Kultúrkörök

Készülünk a nők világimanapjára – március 7.

Hozzászólás a cikkhez

„Az ember itt egyrészt a ragyogó napba tekinthet, másrészt viszont észre kell vennie a sötét esőfelhőket. Ez az ellentmondásosság azonban nemcsak az időjárásunkat jellemzi, hanem a társadalmunkat is” – Roxana Kawall, a guyanai Catholic Standard című egyházi lap főszerkesztő-helyettese írta le ezeket a mondatokat a világimanapra készülve. Az Evangélikus Életben eddig megjelent két cikkben én magam is ezt a kettősséget igyekeztem az olvasókkal érzékeltetni. Guyana természeti szépségére, etnikai sokszínűségére, kulturális gazdagságára hívtam fel a figyelmet, s ezzel szemben szólnom kellett arról a megosztottságról, szegénységről is, amellyel naponta szembesülnek az ott élő emberek. Az indián őslakosok elszigetelten, rezervátumokban élnek, a főváros utcáin pedig egyre gyakoribb az erőszak a sorsukat kilátástalannak látó afrikai, indiai népcsoportok között. Elégtelen az egészségügyi ellátás, romlik az oktatás színvonala, évente több ezren döntenek úgy, hogy kivándorolnak. Ebben az ellentmondásokkal teli országban vajon milyen szerepük van a keresztény egyházaknak? A vallási paletta rendkívül színes. A lakosság 34%-a hindu, 10%-a muszlim, 7%-uk pedig az úgynevezett Bahá’í-hit követője. A keresztény felekezetek közül a római katolikus a legnépesebb; hívei a lakosság közel 20%-át teszik ki. A holland és az angol gyarmatosítókkal együtt a protestáns missziók is megjelentek Guyana földjén. Az egykor brit fennhatóság alatt álló kolónián szinte természetes, hogy a reformáció egyházai közül az anglikán a legnagyobb. Némi büszkeséggel tölthet el azonban bennünket az a tény, hogy a legrégebbi múltra visszatekintő protestáns felekezet viszont a lutheránus. A guyanai evangélikus egyház 1743. október 15-én alakult. Ezen a napon gyűltek össze holland telepesek Lodewyk Abbensettes házában, hogy egy olyan gyülekezetet alapítsanak, amelynek tagjai az Ágostai hitvallás tanítását követik. A szép kezdeményezésre árnyékot vet az a tény, hogy ezen első egyházközségnek a tagjai – a spanyol és a portugál gyarmatosítókhoz hasonlóan – rabszolgatartó ültetvényesek voltak. Templomukat, amely csak tíz évvel később épült fel a Berbice folyó közelében, csupán maguknak szánták. Nem ismerték fel, hogy az evangéliummal szolgálniuk kellett volna az afrikai rabszolgák és az őslakos indiánok között. Élet ott lesz, ahol megosztják, a belterjes egyház „halálra” van ítélve. Így történt, hogy amikor a holland ültetvényesek elhagyták az országot 1875-ben, akkor összesen tizenegy lutheránus maradt utánuk. Új hajnal virradt, amikor 1878-ban egy már Guyanában született lelkipásztor, Robert John Mittleholzer nekiállt, hogy összeszedje a szétszéledt nyájat. Szolgálatának harmincöt éve alatt tizenegyről 378 főre gyarapodott a hívek száma. Amit az ősök elmulasztottak, azt az utódok hűségesen végzik. A guyanai evangélikus egyház ma tizenegyezer tagot számlál. Annak ellenére, hogy egyre többen hagyják el az országot, és más felekezetek létszáma csökken, ők – ha lassan is, de – növekszenek. Komoly missziót folytattak a 20. század elején az indiai szerződéses munkások közt. Egyháztörténeti feljegyzésekből ismeretes, hogy 1915-től például hindi nyelven is tartottak istentiszteleteket. Most pedig az indián őslakosság evangélizálását tűzték ki feladatként. Nagy gondot fordítanak a laikusok képzésére, hiszen képtelenség, hogy tizenhárom lelkészük el tudja látni a szolgálatokat az egymástól tetemes távolságban lévő negyvennyolc evangélikus gyülekezet mindegyikében. A világimanapi liturgia azonban felekezetközi összefogás eredményeként született. Az ökumenikus asszonycsoport tagjai között az evangélikusok és az anglikánok mellett megtalálhatóak többek között a moráviai egyház és az Üdvhadsereg képviselői. S bár Guyanában még nem mindig érzékelhető a felekezetek közt ez az egység, most az imanapon közös bizonyságtételként fogalmazzák meg bátorításukat a világ keresztényei felé: Isten bölcsessége új értelmet ad életünknek. Az ellentmondások országában egyértelmű reménységben élnek az asszonyok, mert hitük és meggyőződésük, hogy Isten senkit sem hagy magára a nehézségekben. Az istentisztelet záróáldása, amelyet a guyanai asszonyok olyan szépen megfogalmaztak, választ ad a bevezetőben feltett kérdésre is. A keresztény egyházak szerepe Guyanában tehát nem más, mint ennek a reménységnek a továbbadása, a csüggedők, a megkeseredettek biztatása, hogy észrevegyék: minden körülmények között hordoz az ő ereje, hatalma tart; az ő bölcsessége tanít, és ad az életnek új értelmet.

Néhány budapesti helyszín és időpont Március 5., szerda • 15.00: Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon – öregek otthona (II. kerület, Ördögárok u. 9.) Március 7., péntek • 10.00: Zuglói Evangélikus Egyházközség (XIV. kerület, Lőcsei út 32.) • 17.00: a Deák téri evangélikus egyházközség nagyterme (V. kerület, Deák tér 4.) • 17.00: a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség temploma (XV. kerület, Juhos u.28.) • 17.00: a Magyarországi Metodista Egyház kápolnája (III. kerület, Kiscelli u. 73.) • 18.00: az Üdvhadsereg rákoscsabai gyülekezete (XVII. kerület, Lemberg u. 38–42.) Március 8., szombat • 16.00: Csepeli Evangélikus Egyházközség (XXI. kerület, Katona J. u. 35.) Március 9., vasárnap • 10.00: Kelenföldi Evangélikus Egyházközség (XI., Bocskai út 10.)

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::