A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Hajdanában, még Rákosi „elvtárs” terroruralkodása idején püspököm a vasi misszióból fölrendelt budafoki segédlelkésznek. Ott fiatal főnököm sajnálattal közölte, hogy szállásról magamnak kell gondoskodnom, persze a saját fizetésemből, amely a létminimumot csak „kapaszkodva” érte el. Természetesen feladatom volt az egyháztagok látogatása is, főként a kallódóké.

Nyilvántartásunk pár éves volt. Gyülekezetünkhöz tartozónak tekintettük mindazokat, akik írásban vagy más módon egyértelműen kinyilvánítva nem léptek ki az egyházból. Egyik anyalelkű hívünk megkérdezte, kit látogatok meg legközelebb. Megmondtam. „Jaj, oda be ne tegye a lábát, mert ott magát megeszik” – óvott ijedten az asszony. „Hát, ezt azért megnézem” – gondoltam, s már be is csengettem az említett lakásba. Na, most jön a pártkatona?

Ötvenes, iparosnak látszó, megviselt arcú férfi nézett rám kérdően az üdvözlés után. Bemutatkoztam, és közöltem, hogy mi járatban vagyok. Előbb némi meglepetés, majd valami kis örömféle suhant át az ábrázatán. Barátságosan betessékelt; nyilvánvaló, hogy ez a gesztus az egyházat képviselő káplánnak szólt. Szinte éreztem – az ő szempontjából – kissé zákeusi levegőt. Főképp akkor, amikor továbbvezetett a nagyobb, elegánsabb szobába, ahol egy óriási festmény Jézust mutatta Pilátus előtt. Ki hitte volna kint, hogy mi rejtezik a „harcos” vörös párttag belső, „mutatós” szobájában? Ám a meglepetés olykor nem jár egyedül.

„Van ám egy szép Bibliánk is!” – és már a kezembe is adta az ódon bizonyítékot. Kinyitom a fedelét – hát mit látnak szemeim? „Gömbös Gyula bibliája.” Az 1936-ban elhunyt Gömbös Gyula Magyarország miniszterelnöke volt Horthy Miklós kormányzósága idején. Kemény jobboldali ember.

Ha ezt látta volna emberünknek egy szigorú (és hatalomra éhes) elvtársa, nyomban feljelenthette volna, mert párttagok számára vallásszabadság nem létezett, csak lenini istentagadás. Biztosra vehető tehát, hogy fel sem nyitotta a „kockázat könyvét”. Nem firtattam, mi módon került hozzá ez a Biblia, de aligha ereklyeként. Akkor hát dísznek? Szép külsejű könyvből akad tucatszám.

Elgondolkodtam nagy hirtelen: ez az ember igencsak sokáig szomjaztatta a szíve mélyén az Isten-vágyat, és most a belső sivatagban vízcsobogást hall. Leültünk, és hallgattam őt. Dőlt belőle a szó, kérdés kérdés hátán. Ki is ez a Jézus Krisztus? Mi az a megváltás? Tényleg vannak-e angyalok? Ez utóbbi különösképpen foglalkoztatta. És ha vannak, valóban olyanok-e, mint a képeken? Azt feleltem, hogy az isteni dolgok ábrázolhatatlanul különbek minden fantáziánál, a képek megközelítési kísérletek csupán, de a fő a Megfeszített. Mindenesetre szeretettel várjuk például istentiszteleteinkre.

Mindez rég történt, de sok más mellett reménységgel emlékezem vissza arra a megnyíló ajtóra meg arra a Bibliára. És az igére: „…a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19)

Bodrog Miklós

::Nyomtatható változat::