A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Divatos lett manapság Wass Albert. Vannak, akik feltétel nélküli lelkesedéssel kiáltják ki az emigráció írófejedelmének, és akadnak, akik szélsőjobboldali háborús bűnösként emlegetik. Életéről és haláláról legendák keringenek; pillanatnyilag úgy tűnik, a tények tisztázására kicsi az esély. Mi azért emlékezzünk most meg a Kolozs megyei Válaszúton éppen száz éve, 1908. január 8-án született kálvinista nemesről, aki manapság – Jókai Mór után – a második legolvasottabb író Erdélyben.

Wass Albert református arisztokrata családban született. Szülőháza, a család ősi kastélya ma már nem áll: a kommunizmus éveiben lerombolták, helyére konzervgyárat építettek. A kis gróf tanulmányait a kolozsvári Farkas utcai református kollégiumban kezdte, és itt tett érettségi vizsgát 1926-ban. (Különös élmény maradt ez az író számára, ugyanis az őket megelőző évfolyam 86%-át megbuktatta a román állam által kirendelt felügyelőbizottság.) Érettségi után gazdasági tanulmányokat folytatott Magyaróváron és Debrecenben, majd teljesítette hadkötelezettségét. Katonai szolgálatát Bukarestben töltötte. Ezután Németországban és Párizsban tökéletesítette gazdasági ismereteit, hazatérve pedig gazdálkodni kezdett a családi birtokon.

Irodalmi pályája versírással indult; gyakran publikált a Pásztortűz, az Ellenzék, illetve az Erdélyi Fiatalok című lapban. Wass Albert első verseskötete 1928-ban jelent meg Virágtemetés címmel. Az irodalmi közvélemény figyelmét azonban az 1932-ben megjelent, A temető megindul című színművével hívta fel magára. Az Erdélyi Helikon című folyóirat köréhez tartozó írók-költők maguk közé fogadták, irodalmi, művészeti találkozókra hívták.

1934-ben jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában Farkasverem című regénye, melynek révén Magyarországon is ismertté vált. Művében ironikus hangú ítéletet mond a kizárólag magával és érthetetlen passzióival foglalkozó erdélyi magyar úri középosztályról, amely képtelen az értelmes közösségi cselekvésre. Munkája elismeréseként Baumgarten-díjjal jutalmazták, tagja lett a Kisfaludy Társaságnak, 1944-ben pedig az MTA is soraiba fogadta.

Az 1940-ben született második bécsi döntés alapján Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. Ekkor keletkezett Wass Albert Jönnek! című kisregénye, mely a magyar csapatokra való várakozás tizennégy napját meséli el. A regénybeli falu lakói számára kínos lassúsággal telnek ezek a napok. Magyarok és románok számára egyaránt van idő végiggondolni az eltelt huszonkét esztendőt. A kivonuló román csapatok fejvesztett kapkodása és fosztogatása után a magyar seregek érkezése a felszabadulás boldog pillanata.

Az ugyanebben az évben íródott, Csaba című regénye a Trianon után felnövő nemzedék tennivalóit jelöli ki. Csaba királyfi mint jelkép a szilárd helytállás példája. Hasonló gondolatok foglalkoztatják az írót következő regényeiben is. Mire a fák megnőnek című művében az 1848-as szabadságharc bukása utáni időbe viszi olvasóit, és a Varjassy család történetén keresztül azt vizsgálja, mi vezetett Erdély romlásához. Az 1943-ban megjelenő A kastély árnyékában című regénye az előbbi folytatása; az előző rész által előkészített tragédia ebben csúcsosodik ki. A magyar vezető réteg vaksága és az idegenek tervszerű aknamunkája nyomán a falu a teljes kisemmizettség állapotába kerül.

A világháború utolsó szakaszát katonatisztként töltötte az író. 1943-ban a keleti frontra került zászlósként, és német Vaskereszt kitüntetéssel érkezett haza. Az orosz és román seregek ellen harcolva egységeivel a Szilágyságon át a Tisza vonaláig hátrált, majd 1945 húsvétján Sopronnál átlépte a határt, és Németországban telepedett le. Egy bajorországi faluban kapott erdőmérnöki állást, ott kezdte írni A funtineli boszorkány című regényét. A legenda szerint egy farönkre helyezte írógépét, így kezdte lekopogni élete leginkább méltatott művét.

A terjedelmes, háromkötetes regény főhőse Nuca, a boszorkányosan szép havasi lány, aki az Istenszéke alatti Urszun él. A tíz év körüli kislány magára maradva és a nép könyörületére bízva nő föl. Egy cigány asszony azt jósolja neki, hogy akit az ágyába fogad, az meghal. Hogy kikerülje végzetét, felköltözik a hegyekbe, de sorsa elől nem térhet ki… A regény költőien stilizált nyelven mutatja be Erdély jellegzetes alakjait, tájait, legendáit.

