Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A második világháború alatt Raoul Wallenberg svéd diplomata budapesti zsidók ezreinek az életét mentette meg. Pest felszabadulása után börtön, majd halál várt rá. Valószínűleg a moszkvai Ljubljankában, az orosz titkosszolgálat főhadiszállásán teljesedett be végzete. Az egyik leggazdagabb svéd családba született nem sokkal azután, hogy apja 1912-ben meghalt. Nagyapja nevelte fel, akinek az volt a célja, hogy Raoul a család tulajdonában lévő Enskilda Bankban fusson be karriert. Csakhogy ő nem vágyott erre a pályára. Az építészet érdekelte, és beutazta a világot. Miután hazatért, egy élelmiszerekkel kereskedő cégnél – amelyet egy zsidó vallású magyar, Lauer Kálmán vezetett – talált állást. Hamarosan „a külföldi ügyekkel foglalkozó” igazgató lett. Magyarországra üzleti ügyei miatt érkezett először 1942-ben, majd 1943-ban. Hazánk mindaddig a béke szigete volt, míg 1944. március 19-én meg nem szállták a németek, akik április elején országunk keleti részét háborús zónának nyilvánították, és mint „biztonsági intézkedést” rendelték el a zsidók gettóba tömörítését. Ezt később Budapesten kívül az egész országra kiterjesztették. Ezzel vette kezdetét a deportálás. Elsőként a magyarországi történelmi egyházak tiltakoztak ez ellen, majd egy sor külföldi államfő is így tett. A németek egyre rosszabb hadi helyzete és a szövetségesek normandiai partraszállása cselekvésre ösztönözte a politikai mozgásában rendkívül korlátozott Horthy Miklós kormányzót: a nyár folyamán leállíttatta a deportálásokat. Addigra azonban Budapest kivételével a hazai zsidóságot mindenhonnan elvitték a németek. Ebbe a magyar fővárosba érkezett Raoul Wallenberg, már mint svéd diplomata. A svéd külüggyel karöltve az amerikai Háborús Menekültek Bizottsága és az Amerikai Hírszerző Szolgálat választotta ki arra, hogy minél több budapesti zsidót mentsen meg. Abban, hogy elfogadta ezt a feladatot, nagymértékben közrejátszott az is, hogy főnöke, Lauer Kálmán kérte: vegye svéd védelem alá a Budapesten maradt rokonait. Wallenberg kezdetben úgy gondolta, hogy rövid ideig marad Magyarországon. Feladatát megkönnyítette, hogy a vatikáni nunciatúrán és a svájci követségen már javában folyt a zsidók mentése. Átvette a már bevált gyakorlatot: egy-egy üldözöttnek svéd vízumot állított ki, majd ezt kiterjesztette a családtagjaira is azzal, hogy az útlevél „családi vízum”, ami svéd állampolgárságot is jelent. Az általa kiállított négyezer-ötszáz védőútlevél tehát ugyanennyi család számára nyújtott menedéket. A Sztójay-kormány elfogadta ezt az érvelést, és hitelesítette az okmányokat. A nyilas puccs után hatalomra került Szálasi is tolerálta ezt a gyakorlatot, mert azt remélte, ha a jogfolytonosságra hivatkozva gesztust gyakorol egy semleges állam felé, akkor az cserébe kabinetjét Magyarország legális kormányaként ismeri el. A nemzetvezető tehát diplomáciai kártyalapként kezelte a „zsidókérdést”. Szálasinak a külföldi védőokmányok elismeréséről szóló döntését októberben és novemberben a rádióban is felolvasták. Per Anger svéd diplomata később ezt mondta: „Egyezményünk volt ötezer ilyen útlevél elismerésére… persze nem álltunk meg ennél a számnál. Titokban többször ennyi útlevél lett kiállítva.” A helyzet Budapest ostromával változott meg, mégpedig radikálisan, amikor is a nyilasok felrúgták a megállapodást, és válogatás nélkül gyilkolták a hazai zsidóságot. Wallenberg ekkor személyes bátorságával rendkívül sok embert mentett meg, nemegyszer közvetlenül a kivégzésük előtt. Csakhamar azonban neki is menekülnie kellett: a nyilasok megszállták a svéd nagykövetséget, és azt akarták, hogy a diplomaták hagyják el Budapestet. Wallenberg ekkor titkos lakhelyre menekült, de zsidómentő akcióit tovább folytatta. Munkájában a rendőrség által testőrének korábban kirendelt Bajusz Lajos csendőr és Szalai Pál nyomozó segítette. Az oroszok január 13-án foglalták el a pesti Benczúr utcát, ahol Wallenberg bujdokolt. Egy orosz őrnagynak a szemtanúk szerint Wallenberg bemutatkozott, majd saját akaratából követte a 151-es hadtest parancsnokságára. Ekkor látták utoljára. A szovjetek foglya lett, amit Bulganyin hadügyminiszter-helyettes január 17-én Malinovszkijnak küldött távirata is megerősít. Eszerint Wallenberget le kell tartóztatni és Moszkvába kell küldeni. A távirat egyik másolatát az orosz elhárítás parancsnoka, Abakumov is megkapta. Ezzel Wallenberg sorsa megpecsételődött. Moszkvában a ljubljankai börtönbe került mint amerikai kém. Szovjet nyomásra 1945. március 8-án a Magyar Rádió bemondta, hogy a Debrecenbe vezető úton a nyilasok ügynökei meggyilkolták. Halálának pontos helye, ideje és oka ismeretlen. A legújabb kutatások mindazonáltal valószínűsítik, hogy végzetét azoknak az iratoknak az ismerete okozta, amelyek bizonyították, hogy nem a németek, hanem a szovjetek számlájára írható a mintegy 22 ezer lengyel katonatiszt lemészárlása 1940-ben a fehéroroszországi Katyn erdejében.

Jezsó Ákos

::Nyomtatható változat::