Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Lel­kes hí­vei 1987-ben az­zal a cél­lal ala­pí­tot­ták meg Aj­kán a Fe­ke­te Ist­ván Iro­dal­mi Tár­sa­sá­got, hogy ápol­ják a mél­tán nép­sze­rű író ter­mé­szet­sze­re­tő ha­gyo­má­nya­it, véd­jék iro­dal­mi örök­sé­gét. Mű­kö­dé­sü­ket iro­dal­mi pá­lyá­za­tok és köny­vek fém­jel­zik, hi­szen az iro­dal­mi ha­gya­ték sor­sa úgy for­dít­ha­tó he­lyes irány­ba, ha el­ső­sor­ban a mű­vek éle­tét hosszab­bít­ják meg a gon­do­zó szel­le­mi utó­dok.

A hoz­zám el­ju­tott el­ső ki­ad­vá­nyuk a Sze­re­tem a köny­vet, és hi­szek ben­ne cí­met vi­sel­te. Egy­sze­rű ki­vi­te­lű, ám rend­kí­vül mag­vas gon­do­la­to­kat hor­do­zó ki­ad­vány volt, az öt­éven­ként meg­hir­de­tett iro­dal­mi pá­lyá­za­tok egyi­ké­nek díj­nyer­tes anya­gát kö­zöl­te 1995-ben. Ki­ad­ták Fe­ke­te Ist­ván mű­ve­i­nek bib­li­og­rá­fi­á­ját is, időn­ként meg­je­le­nő to­váb­bi köny­ve­ik­ből re­mek hát­tér­iro­dal­mi so­ro­zat áll össze az író mun­kás­sá­gá­ról és an­nak csa­lá­di, ba­rá­ti, ki­adói, ol­va­sói vo­nat­ko­zá­sa­i­ról.

Ke­vés­bé is­mert, hogy az er­dők, me­zők ki­tű­nő is­me­rő­je ver­se­ket is írt. Ma­gam is szí­ves öröm­mel kö­zöl­tem ezek­ből né­há­nyat a Hal­lali cí­mű va­dá­sza­ti vers­an­to­ló­gi­á­ban (Ter­ra­Print, 1994). 1998 ka­rá­cso­nyán Arany­má­lin­kó cím­mel ad­ták ki az író hát­ra­ha­gyott ver­se­it – kö­zü­lük egyet ere­de­ti kéz­írás­sal – Csa­bai Ti­bor gra­fi­ká­i­val és az iro­dal­mi ha­gya­té­kot oly lel­ke­sen gon­do­zó és fel­dol­go­zó Gás­pár Já­nos társ­el­nök el­iga­zí­tó utó­sza­vá­val.

A ver­ses­kö­tet 047-es szá­mú pél­dá­nya nem­csak a ver­sek mi­att könyv­tá­ram fél­tett kin­cse, ha­nem azért is, mert pon­to­san ki­vi­lág­lik be­lő­le az iro­dal­mi ha­gya­ték sor­sá­nak moz­ga­tó­ru­gó­ja, ahogy az utó­szó el­is­me­ri: „Te­kint­het­jük köl­té­szet­nek is, de in­kább csak az élet­mű ré­szé­nek mer­ném mi­nő­sí­te­ni, amely­hez Fe­ke­te Ist­ván­né Pil­ler Edith szép­sé­ges gon­dos­sá­ga, if­jú Edith és ifj. Fe­ke­te Ist­ván sze­re­te­te en­ge­dett hoz­zá­nyúl­ni.”

Az író öz­ve­gye, apá­ca le­á­nya és új­ság­író fia ter­mé­sze­tes kö­te­le­zett­sé­gét tel­je­sí­tet­te az­zal, hogy az iro­dal­mi ha­gya­té­kot olyan em­be­rek­re bíz­ta, akik ér­tő sze­re­tet­tel bá­bás­kod­nak fe­let­te. Ki­ál­lí­tá­son mu­tat­ják be a tár­gyi em­lé­ke­ket, és könyv­so­ro­zat­ban ad­ják ki az író mű­ve­it, szel­le­mi ha­gya­té­kát, mind­azo­kat a hát­tér­ről be­szá­mo­ló em­lé­ke­zé­se­ket, do­ku­men­tu­mo­kat, ame­lyek hoz­zá­já­rul­nak az al­ko­tó em­ber szel­le­mi nagy­sá­gá­nak ápo­lá­sá­hoz.

