem hangzott el kérdés napjaink legneuralgikusabb iskolai témájával, a fasori igazgatóválasztással, annak utórezgéseivel kapcsolatban. (Ennek talán az volt az oka, hogy a folyosói beszélgetésekben bőségesen szóba került a téma.)

Köszönet mindazoknak, akik szeretetükkel, munkájukkal hozzájárultak az aszódi szép napokhoz.

Frenkl Róbert

Regionális hozzárendelés: Aszódi Evangélikus Pet?fi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

::Nyomtatható változat::