A vasárnap igéje

Hozzászólás a cikkhez

Idegen helyen járva az ember mindig óvatosabban közlekedik. Olykor-olykor arra is rákényszerülünk, hogy megkérdezzünk egy arra járót: Ugyan mondja már meg, erre kell menni? Jófelé megyek? Ekkor jön a tanács: Jobbra, majd balra, aztán egyenesen. De még az is előfordul, hogy ezt halljuk: Nem, ön eltévedt! Forduljon meg, különben célt téveszt!

Hétköznapi életünkben előfordul egy-egy ilyen eset. De vajon életünkkel is megtörténik mindez? Megkérdezzük-e néha: Jófelé haladok? Tartom még az irányt?

Mert kezdetben megvolt az irány, tudtam is, hogy jófelé megyek. Jártam hittanra, konfirmáltam, templomlátogató voltam, olvastam a Bibliát. Tudtam, hogy jó irányba megyek, mert tartottam magamat azokhoz az útbaigazításokhoz, melyeket az Igéből, az igehirdetésből hallottam. De aztán már nem nagyon figyeltem ezekre. Egy ideig nagyon magabiztosan haladtam életem útján, aztán, amikor elbizonytalanodtam, már restelltem megkérdezni, merre kellene mennem, nehogy azt a választ kapjam, hogy vissza kell fordulnom. Így csak mentem tovább azon az úton, amely az eredeti céltól egyre messzebbre vitt. Míg végre rá kellett jönnöm: nem ugyanoda visz minden út. Nem mindegy, hogy melyik úton haladok.

Az igeszakasznak, melynek kiragadott részlete az alapigénk, a címe is ez: Az élet és halál útja. Már ez is jelzi, hogy nem csak egy út van, bár a mai napon inkább az élet útja kap hangsúlyt. Minden arra irányít, minden szó arra tereli figyelmünket. Mégis szem előtt kell tartanunk, hogy van egy másik út is, illetve ugyanannak az útnak is lehet két vége.

Igénk olyan két fontos cselekvést emel ki, amely segít, hogy megmaradjunk a jó úton, és hogy a megfelelő irányba haladjunk: Hallgass az Úr szavára, és teljesítsd, tartsd meg parancsolatait. Mert csak úgy maradhatunk meg a jó úton, ha Isten Igéjét és az igehirdetést meg nem vetjük, hanem szentnek tartjuk, örömest hallgatjuk és tanuljuk. Csak úgy maradhatunk meg a jó úton, ha Isten Igéjére alapozunk, azzal indulunk, és hagyjuk magunkat általa mint útjelző tábla által vezetni. Persze szabályokat is meg kell tartanunk. Gondoljunk csak arra: ha nem tartjuk meg a közlekedési szabályokat, akkor balesetet szenvedhetünk és okozhatunk. Ha nem tartjuk meg Isten parancsolatait, akkor összeütközésbe kerülünk Istennel és embertársainkkal. Az úton tehát csak így haladhatunk jól, helyesen, szabályosan, ha Istenünkre hallgatunk, és megtartjuk parancsolatait.

Ám, hogy jó irányba haladunk-e, az mindig kérdés kell, hogy legyen! Mert könnyebb eltéveszteni az utat, mint azt sokszor gondolnánk. De ezen az úton soha nincs kitéve a megfordulni tilos tábla. Mindig megvan a lehetőség arra, hogy az ember megtérjen, és újra a jó irányba haladjon! „Ha megtérsz Istenedhez, az Úrhoz teljes szívvel és teljes lélekkel.” „Bővölködővé tesz Istened, az Úr!” Megáld - szoktuk mondani sokszor, megfosztva ezt a szót attól a tartalomtól, amit inkább saját szerencsének, privát sikernek, eszünk és erőnk eredményének könyvelünk el.

Ha megtérsz, az Úristen megáld. Nem szégyellni kell a megtérést, hanem élvezni annak isteni áldásait, amelyet munkánkban, utódokban, állatainkban, földünkben – tehát mindenben, ami életünkhöz kapcsolódó „élethordozó” – megtapasztalhatunk. Izráel népe ezt értette áldás alatt. Mi, keresztények azonban sohasem felejthetjük el hangsúlyozni azt az áldást, amelyet számunkra Jézus Krisztus jelent. Azt, hogy nemcsak földi életünk élethordozói által nyerünk áldást, de az örök élet is mienk lehet, mint az örökélet-hozó Krisztus ajándéka. Ha megtérsz!

Nagy Zoltán

::Nyomtatható változat::