1%

1%

 
Menü
Nyugati Evangélikus Egyházkerület
Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben
Püspöki körlevelek
Körlevél a liturgia tervezetről
 

Körlevél a liturgia tervezetről

ÜZENET EGYHÁZUNK NÉPÉHEZ

Alulírottak, mint a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalban lévő püspökei – az egyházunk törvényei [1997. évi IV. tv. 62.§ d) bek.] által ránk ruházott felelősségünkre hivatkozva – az Agendaszerkesztő és Liturgiai Bizottság (ezután: bizottság) előzetes tájékoztatása után a következő üzenettel fordulunk lelkészeinkhez, gyülekezeteinkhez:

  1. Köszönetet mondunk az Országos Közgyűlés által megválasztott bizottságnak és a munkafolyamatban behívott szakértőként résztvevő testvéreinknek, hogy az elmúlt években – egyház- és ügyszeretetük elkötelezésével, sok időt és erőt igénylő munkával – fáradoztak azon, hogy egyházunk liturgiai reformját előkészítsék, új istentiszteleti rendünket formába öntsék.
  2. 2003 ádventjével terveztük elindítani a próbafolyamatot. Ez a püspökök által felkért gyülekezetek többségében gyakorlatilag csak 2004 elején indult el, úgy, hogy az ún. próbagyülekezetek tényleges használat közben kezdtek ismerkedni a bizottság által javasolt istentiszteleti renddel, rendekkel.
  3. Fájdalommal tapasztaltuk, hogy – a próbagyülekezetek nem egészen megfelelő előkészítésével nem indokolható mértékben és módon, és főként nem is a felkért próbagyülekezetek részéről – testvérietlen és a szent ügyhöz méltatlan hangnemben szólaltak meg elutasító vélemények. Ezek ellen, és nem a tárgy- és tényszerű észrevételek, a megindokolt kritikus állásfoglalások ellen emelünk szót.
  4. Úgy értékeljük, hogy a próbafolyamat első szakaszának tanulságai kezdenek körvonalazódni. A figyelembe vehető és érdemi észrevételekre tekintettel a bizottság a közeljövőben kidolgozza azt az istentiszteleti rendet, amelyet a próbafolyamat második szakasza előtt – egyelőre nem végleges jóváhagyás, hanem tájékoztatás végett – az Országos Közgyűlés 2004. június 4-ére tervezett ülésére beterjesztünk.
  5. Bizalommal kérjük a már felkért próbagyülekezeteket fontos szolgálatuk folytatására. Egyúttal kérjük azokat a gyülekezeteinket, amelyek lelkészükkel egyetértésben szívesen kapcsolódnának be e fontos munkába, és csatlakoznának a próbagyülekezetek köréhez, hogy ezt a szándékukat közöljék egyházkerületük püspökével.
  6. Abban a reménységben vagyunk, hogy egyházunk új Agendájának jelentős része – az ezután is folytatódó bizottsági munka eredményeként, a próbagyülekezeti szolgálat, és az ezekhez kapcsolódó tárgyszerű, és a szent ügyhöz méltó párbeszéd segítségével – 2005 ádventjére elkészül. A bizottság által véglegesnek gondolt rendeket egyházunk törvényei szerint a püspökök jóváhagyásra beterjesztik majd az Országos Közgyűlés elé.
  7. Az így előkészített – és a törvények szerint jóváhagyott – istentiszteleti rend 2005 ádventjétől a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik hivatalos istentiszteleti rendje lesz. Bevezetését a jelzett időponttól ajánljuk, javasoljuk, és használatára gyülekezeteinket kérjük majd. Jól tudjuk, hogy a megszokott liturgiához való ragaszkodás sok hittestvérünk számára az egyházunkhoz tartozás meghatározó eleme. Erre tekintettel pásztori szeretettel és türelemmel vesszük tudomásul, hogy a bevezetés csak fokozatosan lesz lehetséges. Tehát egy ideig a most használt istentiszteleti rend is elfogadott marad. Így a jól előkészített változás hitünk és egyházszeretetünk megerősödését szolgálja; a közös öröm és gazdagodás forrása, és nem a feszültségek okozója lesz.
  8. Végül szeretettel kérjük lelkészeinket és minden hittestvérünket, hordozzák velünk együtt imádságukban és egyházunk iránti felelős szeretetükben ezt az egyházunk jövője szempontjából olyan fontos ügyet. Hisszük, hogy Jézus Krisztus Urunk szeretete és az egyházunkért hordozott felelősség – bizonyos kérdésekben való nézetkülönbségek ellenére is – összeköt bennünket.

Magunkat, hittestvéreinket és egész egyházunkat Urunk irgalmába ajánljuk.

“Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön örökké. Ámen.” (Ef 3,20-21)

Budapest - Győr, 2004. március 12.

Gáncs Péter s.k. püspök

Szebik Imre s.k. elnök püspök

Ittzés János s.k. püspök

Társoldalak
Egyetemes nyilatkozat 2009 ökumenikus imahetében
A Magyarországi Evangélikus Egyház nyilatkozata az emberi élet védelmében az abortusztabletta bevezetésének tervezésekor
A püspöki tanács állásfoglalása az új liturgia ügyében
Nyilatkozat az egyházi iskolák finanszírozásáról
Sajtóközlemény
Püspöki körlevél EU képviselőválasztással kapcsolatban
Elnökségi körlevél
EU. Elnökségi püspöki körlevél
Nyilatkozat
Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége és Püspöki Tanácsának nyilatkozata a kormány felkérésére
Közlemény
A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsának 2007. október 25-én hozott határozata
Püspöki körlevél a határon túl élő magyarság kettős állampolgárságának népszavazása ügyében
Nyilatkozat az egyházi iskolák finanszírozásáról
Egyházvezetők nyilatkozata
A Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége 2007. augusztus 26-án a következő nyilatkozatot adta ki.
Sajtóközlemény 2008. január 31.
Püspöki körlevél a stóla használatával kapcsolatban
Püspöki körlevél a stóla bevezetésével kapcsolatban
A Magyarországi Evangélikus Egyház állásfoglalása a szerv- és szövetadományozás etikai megítéléséről
Püspöki körlevél a megromlott szlovák-magyar viszonyról
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének nyilatkozata az ügynökkérdés kapcsán
Püspöki körlevél az úrvacsoráról
Nyilatkozat
Elfogadhatatlan zárszámadás
 


::Nyomtatható változat::

Evangélikus Egyház Gyülekezeti és intézményi honlapok Nyugati Evangélikus Egyházkerület Tanulmányok a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben Püspöki körlevelek Körlevél a liturgia tervezetről

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster