Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát a Történeti Hivatal jogutódjaként hozták létre a 2003. évi III. törvénnyel. Őrzi és kezeli a törvényben meghatározott volt állambiztonsági szervek 1944 és 1990 között keletkezett iratait. Ezek zöme az előző rendszerben megfigyelt, meghurcolt állampolgárok sorsáról szól. Az intézményben a hagyományos levéltári feladatok ellátása mellett tudományos és közművelődési munka is folyik. Május 29-én 1956 emléke előtt tisztelgő kiállítás nyílt Élünk! Okt. 23. Ifjúság, forradalom és megtorlás címmel. A kiállítás két rendezőjével, Krahulcsán Zsolttal és Müller Rolffal beszélgettem.

– Miért rendez kiállítást egy levéltár?

Müller Rolf: Valóban nem ez a fő profilunk. De a kezdetektől fogva közművelődési feladatokat is ellátunk, már fél tucat kiállításunk volt. A szélesebb közönségnek is bepillantást nyújtunk a gyűjtemény anyagába.

– Miről kapta a címét a tárlat?

Müller Rolf: Ez egy mátészalkai röplap szövege. A röplapot 1957. október 23-án terjesztették. Bizonyítéka annak, hogy a forradalom emléke elevenen élt. Akik írták és szétszórták, úgy gondolták, hogy amíg ők élnek, él a forradalom is.

Krahulcsán Zsolt: A „velünk élő forradalom” üzenete máig hat olyan szavakban is, mint a hazafiság, a szolidaritás, az önfeláldozás.

– Mit láthatunk a tablókon?

Müller Rolf: Dokumentumokat, amelyeknek fennmaradása, megőrzése a politikai rendőrségnek „köszönhető”…

Krahulcsán Zsolt: Ezek általuk lefoglalt anyagok, tanúvallomási jegyzőkönyvek, fotók, szórólapok.

– Érdekes a kiállítás installációja. A körbejárható, U alakú paraván két oldalát külön-külön értelmezhetjük.

Müller Rolf: Igen, tulajdonképpen két kört járhatunk be. A külső az eseménytörténet fotókon elbeszélve. Jó negyven, nem vagy kevéssé ismert képet választottunk. Belül pedig a színfalak mögé láthatunk.

Krahulcsán Zsolt: A színfalak mögött tizenhárom tablóval találkozik a látogató. Ezek időrendben követik egymást. Mi az ifjúság cselekvéseinek színterei köré csoportosítottuk a tematikusan elrendezett anyagot. A tablók címét a dokumentumokból idéztük. Megemlékezünk a diákmozgalmakról. Fontos szempont volt a vidék ’56-jának, így a nyíregyházi szobordöntés vagy a munkástanácsok dokumentumainak bemutatása. Az „Élt 15 évet” című tabló a fiatal áldozatok előtt tiszteleg. Kevésbé ismert terület a forradalom öndokumentálása. Kiállítottuk a Hunnia Filmstúdió felvételeiről szóló anyagot is.

Müller Rolf: Még az is lehetséges, hogy külföldön fellelhető néhány tekercs ezekből a filmekből. Ez további kutatásra ösztönözheti a történészeket.

– Számomra nagyon megrázó volt először találkozni azzal a képpel, amelyen a Corvin köziek egy csoportja látható, az arcok fölé tintával írt számokkal.

Krahulcsán Zsolt: Ebből is nyilvánvaló, hogy a megtorlás idején a forradalmárok azonosításához használták fel a fotót. A tanúvallomásokból idézzük a tabló címét: „Fényképen felismerem”. A továbbiakban az ifjúsági sajtó ’57-es emlékezéseiből és hozzá kapcsolódó vizsgálati anyagokból válogattunk.

Müller Rolf: Három fontos ügyet – a „Tiszatáj-ügyet”, a ’86-os ellenzéki konferenciát és az Inconnu művészcsoport akcióját – kiemeltünk a jelentések tükrében. Az utolsó összeállítás Nagy Imréék újratemetése, szintén a belügyi jelentések tükrében.

– Kiállítják-e másutt az anyagot?

Müller Rolf: A fotókat biztosan. Az év folyamán több helyen is: Százhalombattán, Debrecenben, Kaposváron, talán Nagyváradon. Kolozsvárt már megjárták a képek.

– Mindketten fiatalok, nem éltek még ’56-ban. Mit jelent az önök számára ezzel a témával foglalkozni?

Krahulcsán Zsolt: A mi korosztályunk számára ez még elhallgatott téma volt, a gimnáziumban nem vagy csak „szőrmentén” foglalkoztunk vele. Azt gondoltam, kortársaimhoz hasonlóan, volt egy kis csetepaté, néhány halott. Számomra is megdöbbentő volt találkozni a fotókon az örömmel, a felszabadultsággal, de a pusztítás, a rombolás képeivel is. Akik nem élték át, nem látnak tisztán, nem érzik az események tragikumát és nagyszerűségét. Ez a közgondolkodásban is érződik.

Müller Rolf: Nekem is nagy tanulság volt szembesülni ezzel az anyaggal. Történészként keveset foglalkoztam vele azelőtt. 1984 októberében az Új Forrás című folyóiratban megjelent Nagy Gáspár ’56-ra emlékező verse, az Öröknyár: elmúltam 9 éves. A költőnek az írószövetség 1985 márciusában tartott ülésén le kellett mondania tisztségeiről. Ekkor többen kiálltak mellette. Csoóri Sándor azt mondta, ez egy nem létező virág egy nem létező síron, de meglesz a sír és a virág. Bízom abban, hogy ez a kiállítás, bár nagyon kicsi, de létező virág lesz ezen a már létező síron.

Zászkaliczky Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::