Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Igen Tisztelt Jelenlevők! Kedves Testvérek! Az Északi Egyházkerület püspökeként szeretettel köszöntöm a kórustalálkozó résztvevőit. Nagy örömömre szolgál, hogy – a legnemesebb lutheri hagyományokat is követve – evangélikus iskoláink szinte mindegyikében magas szintű zenei élet folyik, és színvonalas kórusok működnek. Egy-egy ilyen kórustalálkozó lehetőséget kínál a megmérettetésre, de még inkább a közös szolgálatra, valamint testvéri, baráti találkozókra. Kérem, éljenek, éljetek a közösségépítés ilyen eszközeivel! Köszönöm, hogy a Luther Márton Kollégium és az evangélikus általános iskola vezetése is magáévá tette ezt az ügyet. Világunkban annyi a zaj, a zörej, a fülsértő lárma, a disszonáns hang. Mi a harmóniát, a tiszta hangzást képviselhetjük. Ebben segítségünkre lehet a „musica sacra”, a szent zene. A tavaly százhuszonöt éve született Kodály is azt hangsúlyozta, hogy bizonyos titkok csak a zene segítségével tárulnak fel. Így ír: „A zene – lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, lelki vérszegénységben hal meg. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek olyan régiói, amelyekbe csak a zene világít be.” Hiszem, hogy a zene segítségével nemcsak önmagunkról, hanem főképpen Istenről is többet tudhatunk meg. Lehetnek neki olyan titkai, amelyek nem az ige, hanem a zene, illetve a közös éneklés nyelvén szólalnak meg. Istenről sokféleképpen lehet beszélni. Mondhatjuk őt szentnek, tökéletesnek, jónak, hatalmasnak. Talán szokatlan őt szépnek nevezni. Egy evangélikus kórustalálkozón azonban így is fogalmazhatunk: az esztétika is Isten szolgálatában áll. Isten maga a Szépség. (…) Isten: a szépség Istene. Ezért dicsőíthetjük őt énekkel ma este is. Kedves Jelenlevők! Fogadja áldáskívánásomat a kórustalálkozó minden résztvevője és szervezője. Erős vár a mi Istenünk!

Nováky Andrea, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium kórusának karnagya, a rendezvény szervezője: Amikor országos tantárgygondozó lettem, azon töprengtem, mire van szükségük a kollégáimnak: információcserére, szakmai továbbképzésre. A második gondolatom pedig az volt, hogy minek örülnének az én gyerekeim: ha találkozhatnának a többi kórussal, hogy lássák, ők milyen munkát végeznek. Az első perctől fogva szükségtelennek tartottam, hogy ez a találkozó verseny legyen; az élményeket, az éneklés közös örömét tartom elsődlegesnek. Amúgy is versengő a világ, s a vetélkedésnek nemcsak nyertesei, hanem vesztesei is vannak… Kultúrát és élményeket akartam nyújtani, s ehhez Nyíregyháza kitűnő környezetet ad, a helyi evangélikus általános iskola dísztermének az akusztikája páratlan, szoros szomszédságában a Luther Márton Kollégium pedig minden egyéb feltételt biztosít. Az az ötlet is felmerült, hogy milyen jó lenne egy összkari produkció a Nagytemplomban, de olyan fantasztikus, hogy itt olyan sok evangélikus közösség van, és a papok mind ragaszkodtak hozzá, hogy náluk is, náluk is énekeljünk… Úgyhogy ahány kórus, annyi templomban énekelt vasárnap. Ez pedig azért fontos, mert így a gyülekezetek is láthatják, hogy van evangélikus ifjúság, van éneklő evangélikus ifjúság.

Bence Gábor, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium karnagya: Amióta visszakaptuk az iskolát, azóta van énekkarunk. Eleinte női kar volt, most már – amikor sikerül – néhány fiúval vegyes karrá tesszük, hogy legalábbis háromszólamú műveket is tudjunk énekelni. Általában zeneileg jól képzett gyerekek jönnek az iskolánkba, kottaolvasásban jók, de megfigyeltem, a hangképzéssel több munka van mostanában; nem olyan természetes, hogy „tisztára éneklik a hangjukat” az óvodában vagy az általánosban. Most is itt tartunk: éppen nyiladoznak az énekhangok, és élvezzük, hogy hirtelen szép együtt énekelni. Iskolánkban emelt óraszámban, végig, tizenkettedikig van énekoktatás; az alsósoknak komoly, hetvenfős énekkaruk van. Ide most az ifjakkal jöttünk, nagyon jól érzik magukat. Jó látni, hogy a többiek mivel foglalkoznak, olykor ötletet is kapunk egymástól, s jó egyáltalán kiszabadulni Pestről.

Császár Ilona, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium nyolcadikosa: Főként a humán tantárgyak érdekelnek, rajz, irodalom, de a testnevelés és az ének is. Most óvó néni szeretnék lenni, régebben pszichológusnak készültem, majd meglátjuk… Nem tudok minden kóruspróbán ott lenni, mert néha egybeesik más órámmal. De járok zeneiskolába is, öt éve fuvolázom, zenekarban is, és ezek segítik egymást. Mind a kettőnél ugyanaz a lényeg, figyelni kell a másikra, a másik szólamra. Jó énekelni. A fellépések is jók. Most nyáron Erdélybe készülünk az énekkarral. Itt már másodszor vagyok – néhány osztálytársammal együtt –, az előzőről is szép emlékeket őrzök.

Szabó Márta, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tizedikese: Én Pilisborosjenőről járok be mindennap az iskolámba, még szerencse, hogy központi helyen van, így könnyen megközelíthető, mert én mindenképp itt akartam tanulni. Jó ez a rendezvény; más iskolák diákjaival még nem ismerkedtem meg, de minket közelebb hoz egymáshoz, jobban összeráz. Én nem énekelek, a kísérő zenekarhoz tartozom. Klarinéton játszom most már hét éve, de ezalatt hat tanár tanított, így azért elég nehéz, mert mire megszoknánk egymást, már búcsúzunk is… Szerintem a tanároknak is jó alkalom ez, mert itt megmutathatják egymásnak, mit sikerült összerakniuk, és el is leshetnek egymástól fortélyokat. Nagyon érdekes volt a péntek esti koncert, mert közel jöttek hozzánk a művészek: meséltek a műről, magyaráztak, de nem azt mondták meg, hogy mit kell gondolnunk, hanem csak azt akarták elérni, hogy figyeljünk és gondolkodjunk.

Kendeh K. Gusztáv, az Országos Zenei Bizottság vezetője: Eddig zeneiskolában dolgoztam, csak 2007-től veszek részt a megújult összetételű egyházzenei bizottság munkájában, így talán érthető, miért nem tudtam eddig erről a hagyományról, a gimnáziumi kórusok országos találkozójáról. Nagyon örvendetesnek tartom, hogy van, és csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok a kezdeményezésről. Talán abból indulhat, alakulhat ki a sokkal szélesebb alapokon nyugvó gyülekezeti énekkari munka, ha ezek a fiatalok megszeretik az éneklést, s közösségükbe kerülve szorgalmazzák, esetleg még áldozatot is hoznak érte. Bizottságunk a gyülekezetek zenei életének segítésére hivatott, van egy szerény anyagi keretünk is, hogy támogatást tudjunk nyújtani az orgonák felújításához, a gyülekezeti énekkarok utazásához, különböző terveik megvalósításához. Március közepéig közzé is tesszük pályázati felhívásunkat, mert a következő ülésen döntünk a támogatandó célokról.

Simon Attila, az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiumának iskolalelkésze: Még nem vagyok megválasztva, de valóban iskolalelkészként tevékenykedem. Amikor általános iskolás voltam, még nem voltak egyházi intézmények, de középiskolába már a fasori gimnáziumba jártam, a diploma kézhezvétele után pedig ezt az állást foglalhattam el. „Első generációs” iskolalelkésznek mondhatom magam; az iskolalelkészség az én szolgálatommal egy időben kezdődött, hiszen 2007-től egyházunk minden olyan oktatási intézményében, ahol háromszáznál több diák tanul kötelező betölteni az iskolalelkészi állást. Igyekszem a hittanórákon kívül is kapcsolatot keresni a diákokkal. Az, hogy most az énekkarban látni engem, remélem, csak alkalmi feladatvállalás, mert megerősödik annyira a fiúrészleg, hogy az én tenoromra már nem lesz szükség. Egyébként gyerekkorom óta énekelek, a nagyapám lelkész volt, a nagymamám kántor, egész kis korunktól kezdve ott ültünk a testvéreimmel együtt az orgonapadon. Aztán talán éppen a fasori évek alatt fordult komolyra a zenei érdeklődésem a Lutheránia énekkar és az orgonatanulmányaim révén. Domjánné Szólik Anikó, az Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium énektanára: Az ének tantárgynak kiemelt szerepe van iskolánkban, és az énekkar ügyét is szívükön viselik a kollégák, élükön az ugyancsak ének szakos igazgatónővel. Én négy éve végzem ezt a munkát, és nincs okom panaszra; szakköri jelleggel működik ugyan a mini, a kis és a nagy kórus, de az órarendbe beépítve. Először vagyunk itt, nagy kíváncsisággal és némi aggodalommal jöttünk. Utóbbi oka, hogy néhányan megbetegedtek, s hát azért szorongtunk a megmérettetés miatt is. Nagy rutinunk nincs a népes közönség előtti bemutatkozásban, bár egyre gyakrabban hívnak bennünket városi rendezvényekre is, kiléptünk tehát már az iskolai ünnepségek keretei közül. Idén először a minősítőn is megméretjük magunkat márciusban; a kategóriánknak megfelelő népdalcsokorral és kétszólamú kórusművekkel készülünk, ezt a műsort hoztuk el a találkozóra is. Izgalommal töltött el bennünket a gyorstanulási verseny is, de ki kell próbálni az ilyesmit is! Takács Andrea, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium karnagya: Húsz éve vezetem ezt a kezdetektől fogva vegyes karként működő együttest. Számos megyei és területi versenyen indultam már a kórussal, és szép sikereket értünk el. Legutóbbi büszkeségünk, hogy a tavalyi jubileumi év alkalmából egy olyan kórustalálkozót szervezhettem, ahova eljöttek a régi diákok is, és sikerült kiadni egy önálló CD-t. Kórusunk mindig megbecsült közössége volt az iskolának, a lehetőségekhez mérten segíti, támogatja munkánkat az intézmény. Azt azonban érzem, hogy megszüntették az ének-zene tagozatos képzést a városban, más módszerekkel kell emiatt dolgozni, megtanítani az új darabokat. Tanítványaim közül többen a nyomomba léptek már, számos énektanár akad köztük, vagy olyan, aki épp annak tanul. A következő megmérettetésünk márciusban lesz: Győrben minden tavasszal megrendezik a Kisfaludy-napok kulturális eseménysorát; március 15-én lépünk fel énekkari kategóriában. Az ittlétünk pedig magától értetődő a Sopron–Nyíregyháza távolság ellenére: az evangélikusok közösségéhez tartozunk.

Kiss Dávid, a Budapesti Corvinus Egyetem elsőéves politológia szakos hallgatója: Nyolc évig voltam a soproni líceum diákja, három évig diák-önkormányzati vezető. Magam ajánlkoztam, hogy kisegítem a basszus szólamot. Már kétszer voltam itt. Tetszik nekem a hangulat, és az éneklés élménye a kórussal olyan, hogy nem szívesen hagyja ki az ember az érettségi után sem. Tetszik nekünk itt Nyíregyházán. Maga a város is remek, kellemes hangulata van, és a Luther-kollégium is színvonalas. Az evangélikus gimnáziumok diákjainak lehetőséget ad a megismerkedésre, rengeteg kapcsolatra tettünk szert, illetve olyanokkal is találkoztunk, akikkel másutt már megismerkedtünk, és itt egymásra ismertünk az éneklő tömegben. Élvezem az egyetemista létet, de természetesen nagyon más, mint a líceum közössége volt, úgyhogy minden alkalmat megragadok, hogy meglátogassam a régi iskolámat, együtt lehessek ezzel a közösséggel.

Kovács Máté, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium tizenegyedikes tanulója: Kilencedikes koromban kezdtem a kóruséneklést, aztán átmenetileg lazítottam a kapcsolaton, de valahogy újra visszataláltam. Részben mert Takács Andrea tanárnő hívott, részben mert jó dolog a közös éneklés, jó társaságra találtam. Zeneiskolába is járok, nyolc évig csellóztam, és négy éve basszusgitározom. Bár lázasan és az utazástól kicsit elfáradva hallgattam a péntek esti koncertet, a csellista játéka nagyon tetszett. Egyébként megérte eljönni, látni, hogy mindenféle korosztály együtt van, mindenkinek más az érdeklődési köre, de mindenki szeret énekelni – és ezért vagyunk itt.

Gál Eszter, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium nyolcadikos tanulója: Negyedik éve vagyok a Luther Márton Kollégium lakója, beköltözésemkor már működött a kórus. Főleg egyházi műveket énekelünk, kedd esténként tartunk próbát. Elsősorban a kollégiumi alkalmakon énekelünk, de vannak külföldi testvérintézményeink, olykor utazunk Kárpátaljára, Erdélybe. Rendszeresek a „bennmaradós hétvégék”, olyankor valamelyik gyülekezethez megyünk fellépni. Nagyon szeretek énekelni, nekem a zene az életem, a gimnázium után népzene tanszakon szeretnék továbbtanulni. A kórustalálkozónak pedig másodszor vagyok résztvevője. Nagyon jó, hogy nem verseny, mert nem kell izgulni, de közben lehet ismerkedni.

Párkai István Kossuth-díjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott professzora: A gyerekek annyira nem ismerik egymást! Pedig mégiscsak jó tudni egymásról. Arról nem is szólva, hogy éppen zenei vonalon az egész országban óriási nehézségek vannak. És a gyerekek alig hallanak másokat, tehát nincs összehasonlítási lehetőségük. Itt a gyorstanulási versenyen előadandó darabra való felkészüléshez mindenkinek azonos idő állt a rendelkezésére, de persze jelentős különbségek vannak attól függően, hogy milyen a társaság összetétele. Ha például olyan gyerekek vannak a kórusban, akik hangszert is tanulnak, azok óhatatlanul komoly előnyben vannak – főleg ritmikai szempontból. Nekem a tanárok betanítási metódusáról is adott ez némi felvilágosítást… A gyakorlottság sokat számít, meg az, hogy van-e a szólamban „vezérürü”. De több tapasztalatot hoz egy ilyen kísérlet, mint amennyit megfogalmazunk.

Dr. Fabiny Tamás püspök

::Nyomtatható változat::