Wass Albert az emigrációban is úgy ír szülőföldjéről, mintha ki se tette volna onnan a lábát. Ekkor bontakozik ki regényeiben a transzszilvánizmus gondolata. Műveiben igyekszik megragadni az erdélyi lélek legfontosabb jellegzetességeit.

A transzszilvanisták szerint az erdélyi magyarságnak önálló karaktere van, melyet az önálló erdélyi történelem és táj formált. Wass Albert számára Erdély nem pusztán földrajzi fogalom, hanem a válságos időkben a magyar szellemiség utolsó mentsvára, a magyar kultúra menedéke. Ha idegen erők nem avatkoztak volna közbe, Erdély az „emberi lélek virágoskertjévé” válhatott volna.

A bajor erdőből Wass Albert Hamburgba költözött, és egy építkezésen kapott éjjeliőri állást. Itt írta az Adjátok vissza a hegyeimet! című művét, mellyel kivívta a román hatóságok ellenszenvét. 1946-ban a román néptörvényszék az írót háborús bűnösként halálra ítélte. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta a Wass családdal ellenséges viszonyban lévő emberek meggyilkolását. Az áldozatok között zsidók is voltak, emiatt a Wiesenthal Alapítvány is feljelentést tett ellene. A román hatóságok többször is kérték az akkor már Amerikában élő író kiadatását; ezt az amerikai hatóságok az ügy átvizsgálása után – megalapozatlanságra hivatkozva – visszautasították. Úgy tűnik, a román Securitate nehezen törődött bele ebbe, mert Wass Albert azt állította, hogy merényletek sorozatával próbálták megölni őt. Ezt azonban soha nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítania.

1951-ben érkezett Amerikába, ahol először egy ohiói farmon dolgozott, majd egy katonai akadémián oktatott algebrát, később pedig a floridai állami egyetemen német, francia nyelvet és európai irodalmat tanított. Miután rádöbbent az amerikaiak Erdély ügyével kapcsolatos tájékozatlanságára, saját kiadóvállalatot alapított, mely sorra jelentette meg a témával kapcsolatos könyveket. Ezeket a műveket aztán elküldték amerikai egyetemek és középiskolák könyvtárainak. Maga jelentette meg ekkor keletkezett regényeit is (Ember az országút szélén, Kard és kasza, Halálos köd Holtember partján).

A rendszerváltozásig műveit sem itthon, sem Erdélyben nem lehetett olvasni, nevét nem illett kiejteni.

Az író 1996 júniusában magyar állampolgárságot kért, melyet a minisztérium – hosszas huzavona után – azzal a megjegyzéssel adott meg, hogy „a bizonyítvány a kiállítástól számított egy évig érvényes”. A minisztérium később ezt úgy magyarázta, hogy az egy év csak a dokumentum, nem pedig az állampolgárság érvényességére vonatkozik… Wass Albert végül soha nem látogatott haza. 1998. február 17-én öngyilkos lett.

A legendagyártás a halálával kezdődött. Többen felvetették, hogy esetleg gyilkosság áldozata lett. Később azt rebesgették, ő lesz az első, aki megkapja a posztumusz irodalmi Nobel-díjat. A másik oldal viszont azt rebesgette, hogy kapcsolatban állt a nyilasokkal, és náci barátai voltak, meg hogy regényei – szerintük – tele vannak antiszemita megnyilvánulásokkal. Hirtelen ő lett a magyar irodalom legellentmondásosabb figurája. Sokak szemében ő az elűzött nagy erdélyi író, sőt írófejedelem, a hivatalos irodalomtudomány pedig alig vesz róla tudomást.

Tény, hogy egy tíz évvel ezelőtti felmérés szerint Jókai után ő a legolvasottabb író Erdélyben. Ennek oka abban is kereshető, hogy művei könnyen értelmezhetőek, prózájának kétségtelenül van egyfajta meg- és felszólító jellege, több regénye fejeződik be ideológiai tanáccsal, erkölcsi intelemmel. Wass Albert didaktikusan, tanító célzattal nyomatékosít bizonyos gondolatokat, hátha az olvasó magától nem jön rá a tanulságra. Kétségtelen viszont, hogy munkásságának értelmezése még folyamatban van, és csak reménykedhetünk benne, hogy politikai nézetektől függetlenül előbb-utóbb elfoglalja méltó helyét az irodalmi kánonban.

Jánosi Valéria

::Nyomtatható változat::