EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 14 - Hetven éve az Evangélikus Élet olvasója

Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Hetven éve az Evangélikus Élet olvasója

Egyházban leélt élet

Az idén lesz kilencvenéves a budapesti Gyarmati János, aki szinte egész életében az evangélikus egyházat szolgálta. Több gyülekezetben volt presbiter, tevékenyen részt vett a zuglói templom és a kelenföldi templomot körülvevő kerítés építésében, gyülekezeti énekkart szervezett, gyermekbibliakört vezetett. Sok lelkész megbízható munkatársa volt még az embert és hitet próbáló Rákosi-érában is. Napjainkban – feleségével együtt – zuglói lakásában éli jól megérdemelt nyugdíjas napjait.

– Tót családból származom – kezdte visszaemlékezését Gyarmati János. – Békéscsaba mellett, egy tanyán töltöttem a gyermekkoromat három testvéremmel együtt. Nagyon vallásos nevelést kaptunk. Mielőtt iskolába indultunk volna, minden reggel közös imával kezdtük a napot. Nagyapám a békéscsabai gyülekezet tisztségviselője volt, így természetesen a család minden vasárnap kocsira ült, és bementünk a városba az istentiszteletre. Édesanyám nagyon szeretett énekelni. A Tranoscius-énekeskönyvnek – amelyet annak idején használtak – szinte mindegyik énekét kívülről ismerte, pedig ugyancsak hosszú énekek voltak benne. Az istentiszteletek bizony jó kétórásak voltak, de én ezt soha nem bántam. Egy kedves történetre még ma is úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Volt a városban egy dr. Weisz nevezetű orvos, aki egyébként nagyszerű, közkedvelt szakember volt, de a templomba mindig utolsóként érkezett. Egyik vasárnap a lelkész (ha jól emlékszem, Szeberényi Lajosnak hívták) már a szószéken állt, amikor a doktor egy hangosan kopogó cipőben bejött a templomba, és beült az első padba. A lelkész abbahagyta a prédikálást, és szigorúan feddte meg a késve érkezőt a szószékről: „Az olyan ember, aki késik a templomból, ne üljön az első padba!”

– Miért költözött a család Budapestre?

– Édesapánk nagyon korán meghalt, így édesanyánk egyedül maradt a négy gyermekével. Nem csoda, hogy egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerültünk, és egy családi megbeszélés során úgy döntöttünk, hogy feljövünk Budapestre.

– Az első gyülekezet, amelyben tisztséget vállalt, a zuglói volt. Hogyan került kapcsolatba a gyülekezettel?

– 1941-ben, leszerelésem után meglehetősen szűken élt együtt a család egy kis házban. A Gyarmat út 63.-ban lakott akkoriban egy ismerősöm, aki elmondta, hogy a ház egyik tetőtéri lakása szabad, költözzem oda. Három havi lakbért előre kifizettem, és beköltöztem a lakásba. Akkor még a Deák téri templomba jártunk istentiszteletekre. Egyik nap meghívót hozott a postás; azóta is őrzöm. Az állt benne, hogy 1942. október 11-én, a Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnapon kerül sor az új zuglói evangélikus templom alapkövének letételére; az igehirdető Scholz László lesz. Elmentem erre az ünnepségre, és aztán a gyülekezetben maradtam. Lassan megismertem a gyülekezet vezetőit, mindenekelőtt Kárpáti Sándor felügyelőt és Cserhalmi István gondnokot, Scholz Lászlóval pedig baráti kapcsolatba kerültem. A templom építése közben szerveződött meg a gyülekezet első presbitériuma, amelynek másodfelügyelője lettem. Igyekeztem megfelelni ennek a megtisztelő feladatnak. A felügyelővel és a gondnokkal együtt szinte minden szabad percünket az építkezésen töltöttük. Talicskáztuk a földet, betonoztunk, és saját kezűleg faragtuk, csiszoltuk azokat a köveket, amelyeket a templom apszisába építettek be. Még később is, amikor már a Kun utcában laktam, szombatonként reggel elindultam Zuglóba, és Cserhalmi Pista bácsival együtt végeztük az éppen aktuális munkát. A zuglói évek krónikájához tartozik még, hogy miután a kántorképzőt is elvégeztem, sikerült összeverbuválni egy gyülekezeti énekkart.

– A következő állomás a Józsefváros volt.

– Így van. A Józsefvárosba a feleségem révén kerültem; az ő édesapja a józsefvárosi gyülekezet felügyelője volt, így szinte természetesnek tűnt, hogy ott is presbiternek választanak. Abban a gyülekezetben az ifjúsági munka állt a középpontban. Egy gyermekbibliakört vezettem, amelybe alkalmanként ötven-hatvan gyermek is eljött. Abban az időszakban Szabó Aladár lelkésszel kerültem nagyon jó kapcsolatba.

