Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Pál apostol a „…szüntelenül imádkozzatok…” felhívással buzdítja – az ő személyes igehirdetése által életre hívott – thesszalonikai gyülekezet tagjait. Változó világunkban és változó egyházi életünkben a folytonosságot jelenti, hogy Krisztus népének külső és belső támadásokkal, nehézségekkel, veszélyekkel is szembesülnie kell. Így volt ez Krisztus után 50 körül a macedóniai kikötővárosban, és így van ez napjainkban is, közel és távol.

Az apostol jó reménységgel volt a thesszalonikai gyülekezet iránt, hiszen az nyilvánvalóan növekedett hitben, reménységben és szeretetben egyaránt. A külső pogány támadások közepette is fogékony maradt az igére. Evangéliumi örvendezésük az apostol háláját, sőt csodálatát és dicséretét váltotta ki. Ugyanakkor veszélyes jelenségek is feltűntek a gyülekezeten belül, és megpróbálták a már hitre jutottakat is.

Az egyik ilyen zavaró jelenség annak a kísértése volt, hogy a hívek hitre jutásuk ellenére is folytatják régi pogány életvitelüket. A belső feszültség másik oka a vezetők szerepe körüli bizonytalanság és vádaskodás lehetett. A thesszalonikaiak hitének és sorsának – mint első generációs keresztényekének – pedig az a kérdés volt a legnagyobb próbája, hogy mi lesz azokkal, akik Krisztus visszajövetele előtt halnak meg.

Az apostol így minden öröme és hálája ellenére – amelyet az ifjú szolgája, Timóteus által hozott jó hírek okoztak – aggódik a gyülekezetért. Aggódik a gyülekezetet megosztó jelenségek miatt, ezért igyekszik választ adni mindhárom felmerülő kérdésre. Az életvitelre, a vezető személy hitelességére, tekintélyére és az örök életet illető reménységre, illetve bizonytalanságra vonatkozókra egyaránt.

Az Első thesszalonikai levél olvasása közben úgy érezhetjük, mintha megállt volna az idő. A 21. század gyülekezetei és felekezetei ugyanis helyi, regionális és globális méretekben egyaránt szembesülnek e belső kérdésekkel, feszültségekkel. Sajnálatos módon a külső támadásokról is vannak napi híreink és napi tapasztalataink. Az antikrisztusi és antikeresztény indulat és az ettől motivált cselekedetek sora nem idegen korunktól sem. Vannak országok, ahol Krisztus hívei csak életük kockáztatásával gyakorolhatják hitüket. Máshol hátrányokat kell elszenvedniük a krisztusiaknak. De nekünk is lehet napi tapasztalatunk az egyházellenesség különböző formáiról, amelyek gyökere olykor vallási, filozófiai, gazdasági, politikai vagy egyszerűen gyakorlati.

A külső támadásoknál azonban sokkal gyakoribb, mondhatnám, folyamatos az „ördög belső incselkedésének” megtapasztalása, amely éppen a thesszalonikai hármas, az életvitel, a hiteles vezetés és az üdvösség kérdéseiben való elbizonytalanodás formájában jelenik meg. S ha nem vigyázunk tudatos felelősséggel, súlyos következményei lehetnek ennek az elbizonytalanodásnak. Például az, hogy egy gyülekezetben előbb vagy utóbb a feszültség, a megosztottság, a szakadás és az elnéptelenedés jelei tűnnek fel. Vagy az, hogy egy felekezeten belül egyes csoportok nem egymást kiegészítve erősítik a másikat, hanem egymásnak feszülve, egymás fölött ítélkezve gyöngítik egymást. Vagy az, hogy egyes felekezetek egymás értékeinek ignorálásával, tekintetbe nem vételével, sőt rivalizálással, egymás leminősítésével vagy elhatárolódással fájdalmat okoznak egymásnak és botránkozást a világnak. Pál apostol – teljes odaadással – egy-egy gyülekezeten belül közvetlenül a híveket, a gyülekezeteket pedig egymás között közvetetten a hit, remény és szeretet, tehát a harmonikus békesség egységére buzdítja.

A keresztények egysége nemcsak a felekezetek között, hanem egy felekezeten, sőt egy gyülekezeten belül is Isten megbékéltető szeretetének a gyümölcse. Krisztus főpapi imádságában nem intézményes egyházak egységéért, hanem a tanítványok egységéért és szolgálatuk hiteléért imádkozik az Atyához. Az Első thesszalonikai levél a buzdítások sorában központi helyre teszi az imádságra, a szüntelen imádságra való serkentést. Az apostol az imádságra való buzdítás köré gyűjti a békességre, egymás bátorítására, felkarolására, türelemre, jó cselekedetre, örömre, hálaadásra, óvatosságra és józan mérlegelésre való felhívást.

Krisztus népe tehát nem nélkülözheti a kitartó imaéletet. A Krisztusban adott egység kifejezésének is a közös ima az alfája és ómegája. A hit(tan)béli megegyezéseket és a közös jó cselekedeteket a közös imádság alapozza és koronázza meg mind a gyülekezetben, mind a felekezetekben, mind pedig a felekezetek között, függetlenül attól, hogy Krisztus visszajövetele a belátható vagy a beláthatatlan jövendőben következik-e be. Így volt ez Thesszalonikában, és így van ez ma is mindenhol a világban.

Az ökumenikus imahéten, január 20. és 28. között világ- és országszerte erre az imádságra jönnek össze Krisztus hívei. Hazánkban ezek a közös istentiszteletek – az imádságon túl – a Biblia éve első hetének is az istentiszteletei, amelyeken átélhetjük mind az „ima örömét”, mind pedig az igeolvasás-igehallgatás „boldogságát”. Ezeken a januári, hideg, téli estéken tartott bensőséges, testvéries istentiszteleteken vigyük közös reménységünket, valamint külső és belső veszélyeztetettségünket, gyarlóságainkat, de elkötelezettségünket is a békesség Istenének megszentelő kegyelme elé.

Ezeknek az imádságoknak immáron százéves történetük van Amerikában. Negyven esztendeje, hogy a protestáns és ortodox egyházak által alkotott Egyházak Világtanácsa és a római katolikus Vatikán közös bizottsága dolgozza ki az imahetek tematikáját. Több évtizedes hagyománya van hazánkban is e globális imádsághoz való csatlakozásnak.

Keressük tehát a közös és szüntelen imádság alkalmait ezen a héten is! Fedezzük fel újra és újra az Isten igéjének közös olvasása és hallgatása által okozott boldogságot, s vegyük magunkra az apostol buzdító és áldást kérő szavait is: „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt.” (1Thessz 5,23–24)

Dr. Bóna Zoltán református lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára

::Nyomtatható változat::