EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 24 - Múltidézés Lehel Lászlóval

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Múltidézés Lehel Lászlóval

Az ünnepi közgyűlés után lapunk egy kis múltidézésre kérte Lehel Lászlót. „Számomra a legmeghatározóbb pillanat a kezdet volt, hiszen akkor szembesültünk a Romániából, Erdélyből, illetve az NDK-ból érkező menekültek sokaságával” – fejtette ki az igazgató.

„Ennek hatására kezdtük meg a humanitárius segélyezést. Fontos állomás volt az is, amikor 1995-ben először mentünk messzire, egészen pontosan Dagesztánba, illetve Csecsenföldre. Ezt követően – látva, hogy milyen rugalmasan és eredményesen dolgozunk – egyre többen kértek arra bennünket, hogy az ő támogatásukat is mi használjuk fel. Az ENSZ-szel együttműködve egy nagy közösségben kezdtünk el dolgozni, és egyre távolabbi helyekre jutottunk el. Végül az elmúlt tizenöt év történetéből azt a pillanatot emelném még ki, amikor a magyar kormányzat átvette az európai uniós országok gyakorlatát, és az Európai Bizottság ajánlására évente támogat humanitárius és fejlesztési projekteket. Ezáltal egyre több akciót valósíthatunk meg.”


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Magány
Imádság életerőért
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Nagy álmok álmodói
Új egyházmegye új tisztségviselői
A békesség kötelékében
Fókuszban a konfirmáció
Felügyelői vizit
Keresztutak
Protestáns földművesnap Németországban
Jordániában forgatják az új Jézus-filmet
Evangélikus lelkész a Magyar Cserkészszövetség új elnöke
Virágzik a lengyel papexport
Az „áttérési” magatartás kódja
Zeusz visszatér az Olimposzra
Tanszék a szektakérdésnek
Afrikai gyermekekért imádkoztak
Gospelhajó a Rajnán
Letölthető imák MP3 formátumban
Egyházi háziáldás-szolgálat
Korán-magoló rabbajnokság
Az emigránsok csatlakoztak Moszkvához
Szabadulás a függőségtől
Közgyűlés tortával
Múltidézés Lehel Lászlóval
Klinikai lelkigondozók tanácskozása
Evangélikusok
Virágcsokor helyett…
Lelkésznő a végeken
Aki átlépett a határokon
e-világ
Informatikaoktatás a határ mellett
Keresztény szemmel
A Szentháromság titka és imádata
12 + 1 házasember
Isten Báránya,
evél&levél
Újra a meddőségről mint életcélról
Tisztelt Bence István!
Hány éves a Losung?
Válasz a Losung-levélre
Közlemények, nyilatkozatok
Kő kerestetik
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Deák téri szoboravatás
Megnyílt a 17. budapesti Bach-hét
Pünkösdi dalnokok
Irány a Ráday utca!
A csend hercege
A Szentháromságra mutató zenei gyakorlat
Ifjúság, forradalom és megtorlás
Ne csak halottak napján…
Töltött méteres kalács
A vasárnap igéje
Próféták leszünk – vagy nem leszünk
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Fizessek-e tizedet?
Szószóró
Küzdelem az idővel és önmagunkkal
Cantate
Ősi gyökereink és a belőlük fakadó ágak
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 24 Múltidézés Lehel Lászlóval

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster