A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 22. VASÁRNAP – Mt 18,(21–22)23–35

Hozzászólás a cikkhez

A vasárnap ősi evangéliuma Jézus példázata az eladósodott szolgáról, aki – miután ura könyörületből elengedte horribilis tartozását – könyörületet nem ismerve szorongatja a neki mindössze száz dénárral tartozó társát.

A példázat elmondására Péter apostol kérdése ad okot: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” Ez a kérdés nem tartozik a textushoz, mégis lehetőség van a szakasz innentől (21. vers) való felolvasására, hiszen Jézus válaszával együtt – „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is” – világossá teszi, hogy az utána következő példázat valójában nem pénzügyletekről szól, hanem valami egészen másról.

Péter a megbocsátás elvárható mértékére kérdezett rá. Nagylelkűnek akart mutatkozni, ezért tette hozzá kérdéséhez: „Még hétszer is?” Jézus felelete a kérdés elhibázott voltát leplezi le: a megbocsátásban nincs mérték. A hetvenszer hét a zsidó nyelvhasználatban a teljességet jelenti. Magyarul: mindig. Mindig meg kell bocsátani.

A példázat ezután a megbocsátásra való képesség vagy képtelenség forrását mutatja meg. Nem véletlen, hogy Jézus az adósságelengedést – miként a Miatyánkban – itt is a megbocsátás cserefogalmaként használja. A bűn vétkes adósságot eredményez. A bűnt megbocsátani annyi, mint ezt az adósságot elengedni. De erre csak az képes, akinek könyörületes a szíve. A könyörületes szív mindig megbocsát. A könyörtelen sosem. Ezért nincs értelme Péter kérdésének: „…hányszor…?”

A példázatbeli király könyörületes szívű volt, ezért engedte el szolgája tízezer talentumnyi adósságát, csak azért, mert az könyörgőre fogta a dolgot. Nyilvánvaló, hogy Jézus ezzel Istenre utal, aki könyörületes, és ezért bármekkora bűnt kész bármennyiszer megbocsátani.

A király könyörületessége még jobban kiemeli a szolga könyörtelenségét, aki ezt követően nem képes szolgatársa százdénárnyi adósságának elengedésére. Az arányok önmagukért beszélnek. A tízezer talentumhoz képest a száz dénár aprópénz. Amúgy három-négy havi átlagbérnek felelt meg. De mi ez a tízezer talentumhoz viszonyítva? Egy talentum megközelítőleg ötven kiló aranyat jelentett. Tízezer talentum az ötszáz tonna arany!

A valóságban persze képtelenség, hogy egy szolga ekkora adósságot halmozzon fel. Jézus épp ezzel a képtelenséggel hívja fel figyelmünket Istennel szembeni bűnös adósságunk mértékére! Ez bizony törleszthetetlen mértékű adósság! Egy örökkévalóságon át ülhet az adósok börtönében, aki törleszteni akarja. Sosem lesz képes kifizetni. Sem ő, sem a családja, sőt a kései leszármazottai is hiába törlesztgetnék egész életükben, sosem jutnának a végére.

Isten könyörületessége azonban vétkes adósságunknál is nagyobb! Minden tartozásunkat elengedi, ha könyörgőre fogjuk. De van-e nagyobb botrány annál, ha ötszáz tonna arany értékével vetekedő adósságunk elengedése sem indít minket könyörületre az ellenünk vétkezők iránt? Miért nem tudjuk belátni, hogy az ő ellenünk elkövetett minden vétkük súlya tollpihe csupán az ötszáz tonnához képest, amelynek terhét Isten könyörületből levette rólunk?

A példázat végén a király megvonja könyörületét attól a szolgától, aki tízezer talentumnyi adósságának elengedése után könyörtelen tudott lenni száz dénárral tartozó szolgatársához. Ez kétségtelenül számunkra is figyelmeztetés. Jézus mégsem fenyegető szándékkal mondta el ezt a példázatot. Célja ezzel a példázattal is a tanítás. Mint minden példázat, ez is Isten országáról tanít.

Minden földi országnak van alaptörvénye, amelyet az ország alkotmányának hívnak. Jézus ebben a példázatban Isten országának alkotmányát tárja elénk. Isten országának alaptörvényében az első cikkely úgy hangzik, hogy országának polgárai – kivétel nélkül – Isten könyörületéből élnek. Nincs semmi jussuk, nincs járandóságuk, csak vétkes adósságuk van, amely ötszáz tonna arany értékével vetekszik. Ezt törleszteni nem lehet. Csak egy módon lehet megszabadulni tőle: ha Isten elengedi. Ő ezt szívesen meg is teszi, mert mérhetetlenül könyörületes. Ebből következik a mennyei alkotmány második cikkelye: Isten országának polgára csak addig lehet bárki, amíg mértéket és személyválogatást nem ismerve kész könyörületet tanúsítani polgártársai iránt.

De a mennyek országának alkotmánya nemcsak ígéri és nemcsak követelményként írja elő mindenkinek a könyörületet, hanem arról is tanúságot tesz, hogy Isten könyörülete hatékony. A kőszívet képes érző hússzívvé változtatni, a könyörtelent képes könyörületessé tenni. Ha engedjük, hogy a mi szívünket is átalakítsa, akkor nem kell rettegnünk, hogy a példázatbeli gonosz szolga sorsára jutunk.

Imádkozzunk! Urunk, könyörülj rajtunk, hogy senkivel se legyünk könyörtelenek, hanem naponta megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek, hogy te is megbocsáthass nekünk. Ámen.

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::