Evangélikusok

In memoriam

Hozzászólás a cikkhez

Ismét eggyel kevesebb lett kedves finn barátaink, testvéreink száma. A Kotimaa finn egyházi lap legfrissebb száma Dr. Ilmari Soisalon-Soininen halálhírét hozta. Többévnyi súlyos betegség után október 5-én hunyt el, temetése november 5-én lesz.

Dr. Ilmari Soisalon-Soininen 1917. június 4-én született. Rangos finn családból származott, nagyszerű tehetségét teológiatanulásra fordította. Baráti szeretettel fordult a magyarok felé, 1938– 39-ben soproni ösztöndíjasként folytatta tanulmányait. Egy hónapig az erdélyi hittudományi kart is látogatta. Szinte hibátlanul megtanulta nyelvünket, és ezzel még közelebb került hozzá a testvérként szeretett magyar nép. Közeli kapcsolatban állt Járosi Andor lelkészékkel és az otthonukban gyakran megforduló írókkal, költőkkel. Írásaiban szeretettel emlékezett Reményik Sándorra, Tamási Áronra, Nyírő Józsefre. Személyes élményeinek gazdagsága révén gyakran ámulatba ejtette a később nála vendégeskedő magyarokat. Hazatérte után az egyik ébredési mozgalom, a laestadianusok teológusainak otthonigazgatója lett, és tollával is termékenyen szolgálta a bibliai szakismereteket, a fiatalok hitbeli elmélyedését. Különösen az Ótestamentum tanulmányozásában mélyült el, előadásait magyar ösztöndíjasok is szívesen hallgatták. Leglelkesebb magyar tanítványa tudtommal Koskai Erzsébet volt, aki vizsgázott is nála héber nyelvből. Családi köréről megemlítem, hogy felesége, Marjatta még él – ugyancsak súlyos beteg évek óta. Két fia – Jukka és Eljas – családot alapított. Tuovi lánya a nagybeteg szülőket gondozta. Édesapja halálával az ő szívét terheli a legsúlyosabb veszteség. Hármasban többször is ellátogattak Magyarországra. Nálunk is megfordultak. Utolsó látogatásukkor maradandó emléket hagytak vendégkönyvünkben a testvéri összetartozásról és a hitbeli közösségről. Íme, a bejegyzés: „1975. október 25–26. Ilmari, Marjatta, Tuovi Soisalon-Soininen Lupták Gyula és Piroskája+Gyuri Mezei István és Gitta Antal Sándorné Járosi Margit Itt jártunk, sej, itt jártunk, s nagyon jó volt itt lennünk, s várjuk a viszontlátást – Varga Domokosék.” Hiszünk abban, hogy ez a remény Ilmari távozásával sem szűnt meg.

Csepregi Béla

::Nyomtatható változat::