evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt Chladek Tibor!

Az Evangélikus Élet 2005. február 20-án megjelent számában olvastam Chladek Tibor A bolond gazdag című írását. Ha a történet helyszíne és főszereplője fiktív lenne, akkor sem érteném, hogy a mottóul választott evangéliumi példázat bolond gazdagának illusztrálására miért pont a hitét sem gyakorló, kapzsi zsidó kereskedő képe a legmegfelelőbb. A 20. század még máig is ható, gyilkos ideológiái miatt azt hiszem, a legkevesebb, ha azt mondom: nem volt túl szerencsés a főhős kiválasztása egy keresztény szellemiségű újságban.

A történet helyszíne azonban nem kitalált, az esemény valóban megtörtént, és az írásban megnevezett személy ott és akkor élte át életének talán legnehezebb napjait. Schulhof Izsák vagy másként R. Jichak ben Zalman Schulhof ha-Lévi a török uralom alatt élő budai zsidó hitközség tevékeny, központi személyisége volt. Élete és írásai jól ismertek nemcsak egy szűk szakmai közönség, de a történelem iránt érdeklődő olvasóközönség előtt is (magyarul megjelent életrajzainak és írásainak jegyzéke megtekinthető a szerkesztőségben). 1645–48 táján született Prágában neves rabbik családjában; anyai ágon a híres prágai csodarabbi, a Gólem készítésének legendájáról is ismertté vált R. Jehuda Löw Becalél is az ősei közé számított. Még Prágában vette feleségül egy másik neves rabbi, Efrajim ha-Kohén leányát, Esztert, és apósát követve 1666-ban Budára költözött. A hódoltság alatt élő városban a zsidók helyzete egyébként jóval inkább mentes volt a kötöttségektől ebben az időben, mint a keresztény fennhatóság alatt. Ezért is emlékezhetett vissza később Schulhof Izsák úgy erre az időszakra, mint a béke korszakára, amikor társaival a Talmud és a kabbalisztikus tudományok tanulmányozásának szentelhette magát.

Az ostromló keresztény sereg 1686. szeptember 2-án sikeres rohammal bevette a Török Birodalom kulcsfontosságú végvárát, Budát. Az ostrom hosszú volt, és igen sok áldozatot követelt. A győztes hadvezérek három nap szabad rablást engedélyeztek katonáiknak, akik éltek is a lehetőséggel: kardélre hányták, kifosztották, és rabságba hurcolták a város teljes lakosságát, katonákat és polgárokat, férfiakat, nőket és gyerekeket, muzulmánokat és zsidókat egyaránt. Ennek az eseménynek tanúja volt Schulhof Izsák, még csak nem is a legyőzöttek (ezalatt a katonákat értem), hanem az áldozatok oldaláról. Feleségét a fosztogatás során ölték meg, hétéves fiát elragadták mellőle, és később fogságban halt meg, ő maga pedig sok viszontagság után, halálos veszélyek közül megmenekült. Azért neveztem tanúnak, mert leírta az élményeit.

Két gyászdalt, valamint egy emlékiratot alkotott, amelyben részletesen elmeséli az ostrom alatt kiállott szenvedéseit és az általa látott borzalmakat. Ebből az írásából tudjuk, hogy: „Ami pedig engem illet, én a legutóbbi nagy és súlyos ostromzár óta reggeltől estig ott voltam a zsinagógában az én drága fiammal, Simsonnal – legyen áldott az emléke –, egyre csak álltam, és imádkoztam, és szolgáltam az Örökkévalót. Nem tudtam semmiről semmit, amíg csak nem jöttek oda sokan, igen sokan, hogy a fegyver okozta zűrzavar elől a zsinagógába meneküljenek.” Itt érték el őt és családját a fosztogató és gyilkoló katonák. Ez szöges ellentétben áll azzal, amit Chladek Tibor írásában olvasunk a teli ládáját kétségbeesetten ráncigáló Schulhofról.

Valós történeti személyről, valós helyszínen megtörtént, valós esemény keretében így írni több mint megtévesztő. Jelen esetben sikerült meggyalázni egy ember emlékét, aki áldozatául eset kora háborús eseményeinek, és aki ránk örökítette a maga és a város több ezer lakója szenvedésének emlékét. Nem olyan nehéz ezt ma is átélni. Hatvan évvel ezelőtt is volt egy nem kevésbé véres ostrom Budapesten, a városba zárt lakosság feje felett, csak akkor nem törökök és németek (meg magyarok), hanem oroszok és németek (meg magyarok) harcoltak utolsó leheletig. Sokak számára máig fájó emlék mindez; többen közülük emlékiratot is írtak – zsidók is. Melyikük nevét válasszuk a bolond gazdag példáját kiszínező „irodalmi alkotás” főhősének?

Tessék ezt meggondolni, és tenni valamit a következő lapszámok egyikében Schulhof Izsák megkövetésére.

Dr. Végh András, Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztály

::Nyomtatható változat::