Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Alig több mint egy hónapja kezdődött el az idei egyetemi év. Az érettségik vizsgadrukkját, a pontok számolgatásának feszültségét a váltás izgalma cserélte fel: milyen lesz egyetemre, főiskolára járni? Elvégre az egyetemi lét gyökeres változást jelent. Sokan elköltöznek egy másik, akár távoli városba, és még azok is, akik a középiskolát már kollégistaként végezték, ritkábban járnak haza a családhoz – no és persze a gyülekezethez. Így aztán sok diák számára az egyetemi felvétel a gyülekezetektől, sőt akár a hitélettől való elszakadást is jelenti.

Kis túlzással az egyetemre kerülés olyan mérföldkő sokak életében, mint a konfirmáció – iskolásként, a család melegében még járnak gyülekezetbe, de „felnőttkorban” ennek helyét átveszi a tanulás, a kollégiumi élet vagy éppen a bulizás.

Ez utóbbi persze nem véletlen. A „gólyákon” hatalmas a nyomás: szeretnének a közösségbe illeszkedni, ehhez azonban sokszor bizonyítaniuk kell „partiképességüket”. Elengedhetetlen a súlyosabb bulikon való aktív részvétel, az alkohol-, rosszabb esetben a drogfogyasztás.

Nemegyszer éppen az addig védett burokban felnőtt diák találja magát a legnehezebb helyzetben. Hirtelen mély vízbe került: újak a normák – más a normális, más a deviancia. Magának kell megtalálnia a határvonalakat: hogy mit jelent tisztának, sőt szentnek lenni – és közben jól érezni magát. Hiszen egyetemistának lenni végső soron kaland.

Másrészt a tanulás is komoly tényező. A fizetős bolognai rendszerben az ösztöndíj egyáltalán nem mellékes dolog. „Tanulj sokat, teljesíts száz százalékot, este pedig élj aktív közösségi életet, hisz most vagy utoljára igazán szabad” – ez tehát a jelszó. És nem meglepő, hogy sok diák számára ilyenkor háttérbe szorul a hit.

Törvényszerű-e, hogy így maradjon? Pontos statisztikák ugyan nincsenek, de a meglévő adatok alapján valóban úgy tűnik, hogy a korcsoportban csökken a hívő fiatalok aránya. Sok gyülekezetből hiányoznak a fiatal felnőttek: ők az eltűnt generáció.

Vannak azonban kivételek, van más életút, alternatíva. Sőt még az sem lehetetlen, hogy az egyetemi évek az egyházba való visszatérést hozzák el.

A diákok, különösen a gólyák az egyetemeken – akár hívők, akár nem – mindannyian közösségre, barátokra vágynak. Miért ne találhatnák ezt meg az egyetemen egy hívő közösségben? A mai szabályozás szerint azonban egyházaink – a politikai szervezetekhez hasonlóan – „nem valók” az egyetemekre. Egyes helyeken – Istennek hála – vannak ugyan egyetemi lelkészségek, de a legtöbb oktatási intézményben nem lehet „vallásos tevékenységet”, pláne „térítést” folytatni, úgymond a vallás- és lelkiismereti szabadság védelmében.

Éppen ezt az űrt próbálja meg betölteni az Evangélikus Élet október 14-i számában már bemutatott Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ, www.mekdsz.hu). A református alapítású, de felekezetközi, idén százhárom éves MEKDSZ a gyülekezetek kinyújtott karjaként próbál szolgálni a főiskolákon, egyetemeken. Hívő diákok ugyanis alapíthatnak diákszervezetet a legtöbb intézményben. Így aztán a láthatatlan egyház mégiscsak ott lehet, és Isten nemcsak a régi gyermekeit gyűjti össze a diákkörökben, de olyanokat is megtalál, akik addig nem ismerték őt.

Így volt ezzel Orczán Ákos Kund is, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának hallgatójaként fedezte fel egyetemén a keresztény diákkör plakátját. Azelőtt nem járt gyülekezetbe, leszámítva a nagyobb ünnepnapokat. Egy mérnöktársa is hívta a közösségbe, ő pedig nem mondott nemet. „Kereszténynek gondolva magamat otthon éreztem magam, de nem igazán értettem szívvel az evangéliumot” – idézi fel akkori első élményeit. A közösség befogadta őt, Ákos pedig lelkesen járt a bibliatanulmányozásokra. A diákkörtől kapta első Bibliáját is. Megtért, sőt később maga lett a diákkör vezetője. Mivel nem volt gyülekezeti múltja, sokáig keresett gyülekezetet. Ma a budavári evangélikus közösség tagja.

Nem csak tékozló fiúk vannak persze. Akadnak szép számmal olyanok is, akik kifejezetten egyházi háttérrel kerülnek az egyetemre, és a MEKDSZ-diákkörbe is azért mennek el, hogy megmaradjanak a hívő közegben. „Gólyaként kifejezetten kerestem egy keresztény közösséget” – emlékszik vissza Bakó Csaba. A diákkörben máig tartó baráti-testvéri kapcsolatokat kapott, és rengeteg praktikus dolgot tanult, amelyeket a gyülekezeti szolgálatban is kamatoztatott.

Egy németországi keresztényegyetemista-konferencián például nem „csupán” – a korábban egyébként magyar gyülekezetekben is szolgáló – Andrew Page igehirdetései fogták meg, hanem például ötletet kapott arra is, hogy miként tehetné jobbá, tartalmasabbá a gyülekezeti újságot. „Felismertem a közösség fontosságát; bibliatanulmányozási módszereket is kaptam, és gyakorlatiasabb lettem. A diákköri szervezési tapasztalatok nemcsak az otthoni kis ifi vezetésében segítettek, de azt is megtanultam, hogy nem jó, ha mindent csak a lelkésztől várunk. Fontos, hogy aktívan segítsük, egészítsük ki őt mindazzal, amihez talentumokat kaptunk” – válaszolja Csaba, amikor azt kérdezzük, mit kapott az egyetemi diákkörben. És hogy az egyetemi diákkör nem megy a gyülekezeti élet rovására, sőt támogatja is, jól jelzi: Csaba ma is a gödöllői református gyülekezet aktív tagja, immáron egyik presbitere.

Az idei gólyák közül is többen megtalálták már egyetemük diákkörét. A veszprémi Pannon Egyetemen anglisztikát tanuló Boros Ildikó már végzős gimnazistaként is el-eljárt az egyetemi diákkörbe, most pedig már végképp nem kérdés számára, hogy hol a helye. Elmondása szerint leginkább a közösség közvetlensége fogta meg. „A diákkör olyan nekem, mint egy család az egyetemen” – meséli. És bár sok nem hívő barátot is szerzett már, a hívő társak, a közösség nélkül összehasonlíthatatlanul rosszabb lenne neki az egyetemre járni. Ildikó is úgy látja, juthat idő gyülekezetre és diákköre egyszerre. Ezt bizonyítja, hogy a balatonalmádi baptista gyülekezet plántálásában is részt vesz.

A MEKDSZ tehát a gyülekezetek kinyújtott karja az egyetemeken, főiskolákon, ahol Isten a diákokon keresztül szólít meg diákokat. Kérjük a gyülekezeteket, hogy imádkozzanak a jövő értelmiségét megszólító misszióért, és hívják fel fiataljaik figyelmét erre a lehetőségre!

Gyuráné Pintér Anikó

::Nyomtatható változat::