Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál. Ézs 12,1 (Mt 8,26; Jn 20,19–29; 1Pt 1,3–9; Zsolt 116) Amikor Isten szövetséget köt az emberrel, azt két esemény előzi meg. Először haragszik Isten, másodszor elmúlik a haragja. Ez különösen élesen kirajzolódik az özönvíz történetében; az özönvíz után Isten érzülete változott meg. A Biblia hangsúlyozza, hogy az ember nem változott meg, és gondolata továbbra is gonosz. Isten szabad kegyelmi döntése volt, hogy megbocsátott, és eldöntötte: többé nem törli el özönvíz által az embert. A nagy fordulat tehát Istenben történt! Ez az evangélium, amely Jézus Krisztusban jött egészen közel hozzánk. A mi dolgunk az, hogy naponta őszinte bűnbánattal és boldog hittel hallgassuk ezt a csodálatos örömhírt, és Istennek tetsző élettel háláljuk meg.

Hétfő

Jézus Krisztus mondja: „Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Lk 10,3 (1Móz 24,40; Ézs 42,10–16; Zsid 3,1–6) Jézus nem idealizál: tanítványai olyanok lesznek ezen a világon, mint bárányok a farkasok között. Védtelenség jellemzi őket, mint a szelíd bárányokat. Jézus tudja, hogy a világnak nem imponál a szelídség, nem ünnepli a szelídeket; az vonatkozik rájuk, amit Péter levelében olvasunk: az ördög szerte jár, mint ordító oroszlán, hogy elnyelje őket. Naponta kapnak sebeket, de mégsem védtelenek, mert Jézus védi és őrzi őket. Mégpedig úgy, hogy a hajuk szála is számon van tartva.

Kedd

Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük? A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart! Zsolt 115,2–3 (ApCsel 17,22–23; Jób 42,7–13/14–17/; Zsid 3,7–19) Az ember mindig látható Istent keresett magának. A pogányok kőből, aranyból, ezüstből készítettek bálványisteneket. Az ember azóta sem változott, csak bálványaink lettek mások – test, gazdagság, hatalom… De ezek sem elégítenek ki bennünket. Isten azért tette Jézust emberré, hogy legyen egy út, amely összeköti a mennyet a földdel. És ha Jézust elfogadjuk Urunknak, akkor életünk minden dolgában, sorsunk alakulásában meglátjuk Istent.

Szerda

Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak. Zsolt 86,5 (ApCsel 22,15–16; 1Pt 1,22–25; Zsid 4,1–13) A zsoltáríró kérésének alapja: „Mert te jó vagy, Uram…” Megérezte és meglátta, hogy jó az Úr. Sokan csak Isten ajándékait veszik észre, s azokat kérik, várják – de még nem kapták meg a legnagyobbat: azt a hitet, azt az örömöt, hogy jó a Úr; hogy lelkünk csak benne nyugszik meg. Tőle szakadtunk el, és hozzá visszatérve gyógyul meg lelkünk, testünk, életünk. Bármilyen mélyről hangzik is felé kiáltásunk, meghallja, és megbocsát, hogy új életet kezdhessünk.

Csütörtök

Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. 1Jn 5,4 (Zsolt 74,10; Jn 17,9–19; Zsid 4,14–5,10) A mai ember távol került Istentől. Templom, gyülekezet, ige, ima nélkül él, nem ismeri Istent. És a Biblia nyelvét sem ismeri igazán. Mi is az a „világ”, amelyről igénk beszél? A világ az az út, amelyet a bölcsőtől a koporsóig végig kell járnunk. Tele van veszéllyel, buktatókkal; hol csábít, hol ijeszt. De hit által le tudjuk győzni. Hogyan? Úgy, hogy nem merülünk bele az élet tengerébe, hanem sietve megyünk tovább.

Péntek

Jézus Krisztus mondja: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Mt 5,16 (Zsolt 18,29; Lk 23,50–56; Zsid 5,11–6,8) Mindig gondoljunk arra, hogy a kívülállók kritikusan figyelik az életünket. Nemegyszer megütköznek: miért jár az ilyen ember templomba? Hiszen éppen olyan önző, anyagias, szeretetlen, mint a többiek! Jézus arra biztat, hogy vonzó legyen az életünk. Vegyék észre, hogy öröm, szeretet, békesség sugárzik belőlünk. Így lehetséges, hogy megkívánja valaki a keresztény életet. És beszéljünk róla, ha dicsérnek, hogy ami jó van bennünk vagy általunk, azt mi is a Forrásból – Jézusból merítjük.

Szombat

Jaj a pásztoroknak, akik magukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak? Ez 34,2 (1Tim 3,13; Jn 12,44–50; Zsid 6,9–20) Jézus a Jó Pásztor. Minket is pásztori feladattal akar megbízni, de a pásztori szolgálat nagy akadálya az „én”, vagyis az óember. Aki saját magát „legelteti”, aki a ma divatos „önmegvalósításra” törekszik, az nem lehet pásztor. Mi hát a feltétel? János evangéliumának 12. része szerint vállalni kell a földbe esett gabonamag sorsát, amely elhal, és gyümölcsöt terem. Az „én” odaszánása, félreállítása, a saját érdek vagy hiúság legyőzése bizony naponkénti harcot jelent. Jézus azt mondja: aki őt követi, vegye fel a keresztjét mindennap, és akkor megkezdődhet a gyümölcstermő élet.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::