Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Mióta 2003-ban megjelent Dan Brown A Da Vinci-kód című könyve, amely tulajdonképpen a magdalai Mária másodszori rehabilitációjának izgalmas cselekményekkel, szimbólumokkal átszőtt fikciója, sokakat szórakoztat, másokat elborzaszt: lelkes rajongó nyomkövetők járják végig a thriller helyszíneit, miközben egyházak tiltakoztak és józanságra intettek, protestáltak a film bemutatása előtt.

Mi tagadás, a szórakoztatóipar összeesküvés-elmélete bejött: „dől a lé”. A könyvet negyvennégy nyelvre fordították le, több millió példányban fogyott, bár a májusban bemutatott film kritikája mintha a diadalmenet útját állná.

A történet alapja az a vélelem, hogy a nőiséget száműzték a keresztény vallásból. A jó és a rossz harcának szereposztásában a Sion-rend védelmezi a titkot, mely szerint a jézusi vérvonalat a Grál, azaz a magdalai Mária befogadta. Miután Mária az üldözések elől a mai Franciaország területére menekült, megszülte gyermekét, és utódai a Meroving-dinasztiában mind a mai napig tovább élnek. Az egyház Jézus és magdalai Mária kapcsolatának és közös gyermekük születésének tényét tussolta el Constantinus (Nagy Konstantin) császár korában, mikor is belpolitikai érdekből a kereszténység államvallássá lett, a Jézus és Mária szerelmére utaló iratokat dobozolták, helyük ismeretlen, a Sion-rend őrzi a titkot.

Ám a világ tele van szimbólumokkal, művészeti alkotások zengik, ábrázolják a rejtélyt. Közülük a leghatalmasabb Leonardo Da Vinci Utolsó vacsora című festménye, amelyen Jézus mellett nem János, hanem magdalai Mária ül, csípőjük összeér, a kettőjük közötti tér egy V betűt alkot, a kelyhet, amely a nőiség ősi szimbóluma, az ötágú csillag alsó fele. Ha a dologra fény derül, meginog Szent Péter széke, sőt Jézus Krisztus istensége is kérdésessé válik, amelyért annyit fáradoztak a niceai atyák – legalábbis a könyv így szövi a cselekményt.

Az Opus Dei fanatikus szerzetese, aki csodás módon szabadult apagyilkossága után, küzd a zárókő (kryptext) megszerzéséért, hogy – megkaparintva a titkot – sakkban tarthassák a Vatikánt, amelynek kegyeiből Isten művének beteljesítői éppen kiesni látszanak; ők a rosszak. A történet vége a két főhős szerelme: a vallási szimbólumok professzora és a Sion-rend utolsó nagymesterének unokája egymásba szeret.

A könyv olyan fikciót tartalmaz, amely a világot rejtélyekkel telinek, izgalmas felfedezésekkel kecsegtetőnek láttatja. Ebben a világban az egyház évszázadok óta hazudik, és elnyomja a női princípiumot. A regényt nem is nagyon lehet letenni, leköti az olvasó figyelmét, mert remekül van megírva, cselekményes – kár elégetni, kár nem megismerni. Ám A Da Vinci-kód jelenségével kapcsolatban józannak kell maradni: csupán egy fiktív krimiről van szó, nem pedig tudományos munkáról, amelyet tények támasztanak alá.

Ezzel az állítással azonban vigyázni kell! Mert hol a fikció és a tény közötti határ? Ki mondja meg, mi az igazság? Hiszen éppen az történik, hogy sok ember fejében a könyvben szereplő valós tények mellé lépnek a fantázia szüleményei, a szexuális forradalom melléktermékei, a thriller kellékei egy csöpp egyházellenességgel megbolondítva. A történet elhallgatja a kereszténység valódi üzenetét, az evangéliumot. Ahogyan Arisztotelész mondta: a helyes megértés feltétele, hogy a dolgokat meg tudjuk különböztetni egymástól. Jelesül: egy jól megírt krimit a szakirodalomtól. S ha sikerül a megkülönböztetés, mit tegyünk, milyen stratégiát vessünk be?

A könyvet érdemes elolvasni egyebek között azért, mert azáltal, hogy izgalmas problémákat vet fel, és tévesen állít be számtalan dolgot, kizökkenti az olvasót megbízhatónak tartott ismeretei köréből. Kérdések lavináját indítja el hívőkben és nem hívőkben egyaránt, amelyekre valakiknek válaszolniuk kell. Tehát a könyv provokatív és provokál: jézusi fogást alkalmazva válaszadásra késztet. Ezért úgy gondolom, abszolút értékben a könyv többet használ, mint árt az egyház közéletisége szempontjából, amennyiben nem csupán fekete ruhás emberek morgása rá a reakció, hanem a megkérdezettek józan agitációja. Hiszen a valódi titok a Jézus Krisztus derűs közelségéhez vezető út, a titok őrzői pedig Jézus tanítványai.

A könyvvel és a filmmel kapcsolatos kérdések sora itt folytatódik. Mert egyenlőtlenek az esélyek. Míg a könyv és a film izgalmas szellemi kalandra invitál, hogy szórakoztasson, hogy baráti beszélgetések tárgya lehessen, addig az említett provokációra adható válaszok elhangzásának tere még nagyítóval sem lelhető fel. Milyen jó lenne aktuális és közüggyé vált kérdésekről őszintén diskurálni! Mennyiben más lenne a tévéből elkapott egy-két egyházias félmondat helyett meghallgatni, megnézni pár nem túl hosszú előadást, és hozzászólni! A Da Vinci-kód körüli reakciók többsége egy gyakran visszatérő jelenség mintája: ahelyett, hogy a provokáltak ravasz, ám szelíd módon a saját hajójuk vitorlájába fognák be a történet erősödni látszó szelét, inkább teli tüdőből megpróbálják visszafújni.

Orosz Gábor Viktor

::Nyomtatható változat::