Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Temetést jelentenek be a lelkészi hivatalban. A családdal beszélgetve megüti a fülemet egy mondat: „Nagyon szeretett élni.”

Szép szokás és természetes is, hogy ilyenkor valami szépet mondanak az elhunytról. Valami dicséretre méltót – például azt, hogy nagyon szeretett élni. De bontsuk ki ezt a mondatot! Vajon mi is van mögötte? Minden bizonnyal olyasmi, hogy gyerekkorában szeretett játszani, fiatalon szórakozni, később dolgozni, szerette a karrierjét építeni. Szerette a családját, vasárnap kirándult velük, vagy elment a focimeccsre. Szerette a hobbiját; talán horgászott, vagy bélyeget gyűjtött. Szerette a társaságot, szeretett vicceket mesélni, utazgatni, világot látni – egyszóval szeretett „élni”.

Mindezek lehetnek szép és nemes dolgok. De a Biblia szerint van egy más és magasabb vágy, cél, mérce, életcél, tartalom, amelyért érdemes élni. Péter apostol kettőt nevez meg: az ige utáni vágy és a növekedés vágya (1Pt 2,2). Tegyünk föl egy személyes kérdést önmagunknak: bennem ott van-e az ige utáni vágy és a hitben való növekedés vágya?

„Szerette az életet.” Valójában élete végén a legtöbb emberről el lehet ezt mondani. Szép is ez. De ha csak ennyi volt, az kevés. Péter olyanoknak ír, akiket már megérintett Isten szeretete, akik új életet kezdtek, újjászületettek az ige által. Ahogyan a csecsemő is vágyakozik a tápláló tejre, úgy vágynak ezek az emberek a tiszta, hamisítatlan tej – vagyis az ige – után. A hitet táplálni kell. Az egy éve hallott vagy olvasott igéből nem lehet ma élni. Ma és mindennap új, friss ige kell. Az élet jele, ha minden reggel örömmel nyitjuk ki a Bibliát. Templomba is elsősorban az igéért megyünk. Az istentisztelet nemcsak szokás, nemcsak kötelesség, nemcsak szép szertartás, hanem a hitünk táplálása. De arra is szükség van, hogy növekedjünk. Tudjuk, hogy egy művész, egy tudós vagy egy sportember sem állhat meg a növekedésben. Minden sporteredmény mögött ott van az edzés, a naponkénti önmegtagadó gyakorlás. A hitben való növekedésnek is ára van.

Milyen jó, ha valakiről a halála után nemcsak azt mondhatjuk, hogy „szerette az életet”, hanem azt is, hogy szerette az igét, olvasta, élt belőle, engedte, hogy az ige megítélje, átformálja az életét, hogy az mások számára is hasznossá és gyümölcsözővé legyen! Az 1. zsoltár 3. verse erről a megváltozott életről így ír: „Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét.”

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::