Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Font Sándor országgyűlési képviselő

Szabad-e farsang idején csendeshétvégét - történetesen február 14-15-én a budahegyvidéki gyülekezetét - szervezni, jórészt a boldogmondásokra építve? Nem idegen-e a szabadon engedett öröm a keresztény ember lelkületétől?

E kimondatlan kérdésekre válaszolt Bácskai Károly gyülekezeti lelkész, amikor az együttlét vasárnap délelőtti istentiszteletén a zsoltárost idézve prédikálta: az Úristenhez való megérkezés és az örvendezés szorosan összefügg, sőt elválaszthatatlan egymástól. Boldog az, akinek az életében helyükön vannak a dolgok: tudja, ki az Isten, és kik vagyunk mi mellette, az ő népeként. A keresztények - az ő életüket is végigkísérő sokféle aggodalom, veszekedés, megkísértés ellenére - ilyen egyszerűen válhatnak boldog és ujjongó emberekké. Ha ezt belophatnánk a társadalom szívébe, magát a krisztusi lélek üzenetét hoznánk.

Krisztusi lélekkel a nemzet jövőéért, az egyéni és családi boldogságért, a közélet tisztaságáért - a csendeshétvége választott témái mind-mind hosszú beszélgetéseket igényelnének. Nemzetünk ügyéről Tőkéczki László történész, a hazai protestánsok egyik meghatározó személyisége, a közélet kérdéseiről pedig Font Sándor országgyűlési képviselő szólt. (Az utóbbiról egyházunkban is kevesen tudják: feleségével és három gyermekével együtt gyakorló evangélikus, s több ciklus óta presbiter is gyülekezetében.)

A gyermekek teszik a szülőket felnőttekké, mert ráébresztik őket arra, milyennek kellene lennie az Isten és a közöttük lévő kapcsolatnak - lehetne summázni Bencéné Szabó Márta budavári lelkész előadását. Ahogy a kicsinyek átérzik a szülőktől való függést és a szeretetteljes gondoskodást, úgy kellene nekünk is belesimulnunk az Úr szeretetébe. A gyermekek - mintegy beteljesítve az evangéliumnak az egymás előtti megalázkodásról szóló intését - menekülnek a szülői viták elől, amelyek arról szólnak: ki tudja a másikat maga alá gyűrni.

Mi a kereszténység feladata az "ez nekem jár" szlogent ismételgető, önző fogyasztói társadalomban, amelyben - sorsát beteljesítve - egyre több a magányos ember és a neurotikus gyerek? Adni, szolgálni és áldozatot hozni, akkor is, ha ezek ma nem "divatos" fogalmak. A tékozló fiú elé kifutó atya mindent megelőző szeretete, ölelése lehet a mérce.

(b. i.)

::Nyomtatható változat::