– Végül Kelenföld következett, ahol szintén komoly feladat várta.

– 1964-ben költöztünk Kelenföldre. Alig rendezkedtünk be az új helyünkön, máris meglátogatott bennünket Botta István, és hívott a gyülekezetbe. Szinte azonnal presbiternek választottak ott is. Akkor még Kendeh György volt a gyülekezet lelkésze, akit Rezessy Zoltán, majd Bencze Imre követett. Bencze Imrével még Tahitótfaluban ismerkedtem meg egy táborozás alkalmával. A kelenföldi templom környéke borzasztó állapotban volt. A kerítés le volt döntve, mindenki ott gyalogolt keresztül. Abban az időben egy lakatosnál dolgoztam, és azt mondtam, hogy vegyük meg az anyagot, én pedig a lakatosműhelyben elkészítem a kerítést. Így történt. Szombatonként a gyülekezet fiataljaival betonoztam, más napokon pedig a műhelyben dolgoztam. Hamarosan állt a kerítés a templom körül.

– Meg tudja-e mondani, hogy hány lelkész prédikációját hallgatta, és hány lelkésszel került kapcsolatba élete során?

– Még megbecsülni sem tudom. Azt viszont tudom, hogy ki volt rám a legnagyobb hatással. Scholz László, akire nemcsak mint nagy hatású igehirdető lelkészre, hanem mint nagyszerű emberre is gondolok. Nagyon sokszor beszélgettünk, tervezgettünk együtt. A templomépítés időszakában mindig biztatott, bátorított bennünket. „Lesz egy templomunk!” – mondta mindig. Mi pedig kimondhatatlan örömmel talicskáztuk a földet, hordtuk a betont, és faragtuk a köveket. Amikor Kárpáti Sanyi bácsi kórházban volt, délután bement őt meglátogatni, de akkor sem feledkezett meg arról, hogy a délelőttjét velünk töltse.

– Az Evangélikus Élet idén a 70. évfolyamába lépett. János bácsi életkoránál fogva ott lehetett már az indulásnál is. Mióta olvassa hetilapunkat?

– A kezdetektől fogva rendszeres olvasója vagyok a lapnak. Szinte mindent elolvastam az újságban. A prédikációs előkészítőket, a gyülekezeti híreket, mindent. Sok szerzőt személyesen is ismertem, ezért kétszeresen is érdekelt, hogy kinek a tollából mi jelenik meg. Ma is éppen olyan örömmel és várakozással veszem kézbe az Evangélikus Életet, mint annak idején. Elégedett vagyok az új külsővel is, amely méltó a hetilap hetvenedik születésnapjához.

Kiss Miklós


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Innen is lehet érteni az egészet...
Élő víz
A legtöbb...
Mindig ható passió
Heti útravaló
A futás a lényeg
Keresztutak
Egyházak közös fellépése
Három egyház közösen fordult az Alkotmánybírósághoz a költségvetési törvény miatt
A magyar állam megsértette a Vatikánnal kötött szerződést
Új házak a parttól száz méterre
Evangélikusok
Hetven éve az Evangélikus Élet olvasója
Evangélikus templom a borosüveg címkéjén
e-világ
Biblia a számítógépben
Keresztény szemmel
Húsvét után
Egyházunió az erdélyiekkel?
A Nagy Könyv
A hét témája
Jeruzsálemi zarándoklat
Kubai körmenetek
Önkéntesek a kereszten
II. János Pál jelenlétében olvasták fel húsvéti üzenetét
Vatikáni kupolamászó
"II. János Pál-csúcs"
Békét ígért a jeruzsálemi latin pátriárka
Nyárias húsvétot ünnepelnek az idén az ortodoxok
Westminster érseke a nácik fajegészségügyi politikájához hasonlította az abortuszt
A skót anglikánok elfogadják a meleg papokat
Hit és ész kongresszus
Terri Schiavo "kérdéses állapota"
Barka, nyúl, tojás
evél&levél
EvÉlettel takaróztak
Egy interjú utóélete
Borotvaélen
Adalékok Sztálin temetéséhez
A közelmúlt krónikája
Örömhír mindenkinek!
A vallási szélsőségek áldozatairól
Emlékezés a meggyilkolt érsekre
Biblia a belső szobában
A lángoló hegy lelke
Egy felejthetetlen nagypéntek – 1945
Száztíz éves a matricula
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Protestáns Tavasz
A kopt művészet kincsei közelről
Ünnepi bemutató az Evangélium Színházban
Két híres könyv új fordításban
A vasárnap igéje
Hallók és hallgatók: most van itt az óra!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 14 Hetven éve az Evangélikus Élet olvasója

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster