EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 23 - Az elődök nyomában

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Az elődök nyomában

Ritkán fordul elő egyházunkban, hogy egy egyházmegyei elnökség mindkét tagja ugyanahhoz a gyülekezethez tartozik. Most a Bács-Kiskun Egyházmegyében bekövetkezett ez a helyzet. Kiskőrösön május 28-án Gáncs Péter püspök és Kis János kerületi missziói lelkész beiktatta szolgálatába az új esperest, Lupták Györgyöt és az egyházmegye új felügyelőjét, dr. Ambrus Andrást.

A confirmát huszonöt lelkipásztor – a jelen lévő lelkészek, esperesek, a teológia rektora, valamint egy református és egy katolikus szolgatárs – együtt énekelte. Színfoltot jelentett, hogy az esperes gyerekkorának színhelyét jelentő Nyáregyházának, valamint a felügyelő szülőfalujának, Dunatetétlennek a képviselői is részt vettek az ünnepi alkalmon.

Gáncs Péter püspök a meghívó igéjére (1Kor 3,11) utalva örömmel nyugtázta, hogy az új elnökség krisztusi alapokon indul a szolgálatba. Az alapokra azonban építkezni is kell; ehhez adott építkezési programot 2Tim 1,7-tel, és kívánt jó utat az erő, a szeretet és a józanság Lelkével.

Lupták György rendhagyó módon kezdte székfoglalóját: egy-egy gyertyát nyújtott át a megye lelkészeinek a következő mondat kíséretében: „Többet ér meggyújtani egy gyertyát, mint panaszkodni, hogy sötét van.” Három szóban foglalta össze esperesi programját. Az első a folytonosság volt: figyelembe kell venni az előd munkásságát, márpedig a tizennyolc éven át hűségesen szolgáló Káposzta Lajos esperes, püspökhelyettes „igen magasra tette a lécet”. A második kulcsfogalom a mozgás volt: élénkíteni kell a gyülekezetek, az intézmények és az egyházmegyék közötti kapcsolatokat – országhatáron belül és kívül egyaránt. Az esperes végül a merészségről beszélt: élni kell az új formákkal és eszközökkel. Kiemelte az ifjúsági munkát, valamint azt, hogy a mezőgazdaságban élőkre és az evangélikus vállalkozókra különösen is oda kell figyelni.

Dr. Ambrus András Istennek adott hálát a hazahívó szóért, hiszen bár Budapesten dolgozik, kiskőrösinek érzi magát. Egyházmegyei szolgálatát négy állítással jellemezte, és személyes élményeivel illusztrálta őket. Nem szégyelli Krisztus evangéliumát; munkahelyén, az ELTE-n is jól ismerik hitbeli alapállását. Ahogyan a pedagógusi munkában, úgy a felügyelői szolgálatban is a kölcsönös szeretet és tisztelet vezet csak eredményre. A felügyelőség szolgálat, nem pozíció. Együttérzéssel kell odaállni azok mellé, akiknek erre szükségük van. „A déli kerület új csapatjátékosa jelentkezik szolgálatra!” – zárta beköszöntő szavait az új egyházmegyei felügyelő, aki dr. Eördögh Endre munkáját folytatja.

Hulej Enikő

Regionális hozzárendelés: Kisk?rösi Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Pünkösdi szomjúság
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Az elődök nyomában
Megbízottból megválasztott
Mátrix, az egyházmegyei „lelki háló”
Vannak férfiak
Polgármesterek bemutatkozó látogatása az Északi Egyházkerület püspökénél
Keresztutak
Vajdasági látogatás
Varadinum
Tengeren innen, tengeren túl
Püspöki vizit az Ipoly mentén
Evangélikusok
„…ahol az Úr Lelke, ott a szabadság”
„Továbbra sem leszünk munka nélkül!”
„Ismerjük meg Luther érveit!”
In memoriam Garami Lajos
e-világ
Imaközösség a magyar környezetvédelemért
Keresztény szemmel
Jövel, Szentlélek Úristen!
A Tamás-mise-csapat hitvallása
A hét témája
A megújulás és az egység pünkösdi reménysége
Az Egyházak Világtanácsa elnökeinek pünkösdi üzenete
Bábeltől pünkösdig
A hetek nyolcada a változó egyházi esztendőben
Teljesedjetek be Szentlélekkel!
Jöjj, teremtő Szentlélek!
A közelmúlt krónikája
A Luther-szövetség soproni csoportjának tizenöt éves szolgálatáról
Pozsonyi anziksz
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Megjelentek az Evangélikus énekeskönyv új kiadásai
Lezárult Bonyhádon a bicentenáriumi ünnepségsorozat
„Olyanok vagyunk, mint az álmodók”
Evangélikus középiskolák angolversenye
Világhírű Luther-monográfia magyar nyelven
A Da Vinci-kód után megtelnek a templomok?
Nizsinszkij kényszerzubbonyban
„Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!”
Kókuszos kocka
A vasárnap igéje
Együtt
A Lélek szabad!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Cantate
Veni Sancte Spiritus – pünkösdi énekeink
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 23 Az elődök nyomában

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster