Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Keresztury Dezső egyik utolsó írásában, az Önarcképek címűben mondja azt, hogy azelőtt borotválkozás közben belenézve a tükörbe rendszeresen megkérdezte: „Ki vagyok?” Egy idő óta azonban már csak azt kérdezi: „Ki voltam?” Benczúr László kilencvenedik születésnapja alkalmából hadd kérdezzem most én is így: „Ki is volt Laci bácsi az én számomra az elmúlt évtizedekben?” Atyai jó barát – szoktam mondani. Valamivel több mint tizenegy év van közöttünk, de ez nem jelentett akadályt barátságunkban. Néhány vonást hadd elevenítsek fel most Benczúr László általam ismert arcképéről.

A gyermekmunka lelkes híve. Az ötvenes évek elején egyszerű, gépelt papíron küldte a hittan-előkészítőket, gyermek-bibliaköri felhasználás reményében. Megtanultuk belőlük, mi az a „belső cél”, mi az aranymondás, és hogy miként dolgozzuk fel. Később ezeket az előkészítőket Sátory Tilda közreműködésével „flanellográfos javaslatokkal” egészítette ki.

Laci bácsi számomra teológiai cikkíró volt. Tőle tanultam Barth, Thurneysen, Lüthi gondolatait, Barmen tételeit, Niemöller szolgálatát, Bonhoeffer jelentőségét. A Teológia című, rövid életű lapunkban, a Lelkipásztorban és az Evangélikus Élet hasábjain ezek voltak a témái.

Előadóként is megismerhettem őt. Fóti konferenciák, például a segédlelkész-konferencia, az egyháztörténeti konferencia, az evangélikus írók konferenciája rendezőjeként és előadójaként figyeltem rá. Gyenesdiáson is ott volt az egyetemista- és nemzetközi diákkonferencián. Nemcsak beszélt: mondott is valamit, mindig kritikusan, mindig teológus módra és nagyon biblikusan. A nyolcadik parancsolatot Laci bácsinál komolyabban senki sem vette. A lutheri Kis káté értelmében mindeneket jóra magyarázott.

Sokat olvasó embernek ismertem meg őt; magyarul és németül egyaránt olvasott, aláhúzta a lényeges mondanivalót, szorgalmasan jegyzetelt. Szinte irigylésre méltó az irodalmi tájékozottsága. A széphez, az esztétikumhoz is van érzéke, a zene, a művészet, az építészet kérdései is érdeklik. Szeretett énekelni, s a rendszeres koráléneklést ördögűzésre is használta. Kiénekelte önmagából a kisebbrendűség érzését, máskor keserűségét.

Rendszeres bibliaolvasó és igét hallgató lelkész. Családjával, feleségével együtt naponta közösen imádkoznak, hálaadással és könyörgéssel járulnak Urunk elébe, aki megígérte, hogy imádkozik tanítványáért, Péterért, hogy el ne fogyatkozzék a hite. Ő tanította meg Laci bácsit is imádkozni másokért, hogy azok is erősíthessék testvéreiket (Lk 22,32a).

Több jó barátját rendszeresen emlegette: Koren Emil, Groó Gyula, Lehel Ferenc, Nagy Elemér és még sokan mások tartoztak a sorba. Volt néhány példaképe, akikről szívesen írt: például Járosi Andor, Reményik Sándor.

Életében nagy fordulatokra is képes volt. Tanított hittant, volt parókus, püspöki titkár, most pedig aktív nyugdíjas.

Kolozsvár szellemének szerelmese, aki Sopronnal, Bázellal egyenértékűnek tartotta az erdélyi protestáns teológiát.

Hídverő és békítő lelkész. Ordass Lajos baráti köréből Dezséry László és Káldy Zoltán munkatársa lett. Mindhármuk munkáit teológiailag is analizálta, de sajnos ezek az írásai nem kaptak méltó visszhangot. Tudott megbocsátani, annak is, aki kitette hivatalából, annak is, aki nem értette meg. Bocsánatból élt és bocsánatot gyakorolt.

Svájc közelebb volt hozzá, mint Németország, Bázel közelebb, mint Erlangen, Bossey közelebb, mint Tübingen.

Nehéz próbák után talpra tudott állni. Első felesége, Márta betegsége és halála, testvére tragédiája, családi problémái, egyre gyengülő látása és hallása mind új feladatot jelentett számára. Csak egyetlen momentumra emlékeztetek: 1956 karácsonyára, amelyet családunk körében töltött.

Mindig jó beszélgetőpartner volt, aki meghallgatta az embert, de nem mondott mindig igent a beszélgetőtárs véleményére, sőt tudott élesen kritizálni is.

Könyvbarát volt, olyan, aki nemcsak olvassa, de be is köti a könyveket, nemcsak aláhúzza a fontos sorokat, de jegyzetekkel is kiegészíti a mondanivalót, és aki el is tudja bocsátani könyveit, egy életen át gyűjtött teológiai és irodalmi kincseit.

Nemcsak a református és az evangélikus teológusokat ismerte, hanem az ortodox hátterű Dosztojevszkijt is, akitől megértést, szeretetet, jánosi teológiát és morált tanult.

Kapcsolatot tartó és kapcsolatot megbecsülő lelkésztárs. Fehér bottal is megjelent az Evangélikus Értelmiségi Műhely alkalmain éppen úgy, mint a nyugdíjas lelkészek klubjában. Félelmetes bátorsággal szelte át a budapesti közlekedési csomópontokat, és jelent meg közöttünk, őt féltő barátai között. Mosolyogva mesélte, hogy mindig akad egy „angyal”, aki segít a buszon, a metrón, és a zebrán való átkeléskor stb.

Családszeretete, összetartó ereje példamutató abban a korban, amikor szétesnek a családok. Feleségével, Judittal együtt tesznek ki egy embert; ahogy nekem a telefonba mondta: mindkettőjük türelme, segítőkészsége modellértékű.

Néhány vonást villantottam fel csupán az atyai jó barátról. Mások bizonyára még többet és mást is tudnának mondani. Mindezt nem emberdicsőítésnek szántam, hanem hálaadásnak, Laci bácsi egyik kedves zsoltára, a 8. zsoltár szavaival: „…micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? (…) Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!”

Atyafiúi barátsággal: Károly (Id. dr. Hafenscher Károly)

::Nyomtatható változat::