Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas. (Zak 9,9)

Advent első hetében az Útmutató reggeli igéi az alázatos király érkezését adják hírül. Az új egyházi esztendő Jézus jeruzsálemi bevonulásával kezdődik; ez egyben a nagyhét nyitánya is. A mi új, örök életünk is csak így kezdődhet, az ősi próféciák beteljesülésével: „Íme, királyod jön hozzád” (Mt 21,5), „és elkezdi benned a jót. Nem te keresed őt, hanem ő téged. Nem te találod meg őt, hanem ő téged. Hited is tőle van, nem magadból.” (Luther) Mit tehetünk? Tiszta szívből kiálthatjuk: Segíts, ments meg, üdvözíts; „hozsánna a Dávid Fiának!” (Mt 21,9) Pál így összegez: „…öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust…” (Róm 13,14) Csak így tudunk megszabadulni a sötétség cselekedeteitől. Az emberszeretet törvényét is betölthetjük, ha Jézusban élünk, mozgunk és vagyunk. Az Úr érkezése nemcsak ezt jelenti: „…csendesen és váratlanul átölelt az Isten”, hanem ilyen következményekkel jár: Jézust „szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét” (1Pt 1,8–9). Ezzel Péter nem azt tanítja, hogy „minden embernek része lesz Isten üdvözítő kegyelmében” (F. Dörr), hanem csak azok részesülnek benne, akik Jézusban hisznek, őt szeretik, és ezért teljes bizonyossággal reménykedhetnek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kapnak. Habakuk is ezt állítja: „…az igaz ember a hite által él.” (Hab 2,4b) Az igaz és diadalmas király „eljövendő, eljön, és nem késik”; s ekkor nyilvánvalóvá válik, hogy „mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsid 10,37.39). András apostol emléknapján arra emlékezhetünk, hogy miként vitte leleményes szeretettel testvérét az Úrhoz: „Megtaláltuk a Messiást…” (Jn 1,41) Csatlakozhatunk Andráshoz; a Király azért jött hozzád, hogy megtalálhasd, és általad mások is megtalálják őt! Ezért „adjatok hálát az Atyának, (…) ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata” (Kol 1,12–14). A diadalmas Király második eljövetelét éberen és józanul várja az ő népe. Pál tanácsolja: „…vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét.” (1Thessz 5,8) A zsidók nem ilyen alázatos királyt vártak, s hagyták, hogy a helytartó katonái megcsúfolják Jézust: „…tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva gúnyolták őt: »Üdvözlégy, zsidók királya!«” (Mt 27,29) Jézus első jeruzsálemi bevonulása tragédiába torkollott; az elutasított Király elhagyta a várost. Ma is az az ember tragédiája, ha nem fogadja be a megváltó és szabadító Urat. De könyöröghet a bűnös ember: „Uram, hozzád emelkedem lélekben! Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg…” (Zsolt 25,1.2) Így kiáltsunk: „ Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Mt 23,39) „Jer, tárjunk ajtót még ma mind! / A legnagyobb király van itt…” (EÉ 137,1) Várjuk-e őt?

Garai András

::Nyomtatható változat::