Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2006
- 24
- Ősi gyökereink és a belőlük fakadó ágak
Cantate
Ismerjük meg énekeinket! 1.
Hozzászólás a cikkhez
Ősi gyökereink és a belőlük fakadó ágak
Mai számunkban elkezdjük énekeskönyvünk fontos énekcsoportjainak bemutatását. Először gregorián és középkori eredetű énekeinket vesszük szemügyre, belepillantva ezáltal a zeneszerzés rejtelmeibe is…
A reformátorok arra törekedtek, hogy egy olyan énekrepertoárt hozzanak létre, mely megfelel az új liturgikus igényeknek. Az ő munkásságuk nyomán jelent meg a gregorián énekek mellett az új, strofikus, anyanyelvű énekek sokasága.
A verses formájú, népnyelvű költészet iránti igény már az első ezredforduló után megjelent, bár ezek az énekek a liturgiában ekkor még nem kaphattak helyet – valószínűleg nem is „akartak”. Többnyire azért születtek, hogy a vallásos összejövetelek (ájtatosságok, körmenetek, búcsújárás) éneklési igényeit kielégítsék.
Más szempontból is történelmi okokra vezethető vissza a strofikus, rímes énekek igénye: az 1000 után teret hódító európai, jellemzően strofikus költészet uralmára, illetve a zenében az egyre inkább periodizáló, ütemes formára. Elmondhatjuk, hogy a polgári gondolkodás és kultúra hívta életre ezt az igényt. Ez az erős stiláris hatás az 1500-as évektől szép lassan háttérbe szorítja a gregoriánt az egyházzene területén (a katolikusoknál is), és a reformátorok gondolkodását is új irányba tereli a liturgikus énekrepertoár tekintetében.
A reformáció korára adottak voltak az új anyag létrehozásának lehetőségei: egyrészt mintául szolgáltak a már fentebb említett, anyanyelvű, strofikus énekek, az úgynevezett cantiók; másrészt bizonyos gregorián műfajok könnyen átalakíthatóak voltak az új igényeknek megfelelő dallamokká, esetleg szövegekké is. Vizsgáljuk meg közelebbről elsőként az előbbi, majd az utóbbi csoportot!
- Sokan talán nem is sejtik, hogy egy közel nyolcszáz éves ének hangzik fel húsvétkor, mikor a Krisztus feltámadt kezdetű éneket (EÉ 213) énekeljük. Szövege egy 15. századi, Zsigmond-kori töredék egyik lapján több nyelven – németül, szlovákul, lengyelül, magyarul – is megtalálható, tehát már ebben az időben Európa-szerte kedvelt énekről van szó, mely a húsvéti Victimae paschali laudes szekvencia egyik dallamsorának átalakításából született, és kelt önálló életre. Még a húsvéti liturgiába is belekerült, amelynek részeként a szekvenciához kapcsolva énekelte a nép saját nyelven, akár több nyelven is egyszerre. (Emlékezzünk: cantiót egyébként csak liturgián kívüli alkalmakon énekeltek.) A protestáns hagyományba Luther kis átalakításával kerül be: ő írta hozzá a strófa végi „allelujázást”. A katolikusok e nélkül a toldalék nélkül éneklik ma is.
A következő énekcsoport a népi hagyományban is erős gyökeret eresztett, és így sokáig megőrződhetett. Nem véletlenül, hiszen ezek a népszerű dallamok a mindennapi népi éneklés részei lettek. Két énekünk – eredetileg Mária-énekek – tartozik ide, melyek új (esti és reggeli) szöveggel a protestáns hagyomány részeivé váltak: A fényes nap immár elnyugodott (EÉ 129) és a Jézus Krisztus, szép fényes hajnal (EÉ 92) kezdetű. Ez utóbbi csak a magyar hagyományban található, eredetileg „hajnalkiáltó” ének lehetett. A Csordapásztorok (EÉ 164) szintén régi magyar ének, mely eredetileg a diákok rekordálós éneke lehetett. (A rekordálás szó azt a szokást jelölte, hogy a diákok karácsony tájékán házról házra jártak élelem- és alamizsnagyűjtés céljából.)
Sok karácsonyi énekünk is középkori eredetű, és a német énekeskönyvek fordítása nyomán került hozzánk a 16–17. században: Mennyből jövök most hozzátok (EÉ 150), Hadd zengjen énekszó (EÉ 151). Van néhány olyan ének, melyet csak a 20. században vettünk át: Örömdalok hangozzanak (EÉ 153), Kit sok boldog pásztor dicsért (EÉ 152).
- Gregorián eredetű énekeink között először egy olyan énekcsoportot vizsgálunk meg, amelynek születésével kapcsolatban jól megfigyelhető a gregorián zenei gondolkodásmód. A gregorián zeneszerzői körülbelül úgy gondolkodhattak alkotás közben, mint egy mai dzsesszzenész: a fejükben volt egy dallamfordulat-készlet, melyet felhasználtak a „komponálás” folyamán. Például ha összehasonlítjuk a következő énekeket: Jöjj, népek Megváltója (EÉ 131), Adj békét a mi időnkben (EÉ 291), Tarts meg, Urunk, szent igédben (EÉ 255), máris érzékelhetjük – még laikusként is –, mennyire „testvérek”. Mindhárom ének szövegében és dallamában is Luther átalakítása az eredeti gregoriánok nyomán. Az első ének mögött Szent Ambrus Veni redemptor gentium himnusza áll, a második – eredetileg egy versszakos ének – egy antifónán alapul, a harmadik pedig az előző énekek továbbalakított változata.
Az Elküldötte az Úr (EÉ 132) adventi ének mintája egy Európa-szerte elterjedt szekvencia (Mittit ad virginem); a talán kevésbé népszerű Életünkben szüntelen kezdetű éneké (EÉ 499) egy nagyböjti antifóna (Media vita).
Legtöbb gregorián eredetű énekünk hátterében himnusz áll. A himnusz az a strofikus gregorián műfaj, amelynek a legnagyobb esélye van népénekké formálódni. A Veni Creator Spiritus egyszerűsített formája, az Ó, jöjj, teremtő Szentlélek (EÉ 231) már a 16. században bekerült a magyar énekeskönyvbe. De középkori himnusz az alapja Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél (EÉ 199) és a Krisztus, ki vagy nap és világ (EÉ 109) kezdetű énekeinknek is. A 20. században vette föl új énekeskönyvünk a Csillagoknak alkotója (EÉ 359) és a Jézus, édes emlékezet (EÉ 360) kezdetű, szintén középkori himnuszokra visszaszármaztatható énekeket.
Fontos feladatunk ennek az ősi forrásból származó énekanyagnak a megőrzése és továbbadása, hiszen ezek többnyire mindhárom felekezet – katolikus, református és evangélikus – közös kincsei, és ezáltal a közös gyökerek őrzői!
Simon Barbara
::Nyomtatható változat::
|