Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

„És mikor körülnézett, ímé, fejénél vala egy szén között sült pogácsa és egy pohár víz. És evék és ivék, és ismét lefeküvék. És az Úr angyala eljött másodszor is, és megilleté őt, és monda: Kelj fel, egyél, mert erőd felett való utad van.” (1Kir 19,6–7; Károli-fordítás)

Talán mert a munkámból is fakadt, és talán mert mostanában reformkori nagyjainkkal vagyok elhavazva, különös érzések fogtak el a keresztyén iskolások múlt héten megrendezett túlélőtúráján. Ősz derekán Gödöllőt és környékét semmihez sem fogható szeles melankólia kavarja fel, a parkok platánjai alatt Erzsébet királyné árnya kalapja után kap a meglóduló légben, a Grassalkovich-kastély pompás sziluettje egyik pillanatról a másikra sűrű ködbe vész a szemerkélő esőben.

Ide gyűltünk az ország minden pontjáról. A nyálkás alkony tört fényében sűrű teagőz gomolyog a líceum folyosóin, most mindenkinek a magával hurcibált termosz a legjobb barátja. Csak az éj leszálltával fogunk nekiveselkedni a Margita sűrű vadonjának, a nevezések alatt, kamerával a kezemben még marad időm jól megnézni magunkat.

Fiúk és lányok vegyesen, tizenkettőtől talán tizennyolcig a különböző öltözködési trendek, hajviseletek és zenei irányzatok kakofóniájával. A megtömött hátizsákokon alkoholosfilc-hieroglifek egész dzsungele, mindenki a zseblámpájával és a katonai tájolójával matat, az egyetlen közös bennük, hogy olyan iskolák diákjai, melyek még hisznek a küldetésben és abban, akinek nagy terve van a magyar fiatalsággal. Én ezt a tervet látom, amikor egymás nyakába ugrálnak, amikor a túra előtt fél órával a templomban eligazítást kapnak, és amikor saját felelősségükre zubbonyokba és nagykabátokba bújva kilódulnak az éjszakába.

Talán erőtök felettibb, mint valaha, egy széthulló világrend térképfoszlányait felcsapni a sötétben vagy tisztán tartani a bakancsaitokat vagy hátatokra venni a fájós lábút és nem félni a rémtől, ami pont a hozzátok hasonló pöttöm „túrázókra” lesve vinnyog a csalitban. Megannyi tervhordozó, akik nagyon jól tudják, mit örököltek a szövetséggel; mint hősök azokból a bizonyos Jókai-regényekből, csapzott arccal lépnek ki hajnalban a mezőre.

Álmos voltam bizonyára, de nem a hidegtől borzongtam át mind az öt réteg ruhámat. Egyetek és igyatok, mert olyan utatok van, amelyhez kevés a romantikus pátosz, ahogy a saját erőtök, minden szorgalommal és akaraterővel együtt is.

„Sokat cselekedtél te, Uram, Istenem, a te csodáiddal és terveiddel miérettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.” (Zsolt 40,6)

Tatai Gábor

::Nyomtatható változat::