Élõ víz

Hozzászólás a cikkhez

Temetést jelentenek be a lelkészi hivatalban. A családdal beszélgetve megüti a fülemet egy mondat: „Nagyon szeretett élni.”

Szép szokás és természetes is, hogy ilyenkor valami szépet mondanak az elhunytról. Valami dicséretre méltót – például azt, hogy nagyon szeretett élni. De bontsuk ki ezt a mondatot! Vajon mi is van mögötte? Minden bizonnyal olyasmi, hogy gyerekkorában szeretett játszani, fiatalon szórakozni, késõbb dolgozni, szerette a karrierjét építeni. Szerette a családját, vasárnap kirándult velük, vagy elment a focimeccsre. Szerette a hobbiját; talán horgászott, vagy bélyeget gyûjtött. Szerette a társaságot, szeretett vicceket mesélni, utazgatni, világot látni – egyszóval szeretett „élni”.

Mindezek lehetnek szép és nemes dolgok. De a Biblia szerint van egy más és magasabb vágy, cél, mérce, életcél, tartalom, amelyért érdemes élni. Péter apostol kettõt nevez meg: az ige utáni vágy és a növekedés vágya (1Pt 2,2). Tegyünk föl egy személyes kérdést önmagunknak: bennem ott van-e az ige utáni vágy és a hitben való növekedés vágya?

„Szerette az életet.” Valójában élete végén a legtöbb emberrõl el lehet ezt mondani. Szép is ez. De ha csak ennyi volt, az kevés. Péter olyanoknak ír, akiket már megérintett Isten szeretete, akik új életet kezdtek, újjászületettek az ige által. Ahogyan a csecsemõ is vágyakozik a tápláló tejre, úgy vágynak ezek az emberek a tiszta, hamisítatlan tej – vagyis az ige – után. A hitet táplálni kell. Az egy éve hallott vagy olvasott igébõl nem lehet ma élni. Ma és mindennap új, friss ige kell. Az élet jele, ha minden reggel örömmel nyitjuk ki a Bibliát. Templomba is elsõsorban az igéért megyünk. Az istentisztelet nemcsak szokás, nemcsak kötelesség, nemcsak szép szertartás, hanem a hitünk táplálása. De arra is szükség van, hogy növekedjünk. Tudjuk, hogy egy mûvész, egy tudós vagy egy sportember sem állhat meg a növekedésben. Minden sporteredmény mögött ott van az edzés, a naponkénti önmegtagadó gyakorlás. A hitben való növekedésnek is ára van.

Milyen jó, ha valakirõl a halála után nemcsak azt mondhatjuk, hogy „szerette az életet”, hanem azt is, hogy szerette az igét, olvasta, élt belõle, engedte, hogy az ige megítélje, átformálja az életét, hogy az mások számára is hasznossá és gyümölcsözõvé legyen! Az 1. zsoltár 3. verse errõl a megváltozott életrõl így ír: „Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét.”

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::