Kö­zös kö­tet­ben je­lent meg Fe­ke­te Ist­ván nap­ló­ja, a Ma­gyar Szín­ház­ban Pá­ger An­tal fő­sze­rep­lé­sé­vel be­mu­ta­tott, Haj­na­lo­dik cí­mű drá­má­ja és Fe­ke­te Ist­ván­né Ke­ser­ves évek cí­mű vissza­em­lé­ke­zé­se. Meg­ta­pasz­tal­hat­ja az ol­va­só, hogy a nap­ló­já­val a leg­őszin­tébb az em­ber, s ezek­ből a be­jegy­zé­sek­ből ren­ge­teg tény ki­de­rül Fe­ke­te éle­té­ről, iro­dal­mi meg­be­csült­sé­gé­ről, mun­ká­já­nak ku­lissza­tit­ka­i­ról.

Le­vél­ha­gya­té­ká­ból és írá­sa­i­ból szem­léz a 2000-ben meg­je­lent Tö­re­dé­kek cí­mű könyv. Ta­káts Gyu­la vi­lá­gí­tott rá 1984-ben, ka­pos­vá­ri em­lék­táb­la-ava­tó­já­ban: „Fe­ke­te Ist­ván ne­vét az Aka­dé­mi­ai Ki­adó ťA ma­gyar iro­da­lom tör­té­ne­te 1919-től nap­ja­in­kigŤ cí­mű, ezer­száz ol­da­las, spe­nót­zöld kö­te­te még csak meg sem em­lí­ti. A nem­rég meg­je­lent új ki­adá­sa sem. Ám­de köny­ve­it ron­gyos­ra ol­vas­sák könyv­tá­ra­ink­ban a ma­gyar ol­va­sók. If­jak és fel­nőt­tek kö­zött – a ki­adá­sok száz­ez­res pél­dány­szá­ma­in túl – ol­va­sói itt­hon és ha­tá­ra­in­kon túl mil­li­ók.” Mű­ve­i­nek pél­dány­szá­ma­i­ról e könyv be­ve­ze­tő írá­sá­ban ifj. Fe­ke­te Ist­ván nyújt pon­tos ada­to­kat.

Ta­káts Gyu­la meg­kér­dez­te: „Mi­ért hall­gat ró­la iro­da­lom­tör­té­ne­tünk és kri­ti­kánk? Mi a tit­ka és nyit­ja a Fe­ke­te Ist­ván-i mű si­ke­ré­nek?” So­ka­ké­val egye­ző vé­le­mé­nyem, hogy Fe­ke­te nem tö­rő­dött iga­zán a kul­tu­rá­lis mél­tó­sá­gok kö­rül va­ló sün­dör­gés­sel, csak tet­te a dol­gát, al­ko­tott ké­pes­sé­gei sze­rint, és nem le­het elég­gé hang­sú­lyoz­nom: szív­ből. Ér­ték­rend­je a ke­resz­tény em­ber pol­gá­ri ér­ték­rend­je volt, a me­ző­gaz­da­sá­gi in­té­ző élet­sze­re­te­té­ből szü­le­tett föld­sze­re­tet s mind­azon em­be­rek sze­re­te­te, akik kap­cso­lat­ban áll­tak az is­te­ni te­rem­tés ki­egé­szí­té­sé­vel, akik hoz­zá­tet­ték a ma­guk ere­jét a te­rem­tés foly­ta­tá­sá­hoz, élet­ben tar­tá­sá­hoz.

