Nyilatkozat
Tegnap kézhez vettük Kuncze Gábor elnök úr levelét, amelyben ismerteti a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját, megemlítve, hogy szeretné tisztázni a félreértéseket.
A pártjuk nevében kifejtett nézeteket tisztán megértettük és nem félreértettük. Itt nem elsősorban azokra a levelekre gondolunk, amelyek megjelentek honlapjukon, és amelyek hangvételükkel mélyen megsértették a hívőket, hanem az egyik vezető parlamenti képviselőjük által nyilvánosan tett kijelentésekre.
Az egyház és az állam kapcsolata nagyon sok kérdést felvet, és ezekre a kérdésekre sokféle válasz adható, de az igazi választ elsősorban a törvények betűjének és szellemének korrekt megtartása jelenti, nem pedig a napi, választási szempontok szerint megfogalmazott, tartalmilag ellentmondásos, komolytalan javaslatok hangoztatása.
Szeretnénk kimaradni mindenfajta politikai kampányból, és sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy az SZDSZ egyes képviselői a választás közeledtével a vallásos emberekkel nem szimpatizáló szavazók voksainak megszerzésére törekednek, és ennek érdekében az egyházellenes hangulatkeltés eszközeitől sem riadnak vissza.
Reméljük, hogy az e képviselők által megfogalmazottak nem tükrözik a párt egészének véleményét, és ezért az elnök úr a levelet bocsánatkérésnek szánta; ha ez így van, azt a magunk részéről elfogadjuk.
Őszintén reméljük, hogy az SZDSZ - csakúgy, mint az európai liberális pártok túlnyomó többsége - elismeri és értékeli a vallásos emberek és szervezetek szerepét a társadalomban, és nem kívánja a Magyarországon kialakult, alkotmányos garanciákkal alátámasztott törvényes rendet megváltoztatni.
Budapest, 2005. november 22.,
Dr. Erdő Péter bíboros,
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke
Dr. Bölcskei Gusztáv püspök,
a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
D. Szebik Imre elnök-püspök,
Magyarországi Evangélikus Egyház
Dr. Feldmájer Péter elnök,
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
|