A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Ha örülünk valaminek, színesebbé változik körülöttünk minden. Az eget is kékebbnek látjuk, kedvesebbnek az embereket. És minél nagyobb az örömünk, annál inkább szeretnénk azt másokkal megosztani. Az öröm társakat kíván, mint a játék. Egyedül örülni nem igazán jó, ahogy játszani sem. Partner kell mindkettőhöz.

Akad is hozzá. Jóérzésű ember örül a másik örömének. Hiszen belé is átsugárzik valami abból, ami társa szívét könnyebbíti, ő is vidámabb lesz tőle. És talán az is eszébe jut, hogy legközelebb majd ő hívhatja társul a másikat, ha neki lesz oka örömre. Akkor majd ő szolgáltathatja azt a dallamot, melyet hallgatni is jó, mert feledteti közben a hétköznapok zajos viszontagságait, a gondok monoton zúgását. Az öröm ritka vendég lelkünk háza táján, meg kell hát becsülni, mert hamar odébbállhat, és akkor már nehezen csalogatható vissza.

Tudják ezt az örömtiprók is, akik valamiképpen mindig előbukkannak, ha megneszelik a mások örömét. Észrevétlenül jönnek, mint a huzat vagy mint a napot elborító sötét felhő. Ők azok, akik az örömöt ürömmé szeretnék változtatni, mert képtelenek „együtt örülni” másokkal. Irigységből? Rosszindulatból? Dühből? Lényegében mindegy. Ne örüljön más, ha nekik nincs okuk örömre. Hervadjon le arcáról a mosoly, homloka legyen ismét redősebb, szíve nehezebb. Még csak nagyobb erőfeszítés sem kell hozzá. Az öröm eltiprásához olykor elegendő egy becsmérlő, oda nem illő szó, lefittyedt szájszél, legyintő mozdulat. Valami, amitől felborulhat a lelki egyensúly, és az előbb még bizakodó tekintet ismét elkomorodik. És ha idő múltával fel is szikrázik még az öröm, már nem azzal az önfeledtséggel, mint először. Akkor már benne bujkál a keserűség is.

Kérdezhetnénk, mi végre mindez? Miért idegesít egyes embereket a mások öröme? Miért válnak örömtiprókká? Mert – bármily különös – így jutnak ők is egy kis örömhöz. Ők legalábbis annak hiszik azt a kaján elégedettséget, amit az a gyerek érezhet, aki szétrombolja a mások építette játékvárat. Annak hiszik azért, mert még igazi, szép fényű örömben nem volt részük. Kívánjuk nekik, hogy legyen, és végre érezzék meg, micsoda különbség van a kettő között.

Máthé-Tóth Miklós

::Nyomtatható változat::