„És még­is nő a könyv­si­ker! Ezen is el­gon­dol­koz­hat­nak Fe­ke­te Ist­ván ol­va­sá­sa­kor iro­da­lom­tör­té­né­sze­ink. Igen, mert az ő ha­lott osz­tály­tár­sai, cso­dált öreg­jei min­dig el­mé­lyí­tik köny­ve­i­ben az em­be­ri ér­ze­lem­vi­lá­got: ba­rát­sá­got, sze­re­te­tet, szel­le­met, em­lé­ke­ket és az éle­tet…” – ál­la­pí­tot­ta meg Ta­káts Gyu­la, aki ész­re­vet­te Fe­ke­te írá­sa­i­ban a Krú­dy­é­hoz mér­he­tő lí­ra­i­sá­got. Te­hát mind­azt, ami­re a lé­lek­kel ér­ző nép fo­gé­kony, de az ideo­lo­gi­kus kul­túr­po­li­ti­ka fe­nye­ge­tett­sé­gé­ben vagy ép­pen a kul­túr­po­li­ti­ku­so­kat szol­ga­i­an, más szó­val jel­lem­te­le­nül ki­szol­gá­ló iro­da­lom­tör­té­nész-kö­rök­ben nem volt szo­kás ész­re­ven­ni. Ál­lí­tó­la­go­san el­avult esz­méi még­is ké­pe­sek vol­tak gyö­ke­ret eresz­te­ni s má­ig ha­to­ló­an meg­ka­pasz­kod­ni az em­be­ri el­mé­ben, lé­lek­ben, szív­ben, mert hi­szen on­nét is ered­tek, s a ké­sőb­bi­ek­ben sem bi­zo­nyul­tak ide­gen­nek.

Hor­váth Ti­bor pá­lya­elem­zé­sé­ben ki­fej­ti: „Épp a Fe­ke­te Ist­ván ál­tal kép­vi­selt ér­té­kek, a sze­re­tet és hu­má­num hi­á­nya ve­ze­tett oda, hogy az em­be­ri élet le­ér­té­ke­lő­dött, sőt az em­be­ri­ség pusz­ta lé­te is több­ször meg­kér­dő­je­le­ző­dött a szá­zad fo­lya­mán.”

Gon­dol­tuk vol­na, hogy a mil­li­ók ál­tal sze­ret­ve hab­zsolt mű­ve­ket on­tó al­ko­tó szak­mai el­fo­gad­ta­tá­sa kö­rül mi­lyen aka­dá­lyok emel­ked­tek? Sze­ren­csé­re a Fe­ke­te-mű­vek­nek si­ke­rült le­bír­ni­uk eze­ket a gá­ta­kat, s cá­fol­ták a po­li­ti­ka lét­jo­go­sult­sá­gát a fedd­he­tet­le­nül tisz­ta és jó mű­vé­szet ér­de­mé­nek el­foj­tá­sá­ra.

Éle­té­nek sors­elem­zé­se­it tar­tal­maz­za a Fe­ke­te Ist­ván sor­sai cí­mű könyv, újabb do­ku­men­tu­mo­kat és le­ve­le­ket kö­zöl a Ked­ves Ist­ván bá­tyám! cí­mű össze­ál­lí­tás. A Gás­pár Já­nos (a leg­több tár­sa­sá­gi ki­ad­ványt ő jegy­zi, 1971 óta el­évül­he­tet­len ér­de­mek­kel ku­tat­ja és rend­sze­re­zi Gi­ay Fri­gyes­sel, mun­ka­tár­sá­val a Fe­ke­te-élet­mű­vet) szerkesztésében megjelent Fe­ke­te Ist­ván aj­kai ké­pes­köny­ve az írói esz­mé­lő­dés igen fon­tos kor­sza­kát mu­tat­ja be, he­lyi do­ku­men­tu­mok­kal.

Fe­ke­te Ist­ván ki­adat­lan kéz­ira­ta­i­ból kö­zöl vá­lo­ga­tást a Ba­lan­gó és egye­bek cí­mű kö­tet. Kü­lön­le­ges ér­ték a test­vé­re­i­vel foly­ta­tott le­ve­le­zé­sét köz­re­adó két könyv: a Fe­ke­te Ist­ván és Ilo­na… va­la­mint a Fe­ke­te An­na és Fe­ke­te Ka­ta­lin le­ve­lei cí­mű.

Cso­dá­la­to­san össze­tar­tó csa­lád volt Fe­ke­té­éké, s tá­vol­ba sza­kadt lány­test­vé­re­it és férjüket is át­ha­tot­ta az író ro­kon sze­re­te­te és se­gí­té­se. Ilo­na – aki si­ke­res sza­kács­köny­vek író­ja volt, s egyik köny­vé­vel el­ső dí­jat is nyert a frank­fur­ti könyv­vá­sá­ron – Né­met­or­szág­ban igye­ke­zett köny­vei kül­föl­di meg­je­len­te­té­sé­nél köz­re­mű­köd­ni; Ka­ta­lin és fér­je, Sa­ád Fe­renc – aki ma­ga is va­dá­sza­ti író –, An­na és fér­je, dr. Vert­se Al­bert rend­sze­res le­ve­le­zést foly­ta­tott Fe­ke­te Ist­vá­nék­kal, s iro­da­lom­mal kap­cso­la­tos vagy ma­gán­ter­mé­sze­tű ügyek­ben ro­ko­ni szí­ves­ség­gel köl­csö­nö­sen se­gí­tet­ték egy­mást.

Leg­utóbb, 2008-ban az Őszin­te szó­val cí­mű, Ka­lei­dosz­kóp Fe­ke­te Ist­ván­ról al­cí­mű könyv ér­ke­zett Fe­ke­te Ist­ván Iro­dal­mi Tár­sa­ság ki­adói jel­zés­sel a bo­rí­tó­ján Aj­ká­ról. A könyv szer­kesz­tő­je, Hor­váth Ti­bor az író la­pok­nak adott in­ter­jú­i­ból, ró­la írt cik­kek­ből szem­léz. Töb­bek kö­zött he­lyet ka­pott ben­ne Jó­kai An­ná­nak a göl­lei új­ra­te­me­té­sen el­hang­zott bú­csúz­ta­tó nek­ro­lóg­ja, Gi­ay Fri­gyes ta­nul­má­nya Fe­ke­te Ist­ván aj­kai éve­i­ről és ifj. Fe­ke­te Ist­ván rend­kí­vül meg­ha­tó jel­lem­raj­za édes­ap­já­ról, a Ka­rá­cso­nyi bo­rí­ték.

Az író meg­cse­le­ked­te éle­té­nek het­ven éve so­rán, amit ké­pes­sé­ge­i­nek és le­he­tő­sé­ge­i­nek ha­tá­rai kö­zött te­he­tett. Mű­ve­it a mai na­pig je­len­tős pél­dány­szám­ban je­len­te­tik meg, sze­re­pe el­vi­tat­ha­tat­lan az if­jú­ság ter­mé­szet­sze­re­tet­re és ez­ál­tal tisz­ta em­ber­ség­re tör­té­nő ne­ve­lé­sé­ben. Írói ha­gya­té­ká­nak meg­be­csü­lé­se már az őt kö­ve­tő nem­ze­dé­kek fe­le­lős­sé­ge, amely­nek szép pél­dá­ja az aj­kai il­le­tő­sé­gű, de or­szá­gos ki­ter­je­dé­sű Fe­ke­te Ist­ván Iro­dal­mi Tár­sa­ság iro­dal­mi ha­gya­ték­gon­do­zó te­vé­keny­sé­ge.

Öröm ér­te­sül­ni ró­la, hogy az is­mer­te­tett köny­vek ki­adá­sá­hoz se­gít­sé­get nyúj­tott a Veszp­ré­mi Nyom­da Rt., a Ma­gyar Or­szág­gyű­lés, a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Örök­ség Mi­nisz­té­ri­u­ma, a Pro Re­no­van­da Cul­t­u­ra Hun­ga­riae Ala­pít­vány, a Nim­fea Ter­mé­szet­vé­del­mi Egye­sü­let, a Kör­nye­zet­vé­del­mi Alap cél­elő­irány­zat 2002-es köz­cé­lú ke­re­te, Aj­ka Vá­ros Ön­kor­mány­za­ta és a Veszp­rém Me­gye Kul­tú­rá­já­ért Köz­ala­pít­vány. Az élet­mű bi­zo­nyít­ja, hogy ér­de­mes az ér­de­ké­ben tör­té­nő össze­fo­gás­ra, mert ez a cél azo­nos az ol­va­sók ér­de­ké­vel is.

Zsi­rai Lász­ló

::Nyomtatható változat::