Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

„Azt akarom, hogy a lelkészeim életeket mentsenek, nem pedig, hogy halottakat temessenek.” (Egy botswanai evangélikus püspök)

Az egyház feladata az, hogy profetikus és mai legyen. Szóljon hozzánk – de mindnyájunkhoz. Szóljon most – de lásson messze előre. Hirdesse az igazat – de az örömet is. S mindezt gyöngéden, féltő szerelemmel.

Az egyház járjon Jézus Krisztus lába nyomában. Merjen odalépni a kitaszítotthoz is. Jézus Krisztus lába nyomában járjon. Merjen befogadó közösség lenni a lenézettek és a kinézettek felé is. Jézus Krisztus lába nyomában járjon. Merjen gyógyító közösség lenni az alkoholista, a drogos, az AIDS-es, a fölfuvalkodott, a depressziós, a kiábrándult számára is. Jézus Krisztus lába nyomában járjon. Merje kézen fogva a gyülekezetbe vezetni a roma családokat. Jézus Krisztus lába nyomában járjon.

Merje meglátni a nőben az embert, az emberben a társat. Jézus Krisztus lába nyomában járjon. Merje a tanítványok ellenében középre állítani a gyermekeket és kiválasztani az ifjakat. Jézus Krisztus lába nyomában járjon. Úgy éljen, hogy a vak is lássa: Isten országa élet és valóság, itt és most, közöttünk, visszavonhatatlanul.

Ilyen következtetésekre jutottunk Kenyában, Nairobiban június 6. és 9. között a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) AIDS-világkampányának tanácskozásán. Mi, püspökök, lelkészek, női és ifjúsági vezetők, orvosok.

Föltettük mind magunk, mind pedig az egyházaink számára ama kényes és fájón őszinte kérdést: a probléma vagy a megoldás része vagyok-e? Mert a lehetőségünk megvolt rá, tisztában voltunk a hogyannal is, anyagi források is a rendelkezésünkre álltak, de hiányzott belőlünk az akarat.

Vajon ki dobja most az első követ? Aki elfordítja a tekintetét, vagy aki megvetéssel mér végig? Aki nem ad pénzt gyógyszerre, vagy aki nem akarja lakásába fogadni rá szégyent hozó testvérét? Aki ujjal mutogat rá, vagy aki összesúg a háta mögött? Aki nem akarja meghívni, vagy aki nem jön el, ha ő is ott lesz? Aki hazudik neki, vagy aki féligazságokkal veszi körül? Aki nem meri nevén nevezni a dolgokat, vagy aki nem meri fölemelni a szavát az igazságtalanságok ellen?

„Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” – mondta Jézus Krisztus (Mt 25,40).

A mi elsődleges feladatunk az, hogy megteremtsük az élet kultúráját. Nem pedig az, hogy az őseinktől örököltbe merevedjünk bele, kerüljön az bármibe vagy bárkibe. A reménység nagyköveteinek nevezett ki bennünket Istenünk. Az örömhír nagyköveteinek nevezett ki bennünket Istenünk. Az erő is tőle jön, hogy e hivatásunkat betölthessük. Merjünk őreá hagyatkozni!

Az egyház Krisztus teste (lásd 1Kor 12). Krisztus teste HIV-pozitív. Krisztus teste már napok óta nem evett. Krisztus teste már napok óta nem ivott. Krisztus testét kizárták az utcára. Krisztus testét nem engedik be a gyülekezetbe, mert beteg, mert roma, mert kínai, mert meleg, mert szégyellnivaló. Krisztus testét már nem feszítik meg, mert eltörölték a halálbüntetést; egyszerűen csak megkeserítik és ellehetetlenítik az életét.

Krisztus a testében vitte föl bűneinket a keresztfára…

Kyrie eleison! Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Kyrie eleison! Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged. Kyrie eleison! Uram, könyörülj rajtam! Kyire eleison!

Én csak egy vagyok, de én mégis egy vagyok.

Én nem tudok mindent megtenni, de én tudok valamit tenni.

Amit meg tudok tenni, meg kell tennem.

És – Isten kegyelméből – meg is teszem.

Ámen.

Rozs-Nagy Szilvia

::Nyomtatható változat::