Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged. 1Móz 26,24b (Ef 3,20,21; Jn 14,23–27; ApCsel 2,1–18; Zsolt 97) Isten velünk van – ez azt jelenti, hogy a mi oldalunkon áll, a mi pártunkat fogja. Jézus a Szentlelket ezért nevezi Paraklétosznak, amely akkoriban közismert jogi szakkifejezés volt: a bírósági tárgyaláson a védőügyvédet nevezték így. Szemben az ügyésszel, aki az Ószövetség nyelvén sátán. Isten bírói széke előtt a sátán vádol, elítélésünket követeli, a Szentlélek ellenben a felmentésünkért küzd. Nem bűneinket menti, hanem minket, bűnösöket akar megmenteni. Nem a mi tetteinket hozza fel mentségünkre, hiszen tetteink mind ellenünk tanúskodnak. Tetteinkre az ügyész (sátán) hivatkozik: leleplezi, hogy még a legjobb, legigazabb cselekedetünkhöz is tisztátalan indulat, bűn tapad. Védőnk, a Szentlélek Jézusnak az értünk véghez vitt tetteit, megváltó művét hozza fel mentségünkre. Rámutat, hogy ő már megbűnhődött bűneinkért, és mi az övéi vagyunk, hiszen vérén vásárolt meg minden jogot az életünk fölött. Ebből meríthetjük vigasztalásunkat: nem kell többé se bűn, se halál, se kárhozat igáját hordanunk.

Az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is: azokkal, akik megtartják szövetségét. Zsolt 103,17–18 (ApCsel 2,41; Mt 16,13–19; 1Kor 12,4–11; Zsolt 81) Az ó szövetség pecsétje a körülmetélés volt. Az új szövetség pecsétje a Szentlélek ajándéka. A Szentlélek pedig mindig és minden körülmények között Isten szeretetét árasztja szívünkbe – függetlenül attól, amit tapasztalunk, ami velünk és körülöttünk történik, hathatósan tanúsítja, hogy „az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van”.

Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? Zsolt 77,10 (2Pt 3,9; ApCsel 4,23–31; Énekek 2,1–7) Adódnak életünkben olyan helyzetek, amikor magunkénak érezzük a zsoltáros panaszát: „Elfelejtette kegyelmét az Isten…” Még a bűn minden csábítását visszautasító Jézusnak is alá kellett szállnia abba a mélységbe, ahol az Isten jelenlétéből és boldogító szeretetéből az emberi lélek semmit sem képes felfogni. Isten Lelke azonban ilyenkor is bizonyosságot ad, hogy a felhők fölött változatlanul ragyog Isten szeretetének napja, és ha kitisztul az ég, melegét is újra érezni fogjuk.

Legyen a szívetek teljesen Istenünké, az Úré. 1Kir 8,61 (ApCsel 8,/9–11/12–25; Énekek 2,8–17) Ezt a felszólítást Jézus is megerősíti a szeretet kettős nagy parancsolatában. A magunk erejéből mégsem vagyunk képesek szívünket teljesen és maradéktalanul Istennek adni. Ezért siet segítségünkre a Szentlélek: betölti szívünket, hatalmába veszi, megtisztítja és Isten templomává szenteli.

Istenünk, az Úr nem tűri el a hamisságot, a személyválogatást és a vesztegetés elfogadását! 2Krón 19,7 (Jn 15,16; ApCsel 11,1–8; Énekek 4,9–5,1) Az ApCsel 5. fejezetének elején olvassuk Anániás és Szafira szomorú történetét annak tanúságául, hogy akiket Isten a Szentlélek ajándékában részesített, azoknak az életében a legszigorúbban ítéli meg a hamisságot. Mert amennyire igaz Szent Ágoston panasza, hogy amíg testben élünk, nem tudunk nem vétkezni, sőt még az igaz is hétszer esik el naponta (Péld 24,16), annyira igaz az is, hogy Isten és embertársaink szándékos becsapása, a csalás és a megvesztegetés egyikünk számára sem kikerülhetetlen kényszer.

A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll. Zsolt 57,3 (Jn 16,7; ApCsel 11,19–26; Énekek 5,2–6,3) A menekülő Dávid szavai ezek abból az időből, amikor Saul az életére tört. Dávid bízott benne, hogy Isten melléáll. De mivel szívét Isten Lelke töltötte be, nem arra vágyott, hogy az Úr őt segítse hozzá Saul elpusztításához, hanem alkalmat remélt annak bizonyítására, hogy az ő szívében semmi hamisság, semmilyen álnok indulat sincs Saullal szemben. Isten meg is adta ezt a lehetőséget, amikor Saul védtelenül lépett be a barlangba, ahol Dávid rejtőzködött. Saul ekkor kénytelen volt belátni, hogy ok nélkül tartotta Dávidot ellenségének, és felhagyott üldözésével.

Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak! Ézs 44,22 (Gal 3,26; ApCsel 18,1–11; Énekek 8,1–7) Csak a Szentlélek teheti ilyen személyessé Isten hívó szavát, amelyet a golgotai keresztfa az egész emberi nemnek hirdet. Csak a Lélek belső tanúságtétele nyomán vallhatom az egész világ Megváltóját az én Megváltómnak.

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::