1%

 
Menü
Nyugati Evangélikus Egyházkerület
Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben
Püspöki körlevelek
Nyilatkozat
 

Nyilatkozat

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége a híradásokból értesült arról, hogy egyházunk egyik lelkésze megáldotta a Magyar Gárda zászlaját. Ezt lelkiismerete szerint, saját felelősségére, minden megelőző egyeztetés nélkül tette.

Meggyőződésünk, hogy a hazánk közéletében tapasztalható visszásságok csak úgy orvosolhatók, ha a demokrácia alapértékeiben konszenzus alakul ki. Minden olyan szervezetet és tevékenységet, mely nem a demokratikus rend és törvényesség mindenkire vonatkozó érvényesülését erősíti, határozottan elutasítunk.

Budapest - Győr, 2007. augusztus 25.

Ittzés János elnök püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő

Társoldalak
Egyetemes nyilatkozat 2009 ökumenikus imahetében
A Magyarországi Evangélikus Egyház nyilatkozata az emberi élet védelmében az abortusztabletta bevezetésének tervezésekor
A püspöki tanács állásfoglalása az új liturgia ügyében
Nyilatkozat az egyházi iskolák finanszírozásáról
Sajtóközlemény
Püspöki körlevél EU képviselőválasztással kapcsolatban
Elnökségi körlevél
EU. Elnökségi püspöki körlevél
Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége és Püspöki Tanácsának nyilatkozata a kormány felkérésére
Közlemény
A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsának 2007. október 25-én hozott határozata
Körlevél a liturgia tervezetről
Püspöki körlevél a határon túl élő magyarság kettős állampolgárságának népszavazása ügyében
Nyilatkozat az egyházi iskolák finanszírozásáról
Egyházvezetők nyilatkozata
A Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége 2007. augusztus 26-án a következő nyilatkozatot adta ki.
Sajtóközlemény 2008. január 31.
Püspöki körlevél a stóla használatával kapcsolatban
Püspöki körlevél a stóla bevezetésével kapcsolatban
A Magyarországi Evangélikus Egyház állásfoglalása a szerv- és szövetadományozás etikai megítéléséről
Püspöki körlevél a megromlott szlovák-magyar viszonyról
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének nyilatkozata az ügynökkérdés kapcsán
Püspöki körlevél az úrvacsoráról
Nyilatkozat
Elfogadhatatlan zárszámadás
 


::Nyomtatható változat::

Evangélikus Egyház Gyülekezeti és intézményi honlapok Nyugati Evangélikus Egyházkerület Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben Püspöki körlevelek Nyilatkozat

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster