Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Sokan sokfélék vagyunk. Különböznek gondolataink, vágyaink, céljaink, szándékaink. Sokszor nehéz eleget tenni Jézus felszólításának: „Egyek legyetek!” Október 21-én, vasárnap mégis megtapasztalhattak valamit az egység öröméből, a közös ünneplés áldásából mindazok, akik a kolozsvári lutheránus templomban részt vettek az 1956-os magyarországi forradalomra emlékező ökumenikus istentiszteleten.

A szép számban összegyűlt ünneplő gyülekezetet Adorjáni Dezső Zoltán üdvözölte. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy minden ország, minden nép történetében vannak kiemelkedő pillanatok, amikor egy nemzet képes felülkerekedni minden önmaga teremtette akadályon. Kiemelte továbbá, hogy az 1956-os forradalom több volt, mint politikai program; csodával határos emberi, társadalmi szolidaritás, erkölcsi tisztaság, hit és reménység nyilvánult meg benne.

Különlegessé az a rendhagyó liturgiai rend tette az istentiszteletet, amelyet Adorjáni Dezső Zoltán püspök a katolikus Schola Gregoriana Monostorinensis közreműködésével végzett. Növelte az ünnepi alkalom emelkedettségét Johann Sebastian Bach zenéje, amellyel Horváth Zoltán orgonaművész, valamint Béres Melinda és Bogatila Ana szolgált.

Isten igéjét Sógor Csaba református lelkipásztor hirdette 2Móz 1,8–14 alapján. Prédikációjában kiemelte, hogy bár a zsidó nép fogságban, nyomorúságban volt, vállalta másságát az idegenek között, vállalta önmagát, vállalta Istenét. Ez a vállalás teremtette meg az egységet a nyomorúságban. Ezzel összefüggésben rámutatott: nem az a fontos, hogy többségben legyünk, hanem az Isten áldása.

Visky András dramaturg a forradalom lelkületére emlékezett. Ünnepi beszédében elmondta, hogy az 1956-os forradalom csodája olyan felvillanás volt, amely egy pillanatra fénybe borította Európát, a világot. Végignézve az akkori fényképeket, feltűnő volt látni minden arcon a ragyogást, az örömöt, a letisztult lelkesedést. Mondhatni, ez a forradalom sajátossága volt. Ennek volnánk mi az örökösei. Éppen ezért a mai megosztottságban hiba, sőt bűn feltenni a kérdést: kié 1956? Sokkal helyénvalóbb elgondolkodni azon, hogy mi – ebben a mai széthúzásban – ötvenhatéi vagyunk-e. Él-e még bennünk 1956 lelkisége?

A keresztség szentségének kiszolgáltatásával zárult megemlékező istentiszteletet követően a résztvevők a Reményik Sándor Galéria és Gyülekezeti Terem helyiségeiben szeretetvendégségen folytattak a témához fűződő beszélgetéseket.

„Evangéliumi küldetés, politikai célkitűzések” – ez már a másnapi, hétfő délutáni kerekasztal-beszélgetés címe volt, amelyre a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezésében került sor a Reményik Sándor Galéria és Gyülekezeti Teremben. A témáról Sógor Csaba – ezúttal úgy is mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátora, illetőleg európai parlamenti képviselőjelöltje – és Csinta Samu, a Krónika című magyar nyelvű napilap felelős szerkesztője cserélt eszmét.

Párbeszédükben arra keresték a választ, hogy ebben a korrupciótól, hatalomvágytól megterhelt közéletben lehet-e valaki úgy politikus, hogy nem esik sérelem keresztény lelkipásztori tisztességén. Sógor Csaba megfordította a sorrendet, és elmondta, hogy ő elsősorban lelkész és csak másodsorban politikus. Hangsúlyozta, hogy ezt a sorrendet nem cserélheti fel, mert a biblikus keresztyén értékeket csak így képviselheti hitelesen az Európai Parlamentben is.

Több hozzászólás és kérdés is reagált a dialógusra. Talán nem véletlen, hogy az együttlét zárszavaként egy, az egység megtartó erejére utaló idézet hangzott el: „Ha gyorsan akarsz valahová elérni, menj egyedül, de ha messze akarsz eljutni, menjetek együtt!”

Fejér Olivér

::Nyomtatható